A Sors akarta így ( szünetel)

Kirándulás

Egy hét telt el mióta Caden megígértette velem, hogy hamarosan hozzájuk költözök. Így legalább nem kell folyton Ares fancsali pofáját látnom. Főleg a vacsora óta. Már egymáshoz sem szólunk. Csak néha ha muszály, akkor is rideg és megvető hangon. Ez engem annyira nem aggaszt, mert így csak még távolabb kerülünk egymástól. Már nem gondolok rá annyit és nem is idegesít annyira, ha itt van Diana. Talán Caden-nek köszönhető, akivel az elmúlt időben elmélyült a kapcsolatom. Már amennyire egy friss kapcsolat elmélyülhet. Szinte minden időnket egymással töltjük. Az anyja csodálatos nő, és valóban olyan amilyennek Caden leírta. Fiatalos, vicces és laza.
Merőben különbözik az én anyámtól... Imádom őt és mindent megtennék érte, mégis úgy érzem nem ért meg engem. A szerelem annyira elvakítja, hogy nem látja mennyire kellemetlen nekem itt élni. Azóta a vacsora óta már ő sem beszél velem olyan sokat. Mintha én lennék a hibás mindenért. Ares pedig a kis angyal!

- Készen vagy? - hallottam meg anyát a hátam mögött

- Készen. - válaszoltam kurtán miközben össze zipzároltam a fekete bőröndöm - De nem kell elvigyél, Caden hamarosan itt lesz.

- Igen tudom...- kezdte anya leülve az ágyamra arréb téve egy kupac ruhát - Csak nem szeretném, hogy úgy menj el a kirándulásra, hogy nem beszéltünk...

- Anya, ne most. - sóhajtottam, majd a bőrönd foggantyúját  megszorítva felálltam - Tényleg nem érek rá most erre.

- Nem érsz rá anyádra két percre?! - anya fáradt szemeibe nézve megadtam magam. Letéve a csomagot lehuppantam mellé az ágyra

- Rendben, de nem akarok megint veszekedni. Eldöntöttem. Amint nagykorú leszek, el költözöm és hamarosan munkát is keresek...

- Tudod, Arthur és én nem értünk egyet ezzel a döntéssel. Mi már egy család vagyunk. Arthur, te, Ares és én. Én csak óvni szeretnélek, megvédeni minden rossztól. És nem akarom, hogy olyasmit tégy, amit később talán megbánsz majd. Ez a te otthonod is és az, hogy elköltözöl Caden házába... Túl korai még.

- Anya...- szólaltam meg de anya megszorítva kissé a kezem a szavamba vágott

- Csak gondolt át kérlek. Ne hozz elhamarkodott döntéseket. Tizenhat voltam, amikor teherbe estem veled. Én is hoztam olyan döntéseket amiket nem kellett volna, csak azért mondom, hogy ne ess bele ugyan abba a hibába mint én.

- Szóval én elhamarkodott döntés voltam?! Egy hiba?! - sziszegtem idegesen felpattanva az ágyról - Ez vagyok én neked?!

- Nem! Nem így gondoltam! Te vagy a legszebb dolog ami történt velem egész életemben! - mondta anya elcsukló hangon - Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy te megszülettél! Csak azt akarom mondani, hogy gondolt át mielőtt döntesz...

- Én nem követem el azokat a hibákat amiket te, én nem leszek terhes nyugi. - mondtam hanyagul, majd újra kezembe vettem a bőröndöm - Caden már vár, mennem kell...

Sietős léptekkel haladtam le a lépcsőn majd hatalmas ajtó csapódással hagytam el a házat. Caden már az autónak támaszkodva várt mosollyal az arcán. Ám amint meglátta mennyire zaklatott vagyok, az arca komollyá vált.

- Minden rendben Lori?

- Persze, azt leszámítva, hogy az anyám hibának tart engem...minden a lehető legnagyobb rendben!

- A költözés miatt veszekedtetek? - kérdezte Caden berakva a bőröndöt a csomagtartóba

- Anya szerint nem kellene mindenbe fejest ugranom. Ennyi...- néztem Caden-re vállat vonva

- Jó megyek, és beszélek Isobellel! - mondta Caden majd elindult a ház felé

- Caden, ne! - kiáltottam utánna - Kérlek!