Lonely - Kim Namjoon × Reader (I. RÉSZ)

15. Fejezet

A titokzatos forrás mellett csak egy szűk kőpadkaszerűség volt, amin át lehetett kelni. Sok percnyi töprengés után, végül nem tudtatok másfelé elindulni, így azon kezdtetek el egyensúlyozni. Namjoon meglepően jó erőben volt, legalábbis ahhoz képest, hogy sorban kétszer elájult, így nyugtáztad magadban, hogy csupán egy kisebb agyrázkodást kapott, de nem tört be a feje és valószínű túléli azt a nagy esés.

Közben neki már nagyban működtek a fogaskerekei. Már egészen biztos volt benne, hogy nem álmodja az egészet. Túlságosan is biztos, és ez megrémítette. Nem szerette, ha valamit nem tudott átlátni, azt meg főleg nem, hogyha nem volt ki, aki elmagyarázza neki. Habár az már leesett neki, hogy van némi műveltséged, az IQ szinted értéke még kétséges volt a számára. Erősen megszorította a kezed, és felhúzott a járdára. A sodrás erősen csapkodta a szűk sétány széleit, erős félelmet keltve az arra járóknak, jelen esetbe nektek. Erősen szorították egymás kezét, miközben Namjoon vezetett téged erősen számolva minden lehetőségekkel, te nem tudtál mást tenni, mint a párás levegőtől átázott nedves haját nézni, és azt hogy milyen fantasztikus egy félisten... Hallottátok egymás szívverését, még a hangos sodrás mellett is, miközben Ő félelemtől és felelősségtől fáradtan csillogó szemekkel meredt arra, hogy még hány lépés is van hátra. Nem sok... legalábbis ezt állapította meg. Viszont, minnél inkább és erősebben vizsgálta a járdát, annál meredekebbnek és kopotabbnak találta az utat, ami egyre több kétséget ébresztett benne. A terve készen volt; mivel Ő jobb kondiban van, ha megcsúsznátok egy lendülettel a partra dob, Ő pedig megpróbál a partra úszni. Kockázatos volt ugyan... De inkább ez, minthogy egy ártatlan ARMY veszítse életét, akinek ráadásul pár órája törte össze minden reményét. Nyomós oka volt rá ugyan, de visszagondolva mégis bánta egy kicsit.

- Namjoon... - szólaltál meg ezzel visszarántva Őt a valóságba. Megrázta a fejét majd óvatosan ismét csosszogni kezdett. Ami történt, megtörtént. Akkor ő ezt látta a leghelyesebbnek, hát megtette. Nem szabad bűntudatot éreznie, főleg nem ilyenkor.

Aprókat lépett, és már felcsillant a remény, hogy épségben megúszátok, de akkor egy szerencsétlen mozdulattal egyensúlyát vesztette. Megpróbált téged átdobni a partra, azonban te nem engedted el a kezét. Partra érkeztél ugyan, de csupán egy kőfalba kapaszkodva voltál képes megkapaszkodni.

- MI A FRÁSZT CSINÁLTÁL? - ordítottál neki miközben próbáltad kihúzni őt, a viszonylag száraznak nevezhető talajra.

- Engedj el! Ki tudok úszni! - üvöltött vissza, de képtelen voltál elengedni. Túl sokszor hibáztál az éjjel. Túl sokszor hoztad kellemetlen helyzetbe és túl sokszor kellett magát feláldoznia érted. Nem tudott veled beszélni, nem értetted, hogy Ő mit beszél. Nem engedhettél meg magadnak még egy baklövést, így továbbra is igyekeztél minden testnevelésórai tudásodat felhúzni az izomtömeget, ami nehezen ugyan, de 20 perc kitartó próbálkozás után sikerült. Megkönnyebbültem, kissé kifáradtan térdeltél le lihegve miközben Ő négykézláb kapkodta a levegőt és így-úgy igyekezett felelősségre vonni. Mindketten megfulladhatattok volna, és többszöri felszólítás ellenére se engedted el. Kívülről próbált keménynek tűnni, de minden Idol-i szerződés ellenére szíve egy kicsit megremegett és ismét határozatlan lett valamiben. A szíve érzését pedig rajta kívül nem sokan tudnák megmagyarázni.

Téged hidegen hagyott a szidalmadás, hiszen minden visszautasítása ellenére is az érzések nem múlnak el csak úgy. A zenéje mentett meg egyszer attól, hogy kárt tegyél magadban... és ez amennyire nevetségesnek hallatszik, éppen annyira valós. Mindkettőtök kimerült és nem akartál vitát kezdeni így csak hátradőltél a kőfalnak és kiájultál a fáradtságtól.

Namjoon sokszor látott ilyet, nem egyszer reagált az Ő szervezetük is hasonlóan egy-egy nehezebb időszak után. Azt máris megállapította, hogy jóval szívósabb vagy annál, minthogy egyszerűen felad a harcot a Sorssal, sőt le volt nyűgözve, hogy a hétköznapi, gyengének kinéző tested most adta csak fel a harcot. Közelebb kúszott hozzád és alaposan szemügyre vett. Nem titkoltad kialvatlanságodat, semennyi smink maradványt nem látott az arcodon. Azt adtad, amennyire számítani lehetett, és ez hirtelen láng ragyogását lobbasztott a szemébe. Leharcolta magáról a már kis híján leégett pólóját és gyengéden letörölte az arcodat, amit Ő csupán a tőled kapott gondoskodás viszonzása képpen könyvelt el. Egy apró mosoly kúszott az arcára, miközben melléd ült. Ő sem volt frissebb, se éberebb mint te, szóval úgy ahogy van, félmeztelenül Ő is feladta a harcot.

Emlékei messzebbre sodorták. Megjelent a banda alakulásakor az irodába, ahol nyolc fiú sorsa dőlt el. Látta a kisebb önmagát, ahogyan minden érvet bevett a nyolcadik fő megmentéséért, viszont Ő már tudta; a BigHit dönt. Nagy ember a világban, kis ember a cégnél. Bábu, akit majd a kiég, szinte ki fognak repíteni, 40 év elteltével pedig már csak nagymamák fogják hallgatni az egykori slágereket. Szíve összeszorult, ahogy látta anyját, ahogyan aláírja a szerződést. Később még mennyi ilyen szerződést ír alá... Ha csak arra gondolt, hogy csapata ezeknek 70%-ról semmit nem tud, a rosszullét kerülgette. Nem szabad gyengének kinéznie, mert azzal fegyvert ad azoknak a kezébe, akik utálják, és akik a vesztét akarják. Csendbe kell maradnia, tűrnie kell a megaláztatást... Hogy is mondta? Nem szabad foglalkozni az utálkozókkal, mert minnél jobban utálnak, annál többet akarnak tudni rólad. Minnél többet tudnak rólad, annál nagyobb az esélye, hogy a rajongóid lesznek. Ha nem tudja követni saját tanácsát, amik eddig a boldogságot és nemtörődömséget mutató álarcot építették, akkor össze fog omlani. Túl nagy súly nehezedett rá, de minden felelősség ami a vállán volt, bizalmat jelentett neki. Bizalmat, mert a 200. dolgot is rábízzák. És Kim Namjoon? Ő meg megoldja. Megcsinálja akkor is, ha ezrek buktak el előtte. És ez a boldogtalan öröm tette őt azzá, aki.