A tűz védelmezője III. A sárkánytűz őrzői

9.fejezet: Érzelmek vihara

Logan szemszöge:

Amint meghallottuk a kisebb robbanásokat Jamessel és Ryannel kirohantunk megnézni mi történt. Csak remélni tudtuk hogy nem találtak ránk. A hangok három irányból jöttek, ezért szétváltunk. Ahogy távolodtam a háztól egyre rosszabb érzés fogott el. Próbáltam figyelmen kívül hagyni és a keresésre koncentrálni. Hirtelen egyik pillanatról a másikra eltűnt a szag amit követtem és a robbanások is abbamaradtak. Az a bizonyos rossz érzésem pedig ebben a pillanatban tetőzött. Amint összeállt a kép hogy ez csak figyelem elterelés, mint a rakéta úgy rohantam vissza a házhoz. James és Ryan már az ajtónál voltak és engem vártak. Egy szót sem szóltam, csak kikerültem őket és rohantam fel az emeletre. Biztos látták rajtam hogy valami nem oké, mert ők is szaladtak utánam. Amikor befordultam az emeleten és megláttam a nyitott ajtókat még jobban elfogott a rettegés. A következő pillanatban az egyik nyitott ajtó mögül Sarah lépett ki, az arca pedig aggodalommal volt tele.

-Elvitték őket. - mondta alig hallhatóan.

Amint kimondta a nyilvánvalót, valami olyat éreztem amit eddigi életemben talán egyszer. A tekintetem homályos lett, a térdem megrogyott és alig kaptam levegőt. Elvitték. Hogyan lehettem ekkora barom? Miért nem tudtam rájönni hogy ez egy csapda? Az én hibám.

-Logan, próbálj megnyugodni. Nem te vagy a hibás, nem tudhattad.

-Miért? Hogy voltam képes cserben hagyni?

-Nem hagytad cserben. Figyelsz rám?

-Megígértem neki hogy vigyázok rá. Elbuktam.

-Logan, hallod amit mondok?

Hallottam, de nem érdekelt. Gordon szavai csak kavarogtak a fejemben. Az elmém és a testem is teljesen leblokkolt. Nem gondoltam és nem csináltam semmit, mert nem tudtam. A környezetemet is teljes mértékben kizártam. Felégethették volna az egész házat, abban a pillanatban egy lépést sem tudtam volna tenni. Egyszer csak azt éreztem hogy az arcom ég. Megpróbáltak visszahozni maguk közé. Olyan leírhatatlan érzés volt. Mintha nem is a saját testemben lettem volna, kívülről hallottam a hangjukat.

-Logan, mi a baj?

-Hé, nehogy elájulj!

-Térj magadhoz!

Minden külső zajt hallottam, de nem tettem semmit. Éreztem hogy a lelkem szétszakad a bűntudattól. Az ígéreteimet mindig megtartom, ez határoz meg engem. Ha nem tartom meg, nem tudom ki vagyok.

-A rohadt életbe! Szedd már össze magad! Te nem ilyen vagy, nem adhatod fel ennyire könnyen! Láttalak felnőni, láttam hogyan boldogulsz az életben, láttam hogy minden hibádat helyrehozod. Miért ne tudnád ezt is megoldani? Egész életedben rá vártál! Nem akarom elhinni hogy pont érte nem próbálod meg helyrehozni a hibádat. Mindenki hibázik, a hibák pedig azért vannak hogy tanuljunk belőlük. Azt mondod megszegted az ígéreted. Ez nem igaz. Ha most itt maradsz és magadba roskadsz, akkor szeged meg. Úgyhogy most azonnal állj fel és rúgd szét azoknak a seggét akik elvették a társad!

Gordon szavai úgy égettek mintha lávába nyúltam volna. Ha valamit megtanultam az az hogy soha nem adok fel semmit. Ami vagy aki fontos nekem azt meg végképp nem. A látásom kezdett kitisztulni, a térdem pedig kevésbé remegett és a légzésemet is sikerült szabályoznom.

-Jól vagyok. - szólaltam meg hirtelen.

Természetesen ez hazugság volt. Csak akkor leszek jól ha tudom hogy nem esett baja és visszakapom. Lassan felálltam és a többiekkel lementünk a nappaliba. Teresa és Neomi pont akkor jöttek meg amikor már lent voltunk.

-Mi történt? Látszik rajtatok hogy valami nincs rendben. - vont kérdőre Teresa.

-Elvitték Liát és Chloét. - tájékoztatta őket is Sarah.

-Serenáék? Itt voltak és elvitték őket, de Ryant nem? - kerekedtek ki Teresa szemei.

-Nem, vagyis nem tudom. Robbanásokat hallottunk, a fiúk pedig kimentek megnézni mi az. A lányokkal fent voltunk az egyik szobában, de egy srác ránk talált. Engem kiütött, a lányokat pedig elvitte. - mesélte Sarah.

-Egy fiú? - kérdezte megdöbbenve Ryan.

-Igen, de nem tündér volt, sem vérfarkas. Olyan volt a szaga mint Jamesnek. - felelte a húgom.

-Sarah, eltudnád mondani hogyan nézett ki? - szólalt meg először Neomi.

-A haja fel volt nyírva mint a katonáknak és szürke volt. A szeme színe is hasonló volt. Olyan átlagos magassága volt és tud verekedni, mert elég könnyen kiütött. - emlékezett vissza.

Erre Neomi olyan fehér lett mint a fal.

-Mi a baj kicsim? - kérdezte Teresa.

-Nem Serenáék voltak. - jelentette ki.

Mindenki tekintete rá szegeződött, kivéve az enyém.

-Miből gondolod? - kérdezte az apja.

-A fiú akit körülírtál, úgy hívják Sebastian. A barátaival együtt, tegnap elszöktek az Alfeából. - mondta.

-Kicsim, megmondtuk hogy nem mehetsz vissza az Alfeába, túl veszélyes. - dorgálta az apja.

Őszintén? Rohadtul nem érdekelt, csak bökje ki hogy mire akar kilyukadni.

-Sajnálom, de valamit tennem kellett. - szabadkozott.

-És pontosan mi is az amit tettél? - vonta kérdőre Ryan.

-Elmondtam nekik hogy hol vagyunk, arra kértem őket hogy jöjjenek el és mindent megértenek. - mondta csendesen.

A feszültség tapintható volt. Csak egy hajszál tartott vissza attól hogy robbanjak.

-Hogy mit csináltál? - esett neki Ryan.

Nemigazán volt ideje válaszolni, hiszen amilyen lassan felálltam a kanapéról minden figyelem rám irányult.

-Logan!

-Logan?

-Logan!

Mindenkit kizártam. Ryant, Saraht, még Gordont is. Semmibe meredő szemekkel néztem le Neomira, akiben szerintem megállt az ütő.

-Hol vannak? - olyan halkan és élesen kérdeztem hogy még számomra is felismerhetetlen volt a hangom.

-Mielőtt eljöttem volna, egy kis kunyhót ajánlottam nekik ahol apával éltünk. - felelte elcsukló hangon.

Nem tudta biztosan hogy ott vannak vagy sem, de legalább valami konkrétumot tudok.

-Gyerünk! Engedd át magad az ösztöneidnek. Hagyd hogy odavigyenek hozzá. Ha nem is ott van, akkor is képes leszel megtalálni, csak engedd át az irányítást.

Lehet hogy Gordon nem olyan erős személyiség mint Nestor, de ugyanúgy egy ösztön. Ryannel együtt próbáltam mindig megfékezni. Soha nem váltam annyira erőszakos vadállat mint azt képzeltem. Azt sem gondoltam hogy valaha hagyni fogom ezt, de az életben bármi megtörténhet. Elkezdtem lassan a kijárat felé sétálni. Amikor meghallottam hogy a nevemet kiabálják, megálltam és a vállam felett hátra néztem.

-Visszahozom őket. Ha bele döglök is. - morogtam.

Ezzel a lendülettel pedig kirohantam az erdő felé. A sötétségen és a fák suhogásán kívül nem éreztem mást, csak ahogy a sárga szemeim felvillannak.