SzJG - Új lány

November 30. kedd

Fáradtan indultam el a suliba, mert egész este olyan díszeket válogattam, amiket mi már nem használunk, így be tudom vinni a suliba Kingának.
Mivel kezdődik az Advent, Kinga kitalálta, hogy kezébe veszi az úgynevezett "díszítő hét" elnevezésű programot. Azaz fel kell díszíteni a folyosókat, a termet és az udvart is. Érdekes lesz...

Negyedik óra után már kész voltunk a folyosókkal és az aulával. Kinga kiment az udvarra kiabálni, én pedig a teremben maradtam díszíteni. Majdnem mindenki kiment, csak Ricsi és Virág maradtak a teremben. Az előbbi csak Virág miatt, az utóbbi pedig nekem segített eldönteni, hogy mit hova tegyünk.

- Ezt hova? - emelt fel egy girlandot.
- Mondjuk oda a tábla fölé? - mutattam a tábla irányába.
- Rendben. Ezt felteszed? Nem szeretnék létrára mászni.
- Persze. Add csak. - mosolyogtam rá.
- Én addig megyek és felteszem a tükörre a matricákat. Ricsi gyere légyszi!
- Igen? - hagyta abba a hintázást.
- Segítenél feltenni Evelinnek a díszeket?
- Persze. - vette át. 

- Köszönöm a segítséget! - néztem rájuk felváltva.

- Cső C! Élsz még? - röhögött a telefonba. - Most van szünet. A teremben vagyok. Ja. Lin? - nézett rám. - Biztos lenémította. - vonta meg a vállát. Majd suttogni kezdett: - Nézd meg a telefonodat!
- Lemerültem. Elfelejtettem feltenni tegnap este töltőre. - mutattam fel a sötét képernyős készüléket. Nekem is pont tegnap este kellett elfelejtenem...
- Azt mondja, hogy lemerült. Ja, így nem. Oké, megmondom neki. - bólintott. - Jó, akkor azt mégsem. - röhögött megint. Most mi van? - Na cső tesó! - köszönt el.

- Mit mondott? - kérdeztem rögtön.
- Azt, hogy írt neked reggel, hogy kitartás mára, de te nem láttad és nem tudta, hogy mi van veled. Ja meg azt, hogy reméli nincs semmi bajod. 

- Ó, hogy ennek a vacaknak is pont ma kellett lemerülni! – akadtam ki.
- Nyugi, nincs baj. Sőt Cortez is jobban van. Azután főleg jobban lett, hogy mondtam neki, hogy semmi bajod sincs. – kacsintott.
- Mi? – ráztam meg a fejem zavartan.
- Semmi, semmi. Csak, remélem, egyszer észre is fogjátok venni egymást. – legyintett.

Hát ezzel sem vagyok jobb helyzetben. Virág csak mosolygott az értetlen fejemen, míg Ricsi már konkrétan a fejét fogva röhögött és olyanokat motyogott, hogy nem hiszi el, meg hogy legalább én normális vagyok. Mi van??

- Na! Ezt nevezem! Nagyon jó lett a terem, gratulálok! – nézett körbe Kinga elégedetten. – Hé, Evelin veled meg mi történt? – kérdezte, merthogy én még mindig magam elé nézve álltam és próbáltam megérteni Ricsi szavait.
- Sokkot kapott. – vihogott Ricsi.
- Mitől?
- Beszéltem C-vel, aki nem tudta Lint elérni, mert lemerült. Szegény C otthon azt sem tudta, mi lehet. Amikor meg Lin megtudta, hogy Cortez kereste, akkor felhúzta magát, hogy a telefonja miért pont ma merült le.
- Jesszus. – nevette el magát Kinga. Hangsúlyozom, elnevette magát!! – A megoldás a következő. Elmész hozzá órák után.
- Más nem visz neki házit? – néztem felváltva a fiúkra.
- Miért van? – nézett fel Macu.
- Van. - nevettem.
- Én majd elviszem neki szívesen! – szólalt meg Reni.
- Mit csinálsz? – kérdezték a többiek egyszerre.
- Te biztos, hogy nem! – akadt ki Kinga.
- Miért?
- Mert nem akar téged látni. Nem emlékszel? Elküldött a fenébe.
- Igen, a te hibádból! – visította.
- Miattam? – kezdett Kingában is felmenni a pumpa.
- Igen, mert te találtad ki azt a Párizsi baromságot!
- De az nem azt jelenti, hogy te nem lehettél volna őszinte vele, amikor beszélgetni kezdtetek! Erre nem gondoltál? – kérdeztem.
- Te meg ne szólalj! Ribanc! – kiabált. Ezzel egy időben pedig a többiek megrökönyödve néztek rá, én pedig alig bírtam visszatartani a sírást. Hogy mondhat ilyet? Mit ártottam én neki?

- Rentai! Az igazgatói irodába azonnal! Szatmári, Toroszi ide a folyosóra! Most! – kiabált Emília néném.

- Mi történt? – nézett ránk felváltva.
- Vitatkoztunk. Reni el akarta vinni Corteznek a házit, mi pedig mondtuk, hogy ne. Erre kiakadt. Én mondtam neki, hogy nem kellett volna annyit hazudnia. Evelin pedig annyit kérdezett, hogy nem érzi ezeknek az okát. De gondolom a többit hallotta. – fejtette ki Kinga, kicsit zanzásítva a dolgokat.
- Értem. Ez esetben te visszamehettek. – biccentett a terem felé.
- Én nem akarok visszamenni... - sipogtam. És közben éreztem, hogy szédülök.
- Rendben, kivételen elmehetsz haza. Kinga, kísérd haza Evelint. És utána gyere vissza. Evelin neked a mai napot, Kinga neked azt a pár órát igazolom le. Rendben?
- Rendben. – bólintottunk. Majd visszamentünk a terembe a táskámért.

A többiek teljes csöndben várakoztak a teremben. Virág sem mondott semmit, csak odajött megölelni, amikor látta, hogy a táskámat pakolom.
- Mi veled vagyunk Lin! – lépett elém Ricsi.
- Köszi. – mosolyodtam el keserűen. – Ma nem jövök vissza. Nem vagyok jól. Kinga csak elkísér.
- Haza mentek? – nézett Kingára, aki Zsoltinak mesélt.
- Nem. Cortezhez kísérem. – határozta el Kinga a megkérdezésem nélkül. – Szükségük van egymásra most.
- Oké, akkor szólok C-nek, hogy mentek. – bólintott rögtön. Ezek szerint mindenki egyetért abban, hogy nekem most Cortezhez kell mennem. Csak tudnám ők mit tudnak, amit én nem...

Percek alatt értünk Cortezék utcájába, ahol Cortez mamája állt kint a kapuban. Gondolom nem engedte a torokfájásos Cortezt kint állni a hidegben.

- Hát itt vagytok. Gyere drágám! Jobb, ha minél előbb bemegyünk, Cortez már nagyon vár. Kinga, köszönöm, hogy ide kísérted! – mosolygott Kingára, aki el is köszönt és indult vissza a suliba, miután konstatálta, hogy itt már jobb lesz nekem.

Ahogy beléptem a házba Cortez sietett hozzám és olyan hirtelen ölelt át, hogy meg sem tudtam szólalni. Picit könnyezve szorítottam magamhoz a torokfájással otthon lévő srácot, aki nekem a világot jelentette ebben a pillanatban. Na meg persze amúgy is, csak azt nem kell most tudnia.

- Hogy vagy? – fogta a kezei közé az arcomat aggódó tekintettel.
- Ezt nekem kellene kérdeznem, elvégre te vagy beteg. – utaltam arra, hogy feltűnt a sál, ami a nyaka köré volt tekerve.
- Az én bajom az már múlik. De Ricsi mesélte, hogy mi volt. Eléggé idegesen hívott fel, hogy elmondja, mi volt. Ha ott lettem volna... nem hagytam volna, hogy ilyeneket mondjon neked!
- Akkor biztos nem is mondta volna. – fintorogtam.
- Lehet, de ne is érdekeljen, amit mondott. Nem kell törődni vele.
- De nagyon fáj, hogy úgy mondott ilyet nekem, hogy nem is ismer. Sőt, én semmit nem ártottam neki, soha... De persze ő a kezdetektől utált engem.
- Az már legyen az ő baja. Ne foglalkozz vele. – törölte le finoman az újabb könnyeimet.
- És ma még a házit se tudtam hozni neked! – jutott eszembe.
- Lini! Az most a legkevesebb... Sőt, most kifejezetten nem érdekel, hogy van-e házi vagy nincs. Most csak kizárólag az érdekel, hogy veled mi van! – nézett mélyen a szemembe. Én pedig zavaromban azt sem tudtam hirtelen, hogy hova nézzek. Végül pedig inkább a mellkasába fúrtam az arcomat.

Pár órával később már nyugodtabban ültem Cortez mellett az ágyon és együtt néztük az egyik kedvenc filmemet, aminek a címe: A szupercsapat. Nagyon szeretem ezt a filmet, de így még jobb volt megnézni, hogy félig Cortezen feküdtem és ő pedig átölelt engem.

A mamája is csak egyszer nézett be hozzánk, de akkor is csak szólt, hogy szólt Lara néninek. Aztán miután kiment Cortez mosolyogva adott puszit a hajamba, majd a fejemre hajtotta a sajátját. Olyan aranyos volt!