A ʙᴀɴᴅᴀ ɴʏᴏʟᴄᴀᴅɪᴋ ᴛᴀɢᴊᴀ - Tᴀᴇʜʏᴜɴɢ ғғ.

¹⁵. Fᴇᴊᴇᴢᴇᴛ

💜Kɪᴍ Tᴀᴇ Hʏᴜɴɢ💜

Ahogy az orvosunk elkezdte megnézni Natnak a kezét, én gyorsan elmentem mosdóba, hogy fel tudjam hívni a többieket.

- Namjoon Hyung! - szólalok meg, ahogy a Leaderünk felvette a telefont.

- Igen Tae? Minden rendben Nat kezével? - kérdez rá egyből a lányra.

- Semmi vészes, csak meghúzódott neki, az orvosunk most keni, meg fáslizza be neki! - válaszolok feltett kérdésére. - Hyung! - szólalok meg egy kis csend után, válaszul csak egy hümmögést kapok. - Két dolgot is szeretnék mondani!

- Hallgatlak! - válaszol.

- Tudnál szólni Juwonnak, hogy Nat a héten nem tud táncolni? - kérdezem a szám szélét rágva, miközben fel-alá kezdek járkálni a fürdőszobában.

- Rendben, szólok neki, és mi lenne a másik, amit szeretnél? - kérdezi egy kis kíváncsisággal a hangjában.

- Ugye lassan itt van Nat szülinapja, amit ugye egybe tartunk az enyémmel. - kezdem, mire ismét csak egy hümmögést kapok. - Szeretnék neki egy kiskutyát venni. Szerinted örülne neki? Meg szerinted jót tenne neki? - kérdezem, miközben a szám szélét újra elkezdem rágni.

- Nekem ez nem jutott volna eszembe, de most hogy így mondod, egy kiskutya biztos, hogy nagyon sokat segítene neki! - hallom, ahogy a vonal túloldalán elmosolyodik. - Tetszik, hogy ennyire a szemed előtt tartod azt, hogy jól legyen! - Hyung utolsó mondatára most én mosolyodok el.

- Köszönöm Hyung! - mondom neki hálásan. - Akkor én most leteszem, visszamegyek Nathaz meg a dokihoz, lassan indulunk haza!

- Rendben, vigyázzatok magatokra!

- Oké, vigyázunk!

💜💜💜

- Szeretnél valahova elmenni kajálni, mielőtt még vissza indulnánk a dormba? - kérdezem Nat felé fordulva, ahogy beszálltunk egymás mellé a kocsiba.

- Most inkább otthon kajálnék, viszont azt megcsinálhatjuk, hogy veszünk valami ennivalót magunknak, meg az otthoniaknak is! - fordul felém egy mosollyal, amire csak hümmögök egyet.

- Jól vagy amúgy? - kérdezem a jobb kezem az ő bekötött kezére téve, ami alatt a másik ép keze volt az ölében. Egy nagy sóhaj után válaszolt csak.

- Azt hiszem igen! - mondja a fejével is bólogatva.

- Biztos, hogy minden rendben? Tudod jól, ha valami van, akkor bármit elmondhatsz nekem! - emelem rá a tekintetemet egy pillanatra levéve szemeimet az útról.

- Igen Tae tudom, de most még nincs kedvem a történtekről beszélni! - válaszára csak sóhajtottam egyet, majd hagytam inkább a témát, és addig meg csendben ültünk az autóban, amíg meg nem álltunk a dormunkhoz közeli étterem előtt.

- Hívd fel a többieket, hogy itt vagyunk kedvenc kajáldánk előtt, és mondják el, hogy mit vigyünk nekik! - mondom, miközben kikötöm magam, és végül Natra emelem a tekintetem.

Nat nem válaszolt semmit, csak bólintott egyet, majd már vette is elő a telefonját, hogy fel tudja hívni a többieket, miközben ő is kikapcsolta magát, és kinyitotta az autót, hogy ki tudjon szállni, amit végül én is követtem.

Az étteremben miután mindenkinek megvettük azt amit kért, már éppen indultunk volna kifelé, amikor kettő fiatal lány megállított minket.

- Sziasztok! - köszöntek szégyellősen integetve. - Esetleg kérhetnénk egy közös fotót veletek? - kérdezte a magasabbik rövid barnahajú a kettőnkön kapkodva a tekintetét.

- Mi lenne ha esetleg inkább autógrammot adnánk? - kérdezte alkudozva Kai egy mosollyal az arcán a két lányt nézve.

- Oké! - mondták egyszerre. Amint mind a ketten aláírtuk nekik azt, amit akartak, az alacsonyabbik, hosszú vöröshajú Nat kezére mutatott, majd megszólalt. - Mi történt a kezeddel? Jól vagy? - nézett fel a mellettem álló lányra aggódva.

- A tegnapi koncerten elcsúsztam a színpadon, és meghúztam egy kicsit a csuklómat, de semmi vészes szerencsére! Köszönöm, hogy érdeklődsz irántam! - mosolygott szélesen Nat. Ezek után elköszöntünk tőlük, és folytattuk az utunkat az autó felé, hogy végre haza vigyük a kaját, amit éppen vettünk, és a többiekkel együtt tudjunk ebédelni.

A hazafelé úton mivel nem volt hosszú túl sokat nem beszéltünk, Nat beszélt a táncairól, hogy milyen mozdulatokat találtak ki Juwonnal koreográfiának, és hogy mennyire tetszik neki az egész és, hogy még mindig mennyi ötlete van. Jó volt hallgatni, ahogy a mozdulatokról, a számairól, magáról az egész albumáról beszélt, hogy mennyire izgatott amiatt, hogy végre ki jöjjön az első solo albuma.

💜Lᴇᴇ Nᴀᴛᴀsʜᴀ Kᴀɪ💜

Otthon amint végre egy kicsit egyedül lehettem, a szobámban elővettem a telefonomat, és újra elkezdtem olvasni, amit Juwon írt nekem, amint megkapta Namjoon Oppatól az értesítőt, hogy a héten nem tudok táncolni menni.

"Remélem most boldog vagy, hogy miattad el kell tolni az alabumodnak a kiadását! Nem is értem, hogy lehetsz ennyire szerencsétlen, hogy hozhatod ennyire kellemetlen helyzetbe nem csak a kiadót, de a saját bandatársaidat is! Csodálkozom, hogy egyáltalán még támogatnak téged meg a rajongók! Nem érdemled meg! szánalmas vagy, nem érdemled meg, hogy a banda tagja legyél, a fiúk meg az Army helyében már rég lecseréltelek volna..."

Tovább nem bírtam olvasni a bántó üzenetét, így kiléptem az SMS-eim közül, és inkább a közösségi médiába vetettem magam, hogy megtudjam, az Armynak hogyan tetszett a tegnapi koncertünk.

Ahogy görgettem egyre lejjebb a hozzászólások, megjegyzések, üzenetek között, a sok pozitív visszajelzés mellett, nagyon sok olyan kritikán akadt meg a tekintetem, ami cseppet sem esett jól. A srácokról semmi rosszat nem írtak, mertek volna, inkább engem kritizáltak több helyen is.

"Kai azért esett el a színpadon, hogy utána a rajongók tudjanak a "bakiáról" beszélni, amit direkt csinált."

"Azért esett el, mert nem jó az alakja, nem bírja megtartani a saját test súját."

"Bár csak úgy estél volva el, hogy összetöröd magad, vagy a kezed, vagy a lábad."

"Miért vagy még mindig a bandában, nem érdemled meg!"

"A fiúk sokkal jobbat érdemelnek nálad!"

Sóhajtottam egy nagyot, miközben lezártam a telefonom képernyőjét. Mindig voltak olyanok, akik kritizáltak elhordtak mindennek, de valahogy mindig sikerült nem magamra vennem a bántó szavakat... akkor most mégis miért érzem magam ennyire rosszul?

Eleresztettem még egy sóhajt, miközben töltőre tettem a telefonomat, majd egy gyors zuhany után, vacsora nélkül feküdtem le aludni, hogy minél hamarabb el tudjam felejteni a sok rossz dolgot, amiket írtak rólam, és végre az álmok tengerébe zuhanjak, ahol nincsenek rossz akarók, nem bánt senki, és csak én meg a jó akaróim és a szeretteim vannak... senki más, csak ők és én...