Lonely - Kim Namjoon × Reader (I. RÉSZ)

1. Fejezet

Álmok... Ebben a könyvben ezek a legszélsőségesebb dolgok. Vagy a célokat és vágyakat álmodjuk meg, vagy azt ahogy vége a számunkra legtöbbet jelentő dolgoknak.
Szeretném, hogy miközben olvasol alaposan elképzelnéd amit leírok.

Egy hálószobában, melyben a mézarany berendezés ragyog a félhomálytól és a nap egy-két napsugarától eltekintve, egyedül vagy. Félig kicsomagolt dobozok és poros paplanok között egy petróleum lámpa nyújt még némi fényt. Néhány szép borítású sárgásodó lapú könyv mellett ülsz le egy kényelmesnek tűnő fotelbe. Fáradtak a lábaid és jól esik a pihenő. Mélyen magadba szívod az állott levegőt, ami a porral vegyül. Álmosít a meleg, de nem látsz ablakot, se nem ajtót. Egyszerűen csak hagyod magad elnyúlni a karosszékben. Tetszik neked a szoba tulajdonképpen, és otthonosan érzed magad. Mintha egy enyhe ringatást éreznél, és úgy érzed, hogy erős karok óvnak a veszélytől. Kiszolgáltatottnak érzed magad, de kivételesen jó értelemben. Lassan hunyod le a szemed, nem akarod, hogy elmúljon az érzés. Agyad lekapcsol. Többet nem agyalsz azon, mint kellene csinálnod, és hogy hova kerültél, csak azt, hogy valami tart és nyugodtan alhatsz.  Magzatpózba húzod magad és szimatolsz egyet a levegőbe. Erős, drága kölni szagát, valamint tinta és papír illatát érzed amitől ellazulsz. Paplant érzel magadon, és igyekszel még összébbhúzódni az apró ülőhelyen. Egyik karfájára helyezed lábaidat, amikről lerugdalod a cipőt. Mély dudolást hallasz, de nagyon, nagyon távolról, majd végleg elalszol és már nincs tovább semmi, amit érzékelhetnél. Üresség támad közted és a szoba közt, amit egyetlen ember tölt be. Ő térdel, és gyógyítja azokat a sebeket, amiket a világ okoz neked. Lassan elkezded nagyon élvezni a helyzetet, és mélyen bele akarsz kapaszkodni a megmentőd kezébe. Mélyen bele akarsz nézni a szemeibe, de nem látsz mást, mint a te szobád, a te bútoraiddal és megint nem érzel mást csak üreséget.

Indigo... A reklámok szerint az önkifejezés új albuma. Legtöbb szám gyors tempójú, jó ütemű zene, viszont egy van köztük, ami lassú, ringat, ezáltal és nem kelt olyan benyomást, mintha le kellene győznöd a világot, és, hogy nem szabad feladni. Nem... abba a számba csak azt hallod, ahogy egy szív társért sír. Te persze magaddal azonosítod a "társ" szót. Azért dolgozni is kell és te nem tudod, hogy érhetnél fel hozzá. Tehetetlenségedben éppen olvasol és reménykedsz, hogy talán egy kis vigaszt nyerhetsz itt.

Felidézed amit az előbb láttál. Pedig olyan valósághű volt az egész. Fájdalommal nézel a tükörbe közel sem tökéletes, vagyis nem olyan fajtájú tökéletes arcodra, amilyet te akarsz magadnak. Elhúzod a szádat, majd leülsz tanulni holnapra. Vagyis csupán próbálsz, ugyanis 5 percenként frissíted a telefonodat, új szám, hír, vagy fanfiction reményében, de semmi. Emiatt mindennel végezned 4 órádba telik, de már régóta elvesztetted az alvásra szánt idődet. Pontosabban azóta, amióta megismerted a K-pop műfajt.

Éjszakai levegőt engedsz be az ablakon és a csillagok fényében látod az ő fantasztikusan mély íriszeit. Töprengesz  azon, hogy mit csinálhat most, mire gondolhat és vajon sejti -e hogy mennyire fontos egy ilyen ártatlan, megtört szívű, fáradt lánynak. Ajkaidra búgod napi " szeretlek" - edet, és egy láthatatlan csókkal jó éjt kívánsz neki. Ő valahol pedig valószínű dalszövegen töri a fejét, zenét szerez, ír és edz, de hirtelen elmosolyodik, majd zavarba ejtve fogja folytatni tevékenységét, mivel nem tudja, hogy ki vagy mi van rá ilyen hatással. Talán a fotózáson is elmosolyodik, majd a koncerten és a próbákon... de neki nem lesz fogalma semmiről. És ez ettől, ettől olyan csodálatos.