A Sors akarta így ( szünetel)

A vacsora

Már kezdett esteledni, mire felkeltem. Tudtam, hogy Caden hamarosan itt lesz, mégsem volt kedvem részt venni a vacsorán... Ares miatt. Nézni, ahogyan Diana hozzá ér, meg csókolja vagy éppen ölelgeti?! Ki nem állhatom Ares-t főleg azok után amiket a fejemhez vágott, mégis minden egyes porcikám vágyódik utánna. Mint a sós víz, amiből bármennyit ihatsz csak még szomjasabb leszel. Unottan léptem a szekrényemhez majd kivettem egy fekete egybe ruhát. Pánt nélküli,amely a vállamat teljes egészében láttatni engedte.

- A ma este talán jobb lesz mint gondolod!

Mondtam magamnak a tükör előtt állva. Egy halk sóhaj kíséretében elhagytam a szobám és lementem a konyhába ahol anya már lázasan készülődött

- Hol van Rose? - kérdeztem mire anya megijedve felém fordult

- Szabadságra ment. Az unokája haza jött látogatóba.

- Értem...tudok segíteni valamiben? - néztem anyára majd elvettem egy sütit a tálcáról

- Egy pillanat! - kezdte anya aztán kiáltani kezdett - Ares! Ide jönnél kérlek?

Na már csak ez hiányzott. Minek hívja ide azt a bunkó, beképzelt alakot?!

Ares szinte azonnal ott termett. Amint rá néztem, egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Ott állt előttem egy fekete ingben és fekete nadrágban. A haja kissé kócos, a szeme csillogóan kék, az illata pedig észveszejtő.

- Miben állhatok rendelkezésedre? - Ares feltűnően kedves volt anyával. Vajon tényleg kedveli, vagy csak be akar vágódni nála?  Nem lepődnék meg, ha az utóbbi lenne. Ares olyan mint egy mosolygós gyilkos, aki meg babonáz majd az első adódó alkalommal hátba szúr

- Mivel ilyen szép időnk van ma, arra gondoltam, hogy a kertben vacsorázhatnánk...Segítenél Lorinak megteríteni az asztalt oda kint?

- Egyedül is megtudom csinálni! Nem kell hozzá Ares! - kezdtem de anya hajthatatlan volt így együtt indultunk ki a kertbe.

Én az evőeszközöket és a poharakat míg Ares a tanyérokat cipelte. Csendben ballagtunk egymás háta mögött. A madarak énekeltek, a lágy szél pedig kellemesen símogatta a vállam. A hangulat mégsem volt romantikus. Inkább feszült és idegörlő volt. A kosarkát letéve a székre, elővettem a fehér abrosz terítőt és letakartam vele az asztalt. Ekkor Ares elhelyezte a tányérokat. Mindvégig figyeltük egymás mozdulatait, nehogy véletlenül is közel kerüljünk egymáshoz. Néha találkozott a tekintetünk de nem szóltunk egymáshoz. Végül én voltam az, aki megtörte a csendet

- Te hol fogsz ülni Dianával?

- Nem tudom. Ahol majd neki tetszeni fog. Nyugi, nem melletted az biztos! - Ares egy másodperce rám nézett, majd folytatta a terítést

- Ha nem jönne Caden, nem vennék részt ezen a hülye vacsorán! - morogtam letéve a poharat az asztalra

- Nagyon oda lehetsz érte...- állt meg Ares  ujjávval felém mutatva - Mégis képes voltál megcsalni őt!

- Mostmár mindig ez lesz?! - túrtam bele a hajamba idegesen - Minden alkalommal fel fogod hozni ezt a szart? Esküszöm átkozom azt az éjszakát!

- Én pedig átkozom azt a napot, amikor te ide jöttél! - sziszegte Ares átszelve a köztünk lévő távolságot

- Nem én akartam ide jönni! - böktem meg idegesen Ares mellkasát - De tudod mit? Három hónap múlva 18 leszek és akkor vissza költözök Michigan-be. Már alig várom, hogy itt hagyjam ezt a...ezt az egész kibaszott életet és legfőképpen téged!

- Nagyon gyűlölhetsz engem Lorelai. - nézett farkas szemet velem Ares

- El sem tudod hinni, mennyire! Bárcsak soha ne ismertelek volna meg! - sziszegtem könnybe lábadt szemmel