13. rész

1.1K 97 11
                                        

Chan bulijába, már bebaszva érkeztem. Otthon úgy készültem, hogy folyamatosan feleseztem magamban. Kicsit depresszíven hangzik egyedül alapozni, de nagyon jó volt! Nem gondoltam volna egyedül is lehet ilyen jól szórakozni. Taxival vitettem el magamat, mert Hyunjinnal azóta is össze vagyok veszve. A suliban se nagyon beszéltünk, pedig már három napja történt! Nem hiszem el, hogy ennyire pipa rám...

Viszont, mint mondtam most különösen nagyon jól érzem magamat. Így megérkezve a buliba egyből lespanolok az ottani osztálytársaimmal. Ők már nagyban isznak, ahova én is csatlakozok, de nekem most nem a pia kell, hanem teljesen másra vágyakozik a szervezetem, már több napja.

Elköszönök egy-két feles után a barátaimtól, majd bentebb merészkedek a házban. Sose voltam még itt, így nagyon elveszve érzem magamat. Nem tudom merre is kéne keresni a többieket, viszont egy valamiben biztos vagyok. A mosdó.

Több emeletes a ház, így egy idő lesz, mire megtalálom merre is lehet az a bizonyos mosdó. Így minden egyes helyiségre benyitok, ahova csak lehet. Több szobába is benyitok, vagy éppen párokra, akik akcióban voltak. Az emeleten még több ajtó van, mint a földszinten, így egy nagyot sóhajtva kezdem újra a nyitogatást. Így bebaszva még nehezebb közlekednem, mert forog a világ velem. Viszont nem kell sok idő, hogy megtaláljam azt a bizonyos mosdót, mert szembe jön velem egy fiú, aki éppen füves cigit szív. Láttam honnan jött ki, így szinte futok ahhoz az ajtóhoz.

Megérkezve egyből benyitok, ahol egyből megcsap az erős fű szag. Elmosolyodok a barátaimat látva és bemegyek, becsukva magam mögött az ajtót. Beomgyu a füves cigijét szívja, Changbinnal együtt és ott van Taehyun, aki éppen üzlettel bizonyos szereken egy gyerekkel. Tágas fürdőszoba, mit ne mondjak. Általában mindig kicsi szobákba vagyunk beszorítva, de most sikerült elfoglalniuk egy nagyobb helyet.

- Lix! - pacsizik le velem Changbin.

- Üdv köreinkben! - mosolyog Beomgyu és felém tartja a félig elszívott cigijét, amit elfogadok tőle.

Beleszívok és felsóhajtok a régen érzett jó érzésre. Imádom, már most érzem a chilles érzést. Pedig csak egy nagyobb szívás volt.

- Kösz Taehyun. Te vagy a legjobb! - mondja az ismeretlen neki, majd elvéve a kicsi zacskókat, odaadja neki a pénzt és már távozik is. Most már négyen maradtunk a fürdőben.

- Mit szeretnél Lix? - mosolyog rám Taehyun. - Van minden. - mutat a pultra, ahol minden ki van terítve.

Közelebb megyek, hogy meg tudjam nézni mik is vannak és tényleg nem hazudott. Itt minden is van! Viszont megígértem, csak füvezek, így muszáj visszautasítanom ezt az ínycsiklandó ajánlatott. Van bennem elég pia mennyiség, így a fű is sok lesz. Nem akarok újra rosszul lenni.

- Csak füvet. - szívok bele megint a cigibe, majd visszaadom Beomgyunak azt.

- Megtekerem neked. 1g elég lesz bele? - pillant rám és már veszi is elő az anyagot.

- Persze. - bólintok.

Végignézem, ahogy Taehyun megtölti a papírt dohánnyal és fűvel, majd betekeri nekem. Meggyújtja nekem, majd odaadja. Komolyan, ki vagyok szolgálva. Ilyen luxust.

- Kösz. - mosolyodok el, amint elvettem tőle és szívni kezdem. - Többiek?

- Valahol lent vannak. - mutatogat Changbin, aki már teljesen be van tépve.

- Nem találkoztam velük. - rázom a fejemet. - Bár, nagyon el is voltam foglalva. - nevetek.

- Mit csináltál Lix? - nevet rajtam Beomgyu. - Csak nem...?

Friends. | HYUNLIXDove le storie prendono vita. Scoprilo ora