Can i kiss you? | changlix

18

Amikor Changbin megérkezett a dormba, csend volt. Le volt kapcsolva a villany, és eltűntek a cipők, amelyek ma reggel még a folyosón hevertek.

A fekete hajú srác mély levegőt vett, amikor látta, hogy Felix cipője még mindig ott van, örült, hogy a fiatalabb fiú nem ment el az edzésre Hyunjinnel. Végül is, Felix tegnap még elég rossz állapotban volt, és több lett volna, mint meggondolatlanság, ha újra táncolni kezd.

Changbin csendesen levette cipőjét és kabátját, felvette a hátizsákját, majd a szobájába ment. Az ajtó zárva volt, és lentről Changbin látta Felix éjszakai lámpájának halvány fényét az ajtó réséből, jelezve, hogy Felix valószínűleg alszik.

Szíve a mellkasában dobogott, Changbin a kilincs köré tette a kezét, lenyomta, majd mély levegőt vett.

Changbin apró léptekkel lépett be a szobába, hátizsákját az íróasztala mellé tette, majd becsukta az ajtót, és a mozdulatlan testet nézte Felix ágyában.

Felix mozdulatlanul aludt, miközben az egyik plüssét ismét a mellkasához szorította.

Changbin szíve megszakadt a látványtól.

- F-Felix? - Olyan halkan beszélt az idősebb, hogy Felix meg sem hallotta. Meglepetésére a test összerezzent, amikor az idősebb kimondta Felix nevét, és tett néhány lépést felé. Óvatosan leült az ágy szélére, s Felix görcsösen megfeszülő arcát nézte, miközben kis kezei úgy kapaszkodtak a plüssbe, mintha az élete múlna rajta.

- Lix? Alszol? - Changbin egy kicsit előrehajolt, hogy jobban megnézze az arcát, amely alig látszott a sötétben. Changbin sóhajtott egyet, mivel tudta, hogy a fiatalabb nem aludt, mert a légzése fékezhetetlenül felgyorsult, és öntudatlanul jobban szorította a csirke plüst. - Lix, tudom, hogy ébren vagy. Kérlek, beszélj velem. - Az idősebb szinte könyörgő hangon szólt, nem tudta, mit tehetne, hogy a szeplős fiú végre megszólaljon.

Mivel Felix nem úgy tűnt, hogy teljesíteni fogja Changbin kérését, kifújta a levegőt, és egy pillanatra az alatta lévő testre nézett.

- Sajnálom. - suttogta Changbin, és megsimogatta a szőke hajú puha haját. Felix döbbenten kinyitotta a szemét, de azonnal becsukta.

Changbin egyetlen szó nélkül felállt, Felix hallotta a tőle távolodó léptek zaját, és az ajtónyitás hangját. A fekete hajú srác feladta.

Mi értelme van, ha Felix meg sem hallgatja?

Changbin el akart menni, de Felix késztetést érzett, hogy meg szólaljon.

- M-miért? - hallatszott egy halk hang a sötétben, Changbin azonnal megállt, Felix felé fordult, aki még mindig ugyanabban a helyzetben feküdt az ágyában.

- L-Lix? - Changbin lassan visszasétált, és látta, hogy a teste remegni kezd.

- M-miért kell nekem így éreznem? - zokogást lehetett hallani, és az idősebb szíve ezer darabra tört, amikor meghallotta, hogy Felix sírni kezd.

- Miért nem tudlak elfelejteni téged...? - Felix tovább sírt, alig tudta ki venni a zokogásból a szavakat az idősebb, de végül megértette. Visszaült az ágyra, és Felixre nézett, akinek remegett a teste.

- Felix, kérlek, nézz rám. - Changbin megpróbálta maga felé fordítani Felixet, de ő arrébb csúszott.

- Felix én...

- Miért kellett beled szeretnem?! - hirtelen felállt és Changbin döbbent szemébe nézett.

Hallotta, ahogy megszakad a szíve, ahogy meglátta Felix vörös szemeit, amelyekből minden könny kiszabadult, ahogy alsó ajka remegni kezdett, szemei ​​pedig úgy tele voltak fájdalommal és szenvedéssel.

- Tudod, milyen nehéz volt elnyomnom ezeket az érzéseket, amiket irántad érztem ezekben az években? Gondoltad volna valaha, hogy többet érzek irántad, mint barátság? Hogy te vagy az oka annak, hogy elviselhetetlenül dobog a szívem? Ez miattad...

És mielőtt Felix teljesen belefulladhatott volna a beszédébe, egy száj elhallgattatta. Érezte barátja meleg és puha ajkait, ahogy azok tökéletesen körbeölelték az övét, és gyengéd és szeretetteljes csókra vonták.

Felix belesóhajtott a csókba, elolvadva a gyengéd érintéstől, miközben Changbin meleg kezeit Felix arcára tette, és közelebb húzta, mintha nem akarná, hogy valami is beférjen közéjük.

Changbin lassan elszakadt Felixtől, még mindig felhevült arcán tartja a kezét, és mélyen a fiatalabb szemébe nézett.

- Sajnálom... - suttogta Changbin, és szemében sajnálat tükröződött. - Mindent, amit veled tettem, mindazért, amiért úgy érezted, hogy én voltam a szenvedéseid oka. - Changbin megfogta a fiatalabb kezét, összefonta az övét Felix kezével, és ismét a másik elkerekedett szemébe nézett. - Az az igazság, hogy régóta szeretlek, az a csók nem csak azért történt, mert részeg voltam, hanem azért, mert a szívem végre megkaphata, amit mindig is akart, téged. - mosoly kúszott Changbin ajkára, és kissé félénken nézett a fiatalabb fiúra, aki közel állt a siráshoz. Changbin észrevette ezt, és azonnal átkarolta a vékony testet. - Nem tudom elviselni, hogy ne legyél a közelemben, azt akarom, hogy minden másodpercben velem legyél, hogy a karomba vegyelek, és soha ne engedjek el. Te vagy minden, amire vágyom Lix. - az idősebb a fülébe súgta, állát Felix vállára támasztva, miközben a karjait Felix köré szorította, attól félve, hogy ez lesz az utolsó alkalom, hogy így fogja. - Attól féltem, ha elmondanám, mit érzek irántad, utálnál, visszataszítónak tartanál, és végül eltávolodnál tőlem, és ez a gondolat önmagában elvette az eszemet. - könnyek szöktek ki Changbin szeméből. - Szeretlek, Lix. - hangzott el az utolsó két szó, amelyek teljesen áttörték Felix gátjait.

Túl régóta szerette volna hallani tőle ezeket a szavakat.

Felix lassan elszakadt Changbintől, és belenézett könnyes szemébe.

- Soha nem találnálak visszataszítónak, Changbin. - Felix elmosolyodott, gyengéden a kezébe fogta Changbin kezét, és megsimogatta kézfejét a hüvelykujjával. - Én is szeretlek. - vallotta be Felix felemelt fejjel, amitől Changbin elmosolyodott.

Aztán nem kellett sok idő, hogy mindkettejük ajka ismét utat törjön magának, még egyszer megadva a szívüknek, amit akartak, gondoskodva arról, hogy soha többé ne kelljen benne szenvedniük.

- Changbin... - Felix lassan elszakadt a csóktól barátjának dőlve. - Honnan tudtál a csókról?

Felix nem tudta megmagyarázni, honnan tudta. Végül is mindent elfelejtett, és Felix még egyszer sem említette.

- Tudod... - Changbin kuncogni kezdett, amikor eszébe jutott a Minhoval folytatott beszélgetés. - Ezt egy nagyon dühös macska mondta nekem.

Ez volt az egyetlen válasz, amit Felix kapott, mielőtt Changbin ismét összefűzte ajkát a fiatalabbéval, esélyt sem adva neki, hogy válaszoljon.

Kezei Felix dereka köré fonódtak, és az ölébe húzta, miközben Felix Changbin tarkójára tette a kezét.

Végre megkapták, amire oly sokáig vágytak, és többé nem kellett attól tartaniuk, hogy elveszítik a másikat.

Mindketten keresték és megtalálták egymást, ahogy a sors akarta, Felix végre megadhatta a szívének azt, amire oly régóta vágyott.

A legjobb barátját és a banda tagját ; Changbint.

|End|