R.A.B.

Legalábbis nekem

Reggel felébredve Regulus keze Genesis csipője köré volt tekeredve, és úgy szorította, mintha bármikór elveszíthetné, addig feje továbbra is Genesis melkhasán. Míg Genesis egyik keze feje fölött, addig a másikat Regulus tarkóján pihentette.

-Jó regggggeeeelt!-rontott be Caleb, és az ajtó hatalmas csattanással ütközött a falnak, mire a két alvónak kipattantak a szemei. Caleb pedig lefagyott a látványon, majd megszólalt.-Hát Ti?
-Aludtunk baszod, szerinted mi?-kelt fel Regulus.
-Hátöhm...hát tudod...-majd az egyik kezével össze érintette a mutató és hüvelykujját kört alkotva, a másik kezével, pedig a mutatóujjával közeledett a kör felé.
-Cal!-majd neki dobott egy párnát Caleb felé, ezzel fejét eltalálva, mire Ő csak nevetett.
-Jól van, gyertek majd kajálni, nehogy lekéssétek a reggelit.-majd kiment.

Genesis a jelenetet elnézve, inkább hallgatott csak.

-Menjünk Reggie.-akart volna felkelni.
-Nem.-majd belefúrta a fejèt a lány hasába, amitől Genesisnek nevethetnékje támadt.
-Nee!-mondta, mivel Regulus tovább csikizte a lányt.-Reeeg hagyd abba!-sikonyált már szinte a nevetéstől, könnyei kicsordúltak, kapálózva próbálta magától ellökni a kezet.

Végül abba hagyva, Genesis lihegve kelt ki az ágyból.
-Legutóljára azt mondtam neked, hogy soha többet ne csikizz.
-A soha az hosszú idő.-döntötte el a fejét balra, amit Genesis végtelenűl aranyosnak talált , és legszívesebben végig puszilta volna a fiú össze aranyos szeplőjét.

Végűl beszélgetve kötöttek ki a Mardekár asztalnál.

-Hogy aludtatok?-kérdezi meg Cal, mire Sophie reflexből vállba csapta.-Au. Jól van na!-fordúlt a Hollóhátas lányhoz.
-Igazából, nekem is lenne egy kérdésem.-állt meg egy másodpercre Genesis. Természtesen észrevette mindkettőjük karikás szemét, és ahogyan állandóan egymásra mosolyognak, mellesleg Sophie nyakkendője zöld színű volt, míg Calebé kék. -Mióta vagy Caleb Hollóhátas?-néz rá.
-Semmióta, miért?-mire mindenki a társaságból Calebre nézett, és Regulus felnevetve, büszkén nézett Genesisre.
-Szivem, elcseréltük a reggeli....khm izéh után.....és utána siettünk.-mondta neki Sophie.
-Oh.-mondta Cal, mire cseréltek nyakkendőt.

Ezután elmentek órákra.

Regulus a tegnap este után nyugodt volt, mégis keveset szólt Genesishez, amit Ő nehezen fogadott,de megértette a fiút, és nem akarta sietettni.

A könyvtárban voltak ketten, mikor Genesis egy romantikus regényt olvasva megszólalt.

-Milyen lehet reményt vesztett szerelmesnek lenni? Mikor elveszted, vagy nem kaphatod meg a szerelmed?-kérdezte kiváncsian. Genesis nem volt ebben a helyzetben, hisz Regulus itt volt melette nap mint nap.

A fiú előszőr nem értette miért kérdezett ilyet a lány, majd észrevette a könyvet a kezében, és gondolkodóba esett.

Pár másodpercébe kerűlt, hogy eszébbe jusson egy példa.
Felnézett a könyből amit olvasott, és lerakva ráhajólt az asztalra, kicsit közelebb Genhez.

-Tudod mikor süllyedsz, nem lélegzel be, amíg elnem sötétűl előtted a világ. Ezt a jelenséget úgy hívják önkéntes légzésszünet. Nem számít mennyire fájdalmas ez neked, az ösztön túl nagy benned, hogy bármi vizet beengedj a tüdődbe, és ne lélegezz,csak akkor ha a fejed már nincs a víz alatt. De amikor végre beengeded, akkor megáll a fájdalom, és nem fáj többé, megszűnik. Nem félelmetes többé, hanem...hanem nyugtató.-hátra dőlve magyarázott tovább.

-Reményt vesztett szerelmesnek lenni ilyen. Nem akarod, hogy a fájdalom benned legyen, ezért nem hiszed el. Aztán, mikor elfogadod, hogy megtörtént, többet nem vagy feldúlt, és már nem fáj.