Friends. | HYUNLIX

15. rész

Annyira nem akartam iskolába jönni. Folyamatosan gyomorgörcsöm van, ha emberek közé kell mennem. Mindenki, ismétlem mindenki gerincből elutasít engem. A folyosón folyamatosan szégyenkező szempárokat kapok, vannak akik beszólnak a hátam mögött és megy a pletyka körülöttem. Ez a harmadik nap már a suliban, miután megtörtént az az eset Hyunjinnal, de egyre rosszabb. Azt hittem az idő elmulasztja, de komolyan rosszabb. Soha nem gondoltam volna, hogy lehet ilyen szégyenteljes és mocskos egy név, mint az enyém.

Jisung azóta se szólt hozzám. Egyedül Changbin és Minho az, akik beszélgetnek velem. Jah meg Taehyun és Beomgyu, de ők egy külön téma. Az én társaságomból csak ketten maradtak mellettem. Hyunjin se szól hozzám, rám se néz. A történtek után szakítottak Jeonginnal, akit azóta se láttam az iskolában, biztos megviselte. Fény derült arra, hogy évek óta mi megy köztünk Hyunjinnal és mindenki engem okol a történtek miatt. Az emberek nem veszik azt figyelembe, hogy egy kapcsolathoz két ember kell. Ha az egyik hibázik, nyilván a másik is. Egyedül nem vihetem bele a rosszba, ha ő nincs benne. Mindegy is, ők csak engem látnak hibásnak, ami fáj. Nagyon fáj. Soha nem kaptam még ekkora gyűlöletet.

- Kezdek kicsit kiakadni már a helyzeten. - beszél nekem Minho, miközben a padomnál ül, Changbinnal együtt.

- Miért? - kérdezem.

- Annyira tiszteletlenül bánnak veled Lix! - akad ki Minho.

- Megérdemlem.

- Nem. Ezt nem! - rázza a fejét.

- Igaza van Minhonak. Vannak határok. - ért vele együtt Changbin.

- Csak verbálisan bántanak. - vonok vállat, mintha nem érdekelne. Pedig néha rosszabb, mintha fizikális lenne. Sokszor azt kívánom bárcsak behúznának nekem és el lennék intézve, mert azt elfelejteném, de a szavakat nem felejtem.

- Pont elég az! Az kéne még, hogy fizikálisan is! - aggódik Minho.

- Lix, beszéltél Hyujinnal erről? - fog a kezemre Changbin. - Ha ő felszólalna melletted, biztos, hogy békén hagynának.

- Képtelenség. - rázom a fejemet. - Ő utál.

Érzem, hogy a szemeim megtelnek könnyekkel. Hála Isten, ezt takarja a fekete napszemüveg, amit a suliban viselek folyamatosan. Mindennap sírok és a szemeim úgy fel vannak dagadva tőle, hogy megijednének az emberek tőlem.

- Nem utál. - cáfol meg Changbin. - Csak idő kell neki.

- Kérlek srácok, ejtsük ezt a témát. - kérem meg őket halkan.

- Rendben. Sajnáljuk Lix... - beszél halkabban Minho.

- Ki kell mennem... - állok fel a székemből.

Ők bólintanak, hogy értettek én pedig lassan, meghúzva magamat kimegyek a folyosóra. Hiába próbálom takarni magamat, így is az összes szempár rám szegődik. Egy nagyot sóhajtok és megindulok a mosdók felé. Annyira gyáva mindenki. A szemembe nem mernek semmit se mondani, de a hátam mögött minden utolsó, útszéli ribancnak elhordanak. Utálom az embereket.

Az utam során megpillantom a folyosón Hyunjint, aki rám nézve, abban a pillanatban megfordul és a másik irányba megy el. Ez rosszul esik. Nagyon rosszul esik. Tudom, hogy megérdemlem, de akkor is legalább véget vethethetne annak, hogy az emberek szavakkal bántsanak.

Ahogy beérkezek a mosdóba és a be csoportosult fiúk meglátnak, egyből távoznak is engem magamra hagyva. Nagyot sóhajtok és a mosdókagylóhoz lépve leveszem a szemüvegemet és megmosom az arcomat, hogy kicsit felfrissítsem magamat. A tükörben még szemezek egy darabig magammal, majd visszaveszem a szemüvegemet és távozok.