A tűz védelmezője III. A sárkánytűz őrzői

2.fejezet: Az éjszaka

Chloe szemszöge:

Szavakba nem tudom önteni mennyire örültem annak hogy Madison felébredt. Jó, tudom hogy igazából Lia, de nekem akkor is Madison marad. Amikor viszont elmondta mi is az utolsó emléke azt hittem padlót fogok. Azt teljesen megérteném ha arra az északára nem emlékezne, de nagyjából még a hetekkel azelőtti találkozásunkig semmi másra sem emlékszik. Elképzelni sem tudom milyen érzés lehet az amnézia, de nem is szeretném megtudni. Nagyon remélem hogy hamarosan visszatérnek az emlékei, különösen azok amik azon az éjszakán történtek.

Visszaemlékezés:

-Hát viszont látjuk egymást, hercegnő...

Amikor rád néz, még lélegezni is elfelejtesz és azt érzed megáll körülötted a világ. Pontosan ilyet éreztem abban a pillanatban. Nem is értem hogyan lehetséges ez. Logan vérfarkas, mégis itt van és perzselteket öl. Olyannyira elmerültem a gondolataimban hogy észre sem vettem ahogy aggodalmasan vizslatja az arcom. Talán azt hitte félek? Mondjuk egy elbarikádozott helyiségben vagyunk, amit több tucat perzselt vesz körül. Ki ne félne?

-Igen.. újra. - mosolyodtam el halványan.

Erre ő is megkönnyebbülten felsóhajtott. Öröm volt az ürömben látni ahogy rám mosolyog. Teljesen elfeledtette velem hogy éppen egy csata kellős közepén voltunk. Valószínűleg leolvasta az arcomról hogy realizáltam a helyzetet. Elkomorult, majd mellém sietett. Ahogy közeledett éreztem hogy egyre összeszorul a gyomrom, de a lehető legjobb értelemben. Gyengéden megszorította a reszkető kezemet, majd mintha érzelmekkel teli arcára álarcot húzott volna, olyan komor tekintettel ment és térdelt le Madison mellé.

-Ryan, figyelj rám. Itt vagyok, minden rendben lesz. Most kell nagyon figyelned, nehogy elszabaduljon. Képes vagy rá? Megérte az a tizenhét év? - kérdezte ezek szerint Ryant.

Egy pillanatra nem értettem semmit. Mi nem szabadulhat el? Milyen tizenhét év? Annyi kérdés és legalább annyira kevés idő a válaszokra.

-Menni fog. Tudom irányítani, csak azt nem tudom hogyan tovább. Meneküljünk? - nézett sokatmondón Loganre.

Tisztán lehetett látni ahogy Logan teste megfeszül a kérdést követően. Nem akart elmenekülni. Szerettem volna azt hinni hogy miattam, de a tündérmesék nem olyanok mint az emberek világában. Következő szavait annyira halkan mondta hogy nem értettem. Ryan, mint aki mindent ért csak biccentett egyet. Logan felpattant és nekiment a perzselteknek. Egy pillanatig sem habozott. Egyik után ölte a másikat. Láttam ahogy a többi diák halálfélelemmel tekint rá, de én nem. Tudom hogy nem egy szörnyeteg. Tudom hogy azért csinálja mert nem akarja mások felesleges halálát. Nem akar ölni, de muszáj volt. Az élet nem kívánság műsor, van amiről nem lehet dönteni. Amikor már csak öt perzselt maradt, azok egyszerre támadtak Loganre. Túl későn vette észre hogy időben reagálhasson, ezért jobb híján a kezével védte a fejét. Nem tudom miért csináltam azt amit. Normál esetben nem segített volna semmit, de egy ilyen helyzet abszolút nem átlagos.

-LOGAN! - ordítottam.

A hangom úgy hasította keresztül a közöttünk lévő teret hogy közben a perzseltek nekicsapódtak a falnak. Fel sem fogtam hogy ezt én tettem. Annyira megrémültem saját magamtól hogy csak döbbenten álltam és Loganre néztem. Szemei aggodalmat sugároztak, ajkai pedig résnyire szétnyíltak. Nem tudtam hogy képes vagyok ilyesmire. Azt hittem az erőm a telepátiában kimerül, de ezek szerint mégsem. Gondolataim annyira máshol jártak hogy észre sem vettem ahogy az összes perzselt támad, de ezúttal rám. Abban a pillanatban lepörgött előttem az életem. Tisztában voltam vele hogy nem tudom újra megismételni az előbbit. Azonban mint az kiderült szerencsére nem is kellett. Mielőtt még elértek volna hozzám meggyulladtak. A testük apránként teljesen megsemmisült. Akkora tűz volt hogy azt hittem Madison csinálta, de amikor megfordultam szembesültem vele hogy Ryan volt. Mégis hogyan csinálhatta? Hiszen Madison az utolsó Dominói, vagy nem? Nekem ez már túl zavaros! Óvatosan feléjük léptem, de nem számoltam azzal hogy ez a sikítás mennyit vett ki belőlem és hanyatt is estem volna ha Logan nem kap el. Hangosan zihálva néztem fel Loganre aki magához ölelt és nyugtatott.

-Semmi baj, már vége van. Többet nem bánthatnak. Vigyázok rád, megígérem. - suttogta a fülembe.

Ha megkérdeztek volna hogy fiú vagyok vagy lány, akkor sem tudtam volna megmondani ha agyonütnek. Nem létezett semmi, csak Logan. Ahogy magához ölel, azt érzem soha nem voltam nagyobb biztonságban. A testemnek viszont nem tudtam parancsolni, ami továbbra is úgy remegett mint a kocsonya. Logan hirtelen felemelte a fejemet hogy ránézzek.

-Most jól figyelj rám Chloe. Nem maradhatunk itt, el kell mennünk. - nézett mélyen a szemembe.

Nem tudom mit mondhattam volna. Ha lett volna egy halvány gondolatom, azt sem tudtam volna kimondani.

-Nem kényszerítelek semmire, de nem vagyok képes itt hagyni téged. Nagyon sok mindent nem értesz, de ha velünk jössz idővel mindenre választ kaphatsz. - tartotta továbbra is a szemkontaktust.

Végre választ kapni mindenre? Nagyszerű lenne, de nem akartam itt hagyni a többieket. Ráadásul azt se tudom jól vannak vagy megsérültek. Már épp szólásra nyitottam a számat amikor egy rideg hang csendült fel valahol a teremben.

-Szóval van még egy! Már értem miért volt annyira magabiztos!

Logan idegesen pillantott az igazgatónőre, majd Ryannel némán megbeszéltek valamit. Ryan szempillantás alatt felkapta Madisont és kirohant a főbejáraton.

-Nem várhatunk tovább. Velem jössz? - szorította meg a kezem.

Egy pillanatra lefagyott minden, én meg igyekeztem végig venni a lehetőségeimet. Itt maradok és szembenézek a dühös igazgatónővel, aki eddig is furcsán viselkedett. Vagy elmegyek Logannel kitudja hová, vagy hogy egyáltalán visszatérek-e. A józan ész számára egyik sem volt jó döntés, csakhogy nekem már régen elment az eszem. Pontosabban amióta megismertem Logant.

-Igen. Bárhová. - szorítottam meg ezúttal én az ő kezét.

Erre a cselekedetemre elmosolyodott, majd az ölébe kapott.

-Ne nyisd ki a szemed és kapaszkodj. - súgta nekem.

Tettem amit kért, aztán már csak azt éreztem hogy a szél a hajamba kap és az arcomat simogatja.