A tűz védelmezője III. A sárkánytűz őrzői

10.fejezet: Semmi jó

Chloe szemszöge:

-Ti idióta, isten barma, szerencsétlen, tökkelütöttek! Mégis hogy képzeltétek? - üvöltöttem kikelve magamból.

Senki nem mert megszólalni, annyira megdöbbentette őket a kis kirohanásom.

-Chloe nyugodj meg, nincs semmi-

-Ne merészeld azt mondani nekem hogy nyugodjak meg, Sebastian! Nincs semmi baj? Ó dehogynem! Felfogtátok hogy konkrétan elraboltatok minket? Vagy ez is annak az őrült nőszemélynek a terve? - kiabáltam tovább.

Őszintén nem csodálom hogy Sebastianra hagyták azt hogy beszéljen velünk, hisz mindig is ő volt a legnyugodtabb. Arra viszont jó lenne rájönni hogy miért csinálták. Madison a hátam mögött némán hallgatott, nyilván nem tudja hova tenni egyikőjük viselkedését sem. Mondjuk mintha én tudnám!

-Nem elraboltunk hanem kiszabadítottunk titeket, mert ha még emlékszel pont ők raboltak el titeket. - ellenkezett Archer.

-Te pedig emlékszel hogy pont a perzseltekkel voltatok elfoglalva és azt se tudtátok mi történt? Tényleg nem láttátok hogy a saját akaratunkból mentünk velük? Persze hogy nem, mert az a boszorkány így akart befolyásolni titeket! - ordítottam le a fejét.

-Nem tudtuk hogy mi történt vagy azt hogy egyáltalán éltek-e. Amikor megtudtuk hol vagytok csak az érdekelt hogy biztonságban legyetek. Nem akartuk hogy bajotok essen. - mondta halkan Adam.

-Hogy ne essen bajunk? Komolyan? Épphogy ezzel ártotok a legtöbbet nekünk! Ott tökéletes biztonságban voltunk. Viszont még nem válaszoltatok a kérdésemre. Ez az ő terve? Miatta vagyunk itt? - támadtam vissza.

-Ennek semmi köze Serenához vagy bármelyik tanárhoz. Otthagytuk az Alfeát hogy kiszabadítsunk titeket és kikeveredjünk ebből az egészből. - szólalt meg most Bella.

-Nem értetek semmit! Nem tudunk kikeveredni ebből amíg le nem győzzük Serenáékat. Addig úgysem fogják feladni amíg meg nem szerzik a sárkány tűzét. Mellesleg nem hiszem hogy ez a kunyhó le lenne védve, így akármikor ránk törhetik az ajtót. - ellenkeztem hevesen.

-Senki nem keresne itt, minden rendben lesz. - jött Daemon válasza.

Szó nélkül leültem és kezeimbe temettem az arcom. Egyenlőre meg kell emésztenem a történteket és valami kiutat találni ebből a gödörből. Megértem hogy aggódtak értünk és segíteni akartak, de csak ártottak vele. Ryan nem fog örülni neki hogy Seb kiütötte Saraht és Logan.. te jó isten! Idegesen felkaptam a fejem és kerestem Madisonnal a szemkontaktust. Valószínűnek tartom hogy a gondolataim kiültek az arcomra.

-A franc egye meg! - pattantam fel.

-Szerinted megtalálnak? - kérdezte Madison aggódva.

-Nem tudom. Ha azt hiszik hogy Serenáéknál vagyunk biztos hogy el fogja engedni, de nem csak Logan, Ryan is. - járkáltam fel alá.

-Teresa nem fogja engedni nekik amíg biztosan ki nem derítik hogy mi történt. - nyugtatott Madison.

-Lehet, de ismerem a páromat. Gondolj bele, Seb kiütötte Saraht. Tudom hogy már ezért is mérges volt. Szerinted mit érzett amikor nem talált sehol? - jóformán már téptem a hajam.

-Akkor most mit csináljunk? - esett kétségbe.

-Adj egy percet. - kértem.

Oké, nem nagy ügy. A barátaim akiket egy éve nem láttam elraboltak. Elhoztak egy nyavalyás kunyhóba ami még csak le sincs védve. Bármikor megtalálhatnak Serenáék, akik Madison erejét akarják megszerezni. Vagy betoppanhat Logan, aki olyan mérges lesz hogy talán még én sem tudom megnyugtatni. Semmi gond Chloe, hozod a formád, csak a szokásos.

-Valaki beavatna minket is? - kérdezte Seb.

-Szerintem most jobb ha hagyjátok. - ültetett vissza Madison a kanapéra.

-Jól vagy? - ült le Madison mellé Adam.

-Attól függ. - felelte szárazon.

Adam enyhén szólva is meglepődött és elkezdte nézni Madisont, hátha megsérült. Amióta Teresa visszaadta a csecsemőkori emlékeit, mintha felgyógyult volna az amnéziából. Ettől függetlenül ő sem örül annak hogy a srácok azt tették amit és elszakították a családjától.

-Mitől? Megsérültél? - aggodalmaskodott Adam.

-Nem sérültem meg, de ez nem jelenti azt hogy jól vagyok! - dühödött be.

-Mi történt veled? Szinte rád sem ismerek. - hökkent meg Adam.

-Mi történt? Lássuk csak. Alig két hónapja ébredtem fel a kómából amibe a perzseltek támadásakor estem. Nem emlékeztem szinte semmire és nem értettem semmit. Aztán kiderült hogy van egy bátyám, akitől még csecsemő koromban elválasztottak. Az igazgatónő, bocsánat ex-igazgatónő meg akarja kaparintani az erőnket hogy ki tudja milyen szörnyűségekre használja fel. Amikor pedig minden normálisan halad és kezdem megismerni a bátyám, egy család részének érzem magam, akkor elraboltok és újra szétszakad a családunk. Nem tudom neked mi a véleményed, de szerintem ennyi traumától megváltozik az ember. - öntötte ki a bánatát.

Erre már végképp nem tudott mondani semmit, sem Adam vagy bárki más. Megértettem Madisont és átéreztem a fájdalmát, de perpillanat máshol járt az eszem.

-Jól van, mindenki próbáljon egy kicsit lehiggadni. - álltam fel megint.

Ahogy ezt kimondtam az ajtó kivágódott. Mindenki egy emberként kapta a fejét az ajtó felé. Láttam ahogy a többiek megrémülnek. Nekem meg kellett volna nyugodnom, de nem sikerült. Sokszor beszéltünk már arról Logannel, Ryannel és Sarahval hogy milyen nehéz kordában tartaniuk az ösztönüket. Hogy soha nem akarják szabadjára engedni, vagy hogy bárki is meglássa azt az arcukat. Eddig nem értettem, de most egy életre megjegyeztem. Soha életemben nem láttam olyan félelmetesnek Logant, mint abban a pillanatban.