Megégetve

22. rész

Halk hangokat hallok így ki nyitom a szemem de semmit sem látok. A szoba sötét de mégis kellemes a légkör. Éreztem, hogy itt biztonságban vagyok. A beszélgetést továbbra is hallottam bár érteni nem értettem miről lehet szó viszont fel ismertem kik beszélgetnek. Zack és Chris voltak azok ahogy betájoltam a hang alapján. Lassan kimásztam az ágyból és elindultam a beszélgető páros irányában. Mikor oda értem Zack hatalmas mosollyal fogadott ami hírtelen meg ijesztett.

- Jó reggelt álomszuszék, vagy inkább mondjam, hogy jó délutánt. - mondja röhögve ez a marha.

Az órára néztem majd meglepődtem, hogy délután 1 óra van.

- Neked is jó délutánt haver. Mizu van? Mit keresel itt?- rá térek kérdésemre, hogy mi is az ittléte oka.

- Nos tegnap láttam rajtad, hogy valami nem oké és aggódtam így inkább eljöttem megnézni, hogy élsz még vagy sem. De látom semmi bajod. - mondja és hangja gyengéden cseng.
El mosolyodtam majd egy poharat a konyha szekrényből kivettem és meg töltöttem vízzel majd szó nélkül a szobámba mentem. Nem telik el 1 perc sem Zack már a szobámban van.
- Miért van olyan érzésem, hogy valami nincs rendben veled? - kérdezi aggódva az arcom és reakcióm figyelve.
- Azért mert nincs is. Nézd nem tudom mi ez az egész ami velem történik. Aaaa rossz álmok, Simonnal a szakítás majd most ismét együtt vagyunk, de... - hirtelen nem tudtam mi is a helyes szó arra amit érzek így meg akadtam mondatomban.
- De már semmi sem ugyan az. - mondja Zack és lehet igaza van.
Csak bólintok és utána már nem mondok semmit. Zack értette egyből, hogy nem szeretnék beszélgetni így csak néma csendben egymás mellett ülve nyomtuk a Ps-t.
Zack elég későn ment haza, de tudta jobb nem feszegetni a húrt így inkább nem maradt itt.
Chris ismét éjszakás volt így egyedül maradtam ebben a hatalmas házban. A fürdőbe mentem majd le zuhanyoztam jó hideg vízzel hátha kicsit észhez térek. Azt hittem segít, de nem. A fejemben több ezer kérdés zakatol míg a szívemben több millió érzés van amit nem értek. Úgy érzem szét szakadok.
Ahogy kiléptem a zuhany alól a tükör előtt álltam majd végig mértem magam.
A sebeim halványodtak és a hónapok alatt elmúlt a fájdalom. Ez legalább elmúlt.
Miután minden esti rutinommal végeztem be feküdtem az ágyba és szokásosan néztem a plafont, de nem tudtam el aludni. Forgolódtam össze-vissza de nem ment. Olyan éjfél körül fel öltöztem be zártam az ajtót és elindultam. Nem volt célom csak mentem a kihalt utcákban egy jelre várva vagy valakire aki válaszokat adhat minden kérdésemre. Ahogy haladtam az utcákban egyszer csak Simonék háza előtt lettem. Fogalmam sem volt merre járok és miért jöttem ide. A zsebemből elővettem a telefonom majd felhívtam Simont. Pár csörgés után fel vettem, hangja rekedtes volt amiből tudtam aludt.
                          - Szia Arnold minden rendben, hogy ilyen későn hívsz?
Kérdése zengett a fejemben és alig bírtam valami hangot kiadni torkomon. Majd csak ennyit bírtam kinyögni.
                            - Gyere ki kérlek. - és a telefont ki nyomtam...