Can i kiss you? | changlix

6

Changbin sóhajtva tette le tollát, megnézte a versekkel és szavakkal teli összefirkált lapot, és megpróbálta valahogy összekapcsolni őket, hogy végre befejezze dalának megírását, amelyen Changbin az elmúlt hetekben dolgozott.

Valójában a fekete hajúnak soha nem volt problémája, az írással, és ha el is akadt, az általában néhány nap múlva elmúlt, de ezúttal más volt, Changbin feje ködös volt, az elmúlt napokban.

Szinte olyan volt, mintha egyfajta slamasztikában lenne, és nem volt lehetősége gondolatait szavakba önteni vagy papírra vetni.

- Valószínűleg abba kéne hagynom mára... - Changbin összeborzolta a haját, majd megragadta a lapot, amit csalódottan összegyűrt, és a szemetesbe dobta, de ahelyett, hogy tökéletesen a szemetesben landolt volna, az visszapattant a széléről, és a földre esett. Mintha Changbint még nem bosszantotta volna eléggé az írói válsága, bosszúsan fel nyögött.

Tekintete az íróasztalán lévő órára tévedt, jelezve, hogy már elmúlt éjfél. Az óráról tekintete az ajtóra, majd Felix üres ágyára szegeződött, amely még mindig pontosan úgy nézett ki, ahogy a fiatalabb hagyta. A takarója tökéletesen össze volt hajtva az ágyon, a plüssei pedig a fal mellett sorakoztak. Az ausztrál még mindig nem tért vissza, és újabb két óra telt el anélkül, hogy életjelet kapott volna tőle. Soha, azelőtt a narancssárga hajú fiú nem volt távol ilyen sokáig. Changbin legbelül átkozta magát, amiért nem vette rá Felixet, hogy jöjjön vissza vele a dormba.

A fekete hajú srácnak az volt az érzése, hogy valami nincs rendben Felixel. Természetesen Changbin nem volt hülye, és észrevette, hogy Felix kerülte őt ma reggel. Changbin egyszerűen nem tudta megmagyarázni, miért változott meg hirtelen így a viselkedése.

Egyszerűen fogalma sem volt, mi történik Felixel.

Amikor kinyílt a szoba ajtaja, Changbin megfordult a székében, és egy ismerős személyt látott belépni. Egy nagy kő esett le a szívéről, amikor végre meglátta Felixet.

Felix közvetlenül a szekrény mellé ejtette a hátizsákját, miközben kimerült testét az ágyához vonszolta, és rögtön bele zuhant. A testét nehéznek érezte, mintha két óriási súj nehezedett volna a vállára, és lefelé húzná.

- Felix? Jól vagy? - Changbin aggódó tekintettel nézett a fiatalabb fiúra, aki a gyakorlástól teljesen kócos hajában turt. Felix némán csak bólintott, már nem volt elég ereje ahhoz, hogy szavakat formáljon, csak aludni akart.

Végül is újra és újra megállás nélkül gyakorolta a koreográfiát, amíg olyan jól nem tudta, hogy már nem hibázott. Ennek ellenére meg kellett fizetnie az árát a fájó végtagok és a fájó feje, amely úgy érezte, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhat az alváshiány miatt.

Miközben Felix megpróbált kimenni a szobából, hogy vegyen egy forró zuhanyt, megbotlott a lábában.

- Nem vagy jól! - Changbin azonnal felpattant, és a kimerült Felixhez lépett, aki ingatag lábain nehezen tartotta magát. Az idősebb srác megpróbálta támogatni a fiatalabbat, megragadta felkarját, de a fiú azonnal elrántotta. Felix káromkodott valamit, és azt motyogta, hogy nincs szüksége Changbin segítségére.

De ez hazugság volt.

A narancssárga hajú fiú nem akarta ellökni magától Changbint, inkább csak a karjába vetni magát, érezni a melegét és belélegezni kellemes illatát, de Felix ezt nem engedhette meg magának.

Nem tudta megadni a szívének, amit akart, és csak veszélyeztetné tervét, hogy elfelejtse Changbint. A fiatalabb, amennyire csak tudta, el akarta kerülni, hogy Changbin közelében legyen, mert tudta, hogy a szíve nem bírná tovább. Így hát ellökte magától, remélve, hogy idővel eltűnik az összes hülye érzés, és a bizsergő érzés is az ajkán, amikor arra az éjszakára gondolt, amikor Changbin megcsókolta.

- Csak hagyj békén, Changbin. Csak le akarok zuhanyozni, aztán lefeküdni. - Felix a kilincsért nyúlt, már éppen le akarta nyomni, amikor hirtelen elhúzta a kezét. A fiatalabb fiú teste hirtelen megfordult, és közvetlenül Changbin előtt állt, aki ugyanolyan ingerülten és aggodalommal nézett rá.

- Alig állsz a lábadon! Szóval ne mondd, hogy jól vagy!

- Mondtam, hogy jól vagyok! - Felix most először emelte fel a hangját az idősebbre, aki szótlanul nézett Felix barna szemébe. Nemcsak Changbin döbbent meg, hanem Felix is, aki ugyanolyan tekintettel nézett a fekete hajú srácra. A szemei elkerekedtek, és a szája kissé elnyílt.

Azonnal megbánás hulláma kerítette hatalmába Felixet és bocsánatot akart kérni, de nem jöttek szavak ki a szájából, hogy szóljon az idősebbnek.

A fekete hajú mondani akart valamit, de nem kapott rá lehetőséget, mert a szeplős fiú hirtelen eltűnt a szobából, hagyva, hogy a faajtó bezáródjon.

Changbin még mindig meglepődve állt a szobában és megpróbálta megérteni, mi történt.