A ʙᴀɴᴅᴀ ɴʏᴏʟᴄᴀᴅɪᴋ ᴛᴀɢᴊᴀ - Tᴀᴇʜʏᴜɴɢ ғғ.

¹⁹. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

💜Kɪᴍ Tᴀᴇ Hʏᴜɴɢ💜

    Ahogy Hobi Hyung elhagyta a próbatermet és Juwon sem tartózkodott már bent, leállítottam a zenét, amit Nat indított a telefonjáról.

   - Hey! Ezt most miért?! - néz rám meglepetten.

   - Eleget gyakoroltunk ma már! - megyek hozzá közelebb, majd lassan magamhoz ölelem, ami meglepi, de viszonozza a közeledésem, és visszaölel. Aggódom érte... zavar, hogy nincs jól, és nem vettem észre... - Szeretlek! - ölelem magamhoz még szorosabban, hogy tudja, én itt vagyok mellette, ha beszélgetni szeretne valakivel.

   - Én is szeretlek! - motyogja a mellkasomba. - De én akkor is szeretnék még gyakorolni! - teszi hozzá egy kis idő után, mire bennem akad a levegő.

   - Nem, az ki van zárva! - tolom el magamtól egyből, hogy a szemébe tudjak nézni. - Megőrültél?! - kérdezem tőle elképedve. - Egész nap gyakoroltunk, nem is ettél semmit, de te még gyakorolni akarsz?! - akadok ki teljesen, mire egy kicsit meglepődik, hisz nem szoktam ilyen lenni. - Ki van zárva, hogy gyakorolni hagyjalak! - teszem még hozzá, majd elengedem a vállait, amiket eddig fogtam, visszamegyek a telefonjához, meg a hangfalhoz, szétkapcsolom őket és a telefonját meg az én táskámba teszem, gondolván hogy ott jó helyen van és hogyha esetleg később lesz rá alkalmam, bele nézzek, ami persze nem szép dolog, de ha muszáj, akkor muszáj. Amint újra Nattal szembe fordulok, a padlón ülve találom őt, miközben az arcát a kezeibe temeti. - Hey! Jól vagy? - lépek közelebb hozzá, miközben leguggolok elé, és az egyik kezemet a vállára teszem, amire egyből rám emeli könnyes szemeit. A tekintetét látva inkább semmit nem mondok nekik, csak a háta mögé bújok, és úgy húzom magamhoz közel, hogy szinte már az ölemben ül. - Semmi baj, minden rendben lesz! - kezdem el lassan simogatni az egyik karját, míg a másik kezemmel a hasánál fogva ölelem magamhoz.

   - Semmi sem lesz rendben! - motyogja halkan, de még így is tisztán hallom, azt, amit mond. - El akarom felejteni azt a sok rosszat, amit kaptam mostanában, de nem tudom! Egyszerűen nem megy! - suttogja halkan teljesen megtörve. Hogy nem vettem észre, hogy ennyire rossz állapotban van? Elvileg a barátja vagyok, mégsem vettem észre, hogy valami bántja őt... szörnyű embernek érzem magam...

   - Szeretnéd, hogy egy kis időre elfeledtessem veled a dolgokat? - kérdezem lágyan, az alhasát és a combját simogatva. - Nagyon sok a feszültség benned, és nem csak azok a dolgok miatt, amiket nem mondasz el, de ezek miatt azt lehet rajtad észre venni, hogy a szexuális feszültséged is az egekben van. - mondom neki hallkan. - Ezt már egy ideje észre vettem rajtad, csak nem tudtam, hogy hova tegyem, és miként reagáljak. - miközben beszélek lassan a bal kezemmel benyúlok a pólója alá, hogy a csupasz bőrét érje a kezem, a tettemre bent akad a levegője, ami egy elégedett mosolyt csal az arcomra. - Most viszont... - folytatom. - Hogy tudom, hogy valami bánt, hogy valami nincs rendben, tudom, hogyan reagáljak és hogyan segítsek neked, hogy egy kicsit is jobban érezd magad! Persze, ha engeded! - teszem hozzá megjegyzésként. - Szeretnéd, hogy segítsek? - kérdezem még egyszer előre hajolva, hogy a szemeibe tudjak nézni.

   - Kérlek segíts! - szinte már könyörögve ejtette ki a szavakat a száján, ahogy a csillogó szemeivel engem fürkészett. Kérését teljesítve még közelebb húztam magamhoz, teljesen nekem dőlt a hátával, így lassan én meg a kezemet, ami a pólója alatt volt, lejjebb vezettem a nadrágja széléhez, majd becsúsztattam a nadrágja alá. Az érintésemre megremegtek a lábai, amin nagyon meglepődtem, hisz szinte még hozzá sem értem.

   - Tényleg nagyon sok benned a feszültség! - jegyzem meg neki kuncogva, mire rá csap a kezemre. A másik kezemet, ami a combján pihent eddig, szintén beevezettem a nadrágjába, mire Nat sóhajtott egyet. Először csak a fehérneműjén keresztül értem hozzá, de még így is éreztem, hogy mennyire fel van izgulva, és mennyire vágyik valakinek az érintésére, khm... vagyis az enyémre.

   - Nem bírom! - sóhajtja teljesen önkívületi állapotban, amit soha nem láttam még tőle. - Kérlek érj hozzám rendesen! - teszi a fejét a vállamra, és úgy néz fel rám. Nem akartam gyorsan haladni vele, de érzékeltem is, meg láttam is rajta, hogy nagyon kész van, így teljesítettem a kívánságát.

   Ahogy belé vezettem az egyik ujjamat, nagyot rándult az érintésemre, így a másik kezemet kihúztam a nadrágjából, és a derekánál fogva húztam magamhoz közelebb.

   - Próbálj meg ne olyan hangos lenni, mert nem tudjuk, hogy a fiúk elmentek e már! - suttogom a fülébe, aztán gondolok egyet és gyengéden beleharapok a fülcimpájába, mire nyög egyet. - Shh! - csitítom, miközben elmosolyodok a gondolatra, hogy miket váltok ki belőle. Ilyen gondolatokkal a fejemben még egy ujjamat belé vezettem...

💜💜💜

   A hátam a falnak volt döntve, Nat a kezeimben pihegett, miközben a háta a mellkasomhoz ért, a feje meg a vállamon pihent, és a szemei meg le voltak csukva. Úgy érzem tényleg kellett neki ez most, ahogy elment a kezeim által, egyből a karjaimba hullott, és kisimultak a vonásai.

   - Hogy érzed magad? - kérdezem, miközben belecsókolok a fülébe, és az izzadt homlokára tapadt haját hátra tűröm.

   - Köszönöm! - mondja lassan felpillantva rám a fáradt szemeivel.

   - Ilyet nem kell köszönni! - adok egy puszit a homlokára is, majd a teremben lévő faliórára pillantok. Több mint egy óra telt el, amióta a többiek itt hagytak minket kettesben, lassan indulnunk kéne nekünk is. Viszont mielőtt még elindulunk haza, még szeretnék vele beszélni. - Lassan indulnunk kéne, viszont előtte szeretnék veled megbeszélni valamit! - mondom neki, mire a szemeimbe néz, majd bólint egyet.

   - Mi lenne az? - kérdezi végül egy kis idő elteltével, miután nem szólaltam meg, csak az arcát fürkésztem.

   - Szeretném, ha legközelebb bármi is legyen az, ami zavar, bánt, szeretsz, nem szeretsz, nem tetszik, tetszik, szóval tényleg bármi! - nézek szemeibe jelentőség teljesen, mire kínosan elmosolyodik, én meg folytatom. - Tudod jól, hogy én is meg a többiek is itt vagyunk neked, bármikor fordulhatsz hozzánk, vagy ha minket nem akarsz ezzel piszkálni, mert tudom milyen vagy, azt mondanád, hogy nekünk is van gondunk! - itt veszek egy mély levegőt, majd folytatom. - Akkor fordulj a szüleidhez, vagy más barátaidhoz, de akkor is add ki magadból valamilyen szinten, mert csak rosszabbul leszel tőle! Nézz magadra, most is teljesen össze vagy esve, visszaestél abba a depresszióba, mint amikor csatlakoztál hozzánk, és sok gyűlöletet kaptál! - mielőtt még mondhatnám tovább, Kai közbe vág.

   - Ne haragudj rám kérlek! - hajtja le a fejét, közben meg idegességében az ujjait kezdi el birizgálni. - Megpróbálok beszélni valakivel vagy valahogy kiadni magamból a dolgokat! Ígérem! - néz fel rám, a szemeimbe, és ebből is tudom, hogy igazat mond, és meg próbál majd változtatni a dolgokon. De arra se én sem a többiek, sőt még a kiadó sem gondolt, hogy ilyen téren fog változtatni a jövőben...

   - Na gyere, ideje indulnunk, mielőtt még valamelyik Hyung felhív minket, hogy merre vagyunk még! - szólalok meg, majd lassan felkelek mögüle, aztán segítek neki is felkelni.

   Miután összeszedtük a cuccainkat, átöltöztünk, kézen fogva indultunk vissza a dormba.