Lonely - Kim Namjoon × Reader (I. RÉSZ)

10. Fejezet

Te is az ébresztőd visítozó hangjára keltél volna, de a törött telefonod ezt megakadályozta. Így hát anyukád rontott be hozzád, azzal, hogy ideje suliba menni. Igazából csak eszement módjára elkezdett dörömbölni az ajtódon...Same thing.
Annyi pozítivítás azért volt benne, hogy csak te kaptál szívrohamot a törött telód látványán. Csak elő kerested a nyomógombos készülékedet, ami még egy nehezebb időszakból származott, de eltetted, mert még ki tudja mikor lesz rá szükség.
Kissé óvatosan lopakodtál ki a szobádból, táskával a hátadon, miközben igyekeztél kerülni mindenfajta kontaktust az anyukáddal. Eléggé leizzadtál mire az ajtóhoz értél,és csupán egy száraz torokból jövő kiáltásra futotta tőled, hogy indulsz az iskolába. Amint becsuktad magad után az ajtót, azonban egy olyan nagy problémával találtad szemben magad, amiről nem is tudtad, hogy probléma, vagyis inkább nem emlékeztél: a lépcsők. Fájó csípővel minden lépés fájdalmasan ért, így csupán botorkálni tudtál a fokokon. Az érzés gondolkodni sem hagyott, de amikor leértél, akkor rájöttél: a törött telefon és (talán törött) csípőd, a bizonyítékok arra, hogy te olyan közelről megismerkedhettél Kim Namjoon-nal, mint ARMY csak ritkán bármelyikükkel. Bár a szituációt nem értetted, ahogy azt sem, hogy ez hogyan lehetséges. Miért pont te? Nem is... Te az elejétől részese voltál az egésznek. Miért pont a Namjoon? Észak-Korea cselekvésre szánta magát? Vagy ez egyáltalán emberi cselekedett? Vagy lehet, hogy te vagy az oka? Mi van, ha csak kísérleti patkányok vagytok? EGYÁLTALÁN HOGY LEHETSÉGES AZ, HOGY ILYENEKRE GONDOLSZ KORA REGGEL? Matek órán persze agyfagyás van...
Ezzel ballagtál az utcán, amikor hirtelen nagy sikoltást hallottál. Felkaptad a fejed gondolataidból, ahogy egy gyönyörű Fordot pillantottál meg a szemed előtt -sajnálatos módon túl közelről.
Az utolsó dolog amire emlékeztél az a fémes váz csillogása a napfényben, és egy hangos duda...

Már ismerősként fogadtad a sötétséget, be sem pánikoltál, csupán megremegtél a nedves levegő miatt. Most, hogy kómában vagy, hogyan fogsz visszajutni? Hogyan fogsz egyáltalán túlélni itt, Namjoon nélkül? Eddig minden értelmes cselekedett, a lámpa eltörésén kívül tőle származott. A másik pedig az, hogy teljesen egyedül vagy, így sokkal nyomasztóbb az egész. Hirtelen érezni kezdted a hiányát a másiknak, és remélni kezdted, hogy ő is hamarosan itt lesz, hogy megkeressétek a kiutat. Addig leültél egy hideg, nedves falnak dőlve, és saját vigasztalásodra a  Lonely-t kezdted dúdolgatni. Szemed előtt agyad által létrehozott árnyak suhantak fel, halovány fények bukkantak fel, de egyik sem hozott több reményt az életedbe. Didderegtél, mint egy árva a hóban, és alig telt bele fél óra, mire az első könnycsepp kihullott a szemedből. Halk pityergésbe kezdtél, és hamarosan a gondolataid teljesen elkanyarogtak a jelen helyzetből más irányokba. Például, hogy mennyire utálhat most RM azokért, amiket mondtál neki. Bűntudatod ébredt, és pocsékul érezted magad. Hogyan is lennél képes bárkit, akármelyik idolt elé helyezni? Őstehetség, irtózatosan jól néz ki, elképesztő hangja van, ráadásul művelt.  Senki nem érhet a nyomába sem, ja és mégis ki vagy te, hogy ilyeneket dobálj a képébe, hogy Jimin az miért jobb nála, stb. Nem érdemelte meg, hiszen csak segíteni akart. A becsületed, nem is, inkább a szemeiben rólad alkotott képet, az ő érzései elé helyezted. Ha egyszerűen a sötét, az éjszakát magában rejtő szemeire gondoltál, gyorsabban kezdett verni a szíved. Ki tudja, egyáltalán látod -e őt újra? Lehetséges, hogy így váltatok el egy örök életre? Ha majd valaha visszaemlékszik rád, akkor csak egy idióta álmot fog látni? Ezt nem lennél képes elviselni. Nem lennél képes újra, ugyanazzal a szent áhítattal hallgatni a hangját, ahogy azt hallgattad. Hány lány érdemelné meg jobban, mint te, és mégis, ki tudja hány órát töltötettek együtt? Hálás voltál a sorsnak, hogy megengedte, hogy találkoz vele. Újra összerezzentél a hidegtől, mire egy vastag, nehéz, de meleg anyagot éreztél meg a hátadon. Örömödben felkiáltottál:

- Namjoon?! - kicsit még el is mosolyodtál, amint a férfi nyakába ugrottál.

- Te meg mégis mióta sírdogálsz itt, egyedül? - vont kérdőre, miközben ügyetlenül próbált megvigasztalni.

- Nem tudom, de ezek szerint már Koreában is éjszaka van? - törölted le a szemeidet.

- Politikai szempontból, Észak-Koreában mindig éjszaka van, ráadásul egy jó sötét. De igazából nem, egyszerűen csak felborultam a biciklimmel, majd... nem is tudom mi történt, csak egy hangos dudára emlékszem - fogta meg a fejét, ami, ha te nem is tudtad, de igazán zúgott.

- Szóval nem csak én vagyok ilyen szerencsétlen - húztad magad össze a nehéz anyag alatt.

- Téged is elütöttek? - tátotta el a száját - Na jó, ez már nem véletlen.

- Véletlen? Miért ne lenne véletlen? - néztél rá kíváncsian.

- A múltkor a te telefonod eltört, ma reggel az enyémnek betört az üvegfóliája. Téged elütöttek, és én is baleseteztem. Van egy olyan érzésem, hogy a sorsunk jó sokáig párhuzamos lesz, szóval jobb lesz, ha visszafogom a pusztító hajlamaimat - erre azért kiengedtél egy apró kuncogást, mire ő is elengedett egy mosolyt.

- Ezt vegyem úgy, hogy nem haragszol? - néztél bele a gyönyörű szemeibe.

- Nem is haragudtam, maximum magamra. Egyszerűen nem szoktam meg, hogy ìgy szóltak hozzám... ilyen természetesen. Csupán a családommal beszélgettek így meg a tagokkal, de idegen ARMY-kal, hát nem igazán - vakarta meg a tarkóját, majd a fájó pontot érezve egy hangos AU-t hallatatott.

- Ezek szerint Kim Namjoon, a BTS leaderre, barátjává fogad? - nyújtottál felé kezet.

-   Hmm.... egyelőre maradjunk fegyverszünetnél, és csupán egy közelebbi ismerősi kapcsolatnál - fogadta el - Kezdjük előről: Kim Namjoon.

- T/N Cs/N  - ráztatok kezet, majd lassan felálltatok. Így azért egy kicsit komfortosabb lesz az utat folytatni.