A ʙᴀɴᴅᴀ ɴʏᴏʟᴄᴀᴅɪᴋ ᴛᴀɢᴊᴀ - Tᴀᴇʜʏᴜɴɢ ғғ.

¹³. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

💜Kɪᴍ Nᴀᴍ Jᴏᴏɴ💜

   Ahogy vége lett a koncertünknek, és lejöttünk a színpadról, a stáb tagok egyből körénk gyültek, hogy segítsenek, támogassanak minket, és ha kellenének akkor a közelben legyenek. Éppen az egyik sarokban ültem egy vizes palackkal a kezemben, és egy stáb tagos nővel felettem, aki az izzadságomat próbálta felitatni, amikoris Nat dühös hangjára kaptam fel a fejem. Nem messze tőlem állt háttal nekem, és az ideiglenes tánctanárunkkal Juwonnal vitatkozott heves kézmozdulatokkal. Az utolsó mondatát még pont elkaptam, mielőtt elvonult volna az öltözők felé. Az évek alatt, amiket együtt töltöttünk Nattal, sose láttam még ennyire dühösnek, így miután kiürítettem két üveg vizes palackot, utána mentem.
   Az öltözőben Natat a sarokban ülve találtam meg, felhúzott lábakkal, amit a kezével átölelt, és a fejét meg beletemette, a vállai meg rázkódtak közben. Sóhajtottam egy nagyot, majd végül lassan leültem mellé, és féloldalason magamhoz öleltem.

   - Hey! - kezdtem, miközben cirógattam az egyik karját, hogy megnyugodjon egy kicsit. - Nem tudom hogy min vesztetek össze, ami elég komolynak tűnt, és ennyire rosszul érintett téged, de tudod, hogy ő csak ideiglenesen van velünk...

   - Én akkor sem fogom túlélni ezt az időt vele! - szól közbe, miközben fel néz rám végre, és igazán megdöbbenek, amikor meglátom a könnyektől áztatott arcát. Nem hittem volna, hogy fogom még őt ennyire sírni látni... utoljára akkor láttam így, amikor hozzánk került, és bemutattuk mint az új bandatagot, akkor, az elején nagyon sok gyűlöletet kapott, és nagyon sokszor fel akarta adni... most viszont sejtelmem sincs róla, hogy mi történhetett Juwon és közte, ami miatt ennyire kiborult, és ilyen rossz állapotba került...

   - Gyere ide! - mondom, és még közelebb húzom magamhoz, így végül az ölemben köt ki, miközben a fejét a mellkasomra teszi, és ott pihenteti. Egy ideje már csendben ülhettünk egymást ölelve, amikor Kai megszólalt.

   - Izzadság szagod van! - jegyzi meg egy fintorral az arcán, mire hangosan feleneveztek, és még szorosabban húzom magamhoz.

   - Jobban vagy? - kérdezem végül, amire csak egy hümmögést kapok válaszul. - Később, ha szeretnéd, otthon beszélhetünk majd a történtekeről, jó? - simogatom meg a haját, mire szorosabban bújik hozzám.

   - Köszönöm!

💜💜💜

   Ahogy beléptünk a dormba, mindenki a saját szobája felé vette az irányt, hogy végre lettusoljunk, és lepihenjünk a nappaliba egyet beszélgetni, mielőtt még ágybabújnánk. Körülbelül 1 órával később már mindannyian a nappaliban ültünk. Én, Jin Hyung, Jungkook és Tae a kanapén ültünk egymás mellett, Suga Hyung a kanapé bal oldalán elhelyezett fotelban ült, a karfáján Jiminnel, a másik fotelban pedig Hoseok ült Natashavval az ölében, aki a fejét a mellkasán pihentette, míg Hyung meg a haját simogatta.

   - Tudom, hogy mind fáradtak vagyunk, de beszéljük át a mai nap történteket, röviden. - A kezdetleges mondatomra mindenki csak hümmögött egyet. - Mit vettetek észre magatokon, ejtettetek e hibát, vagy volt e valami más észrevételetek, vagy benyomásotok, bármi! Most adjátok ki magatokból, mert akkor tudjátok, hogy jobban tudtok aludni, ha nem tartjátok magatokba! - nézek rajtuk végig, majd a tekintetem megáll a csapat egyetlen női tagján. - Nat! - szólítom meg, mire rám kapja a tekintetét, és hümmög egyet. - Én úgy érzem, hogy most neked lenne a legtöbb kiadni valód magadból! - Kai csak elvezette rólam a tekintetét, majd vissza tette fejét Hoseok Hyung mellkasára, és tovább nézett ki a fejéből, amire csak egy sóhaj hagyta el ajkaimat.

   - Nem szeretnék róla beszélni! - szólalt végül meg alig hallhatóan.

   - Akkor, ha készen állsz arra, hogy beszélj valakivel róla, tudd, hogy mindannyian a rendelkezésedre állunk! - mondom neki egy biztató mosollyal, amire semmit nem reagál, csak tovább néz ki a semmibe, végül hümmög egyet. Azt hiszem, hogy nagyon megviselte őt a mai nap, és ahogy így végig nézek a többieken, mind aggódnak érte, de leginkább Jungkookon és Taehyungon vehető észre az aggódás a legfiatalabb tagunk iránt... ők ketten azok, akik a legféltöbbek vele szemben, bár meg is értem, én is és a többiek is aggódnak érte, viszont remélem, hogy minél hamarabb jobban lesz, vagy segítséget kér az egyikünktöl, különben ki tudja, hogy meddig fog süllyedni...

💜Lᴇᴇ Nᴀᴛᴀsʜᴀ Kᴀɪ💜

   Nem tudom mennyi idő telhetett el, amig a nappaliban tartózkodtunk, hisz nem igazán figyeltem a körülöttem lévő dolgokra, belemerültem a saját gondolataimba, de azt tudtam, és éreztem, hogy mindenki engem figyel... végül én voltam az első, aki elhagyta a nappalit, elköszönetem mindenkitől, jó éjszakát kívántam, majd a szobámba vonultam, hogy végre egyedül lehessek és ki tudjam aludni a mai napot...

   Körülbelül két órán keresztül forgolódtam az ágyban, amikor is úgy döntöttem, hogy feladom, és ma már nem alszok, hisz egyfolytában csak az a bizonyos beszélgetés, ami Juwon és köztem zajlott le, játszódott le a fejemben újra és újra. Sóhajtottam egy nagyot, majd az oldalamra fordultam, hogy az éjjeliszekrényemen lévő telefonomon megnézzem mennyi az idő.

   Hajnali fél három múlt... fasza... felnéztem a plafonra, aztán újra a telefonom képernyőjére vezettem a tekintetem, vajon van ébren még valaki? Tae az tudom, hogy valószínűleg már rég az igazak álmát alussza, így őt biztos, hogy nem fogom azzal zavarni, hogy én viszont nem tudok aludni... abban viszont biztos vagyok, hogy Jungkook még ébren van, hisz a koncertek után még annyi energia marad benne, hogy egy hamar nem tud elaludni...

   - Át menjek? Vagy ne? Zavarhatom a gondjaimmal? - kérdezem hangosan magamtól, miközben újabb sóhaj hagyja el az ajkaimat. Mit csináljak? Nézek fel a plafonra, akivel ezt a beszélgetést lefolytattam, és most a választ várom, ami persze sajnos nem érkezik...

💜Jᴇᴏɴ Jᴇᴏɴɢ Gᴜᴋ💜

  Már majdnem álomba merültem, amikor is nagyon halk kopogás csapta meg a szobámban lévő csendet. Lassan az ajtó felé fordultam, tudván, hogy ki az, majd megszólaltan.

  - Tudod, hogy nem kell kopognod, és bármikor bejöhetsz! - szólalok meg nem túl halkan, de nem is túl hangosan, hogy az ajtó mögött álló Nat hallja, de a többieket ne keltse fel. Az ajtó végül lassan kinyílt, és Kai a padlót bámulva lépett be a szobámba.

   - Ugye nem aludtál még? Ugye nem zavartalak meg? Nem keltettelek fel? - kérdezi rám sem nézve, még mindig a földre szegezve a tekintetét.

   - Gyere ide! - mondom neki, figyelmen kívül hagyva a kérdéseit. Utasításomra tett néhány lépést közelebb hozzám, az ágyhoz, de még mindig nem nézett fel. Végül egy nagy sóhaj kíséretében leemeltem magamról a takarómat, felkeltem, és közelebb léptem Nathaz. - Kérlek nézz rám! - emelem fel a fejét az állánál fogva, hogy végre a szemébe tudjak nézni. A szemei pirosak voltak, fáradtságot és fájdalmat tükröztek, így tudtam, hogy miért jött ide. - Gyere, bújj be mellém! - kezdem el húzni a karjánál fogva az ágyamhoz, amit enged, és lassan mind a ketten már vízszintes pozícióban fekszünk a takaróm alatt. Nem értünk egymáshoz, csak egymással szemben feküdtünk, és néztük egymást, majd végül én voltam az aki közelebb húztam magamhoz a derekánál fogva, átöleltem, ő meg egyből kényelmesen elhelyezkedett a mellkasomon, szorosan hozzám bújva. Bele pusziltam a hajába, ahogy mindig is szoktam, amikor együtt alszunk, hisz tudom, hogy szereti, ha azt csinálom, mert biztonságérzetet ad neki, szeretve érzi magát... - Most már próbálj meg aludni! - pusziltam bele még egyet a hajába, amire csak a mellkasomba hümmögöt, majd még szorosabban bújt hozzám.

   - Köszönöm! - szólalt meg halkan, mire válaszul most az arcára nyomtam egy puszit.

   - Aludj jól!