Charles
01.07|Csütörtök
Egész meglepett, hogy milyen jó hangulatban telik az este. Már a vacsoránkat el is fogyasztottuk, de senki sem tervezett még lelépni. Annyit beszéltek, s beszéltek. Én inkább csendes megfigyelő voltam, s sutyiban Aya-t figyeltem. A nagy kör asztalnál a következő volt az ülésrend: Enzo, balról mellette Antonio, majd Aya, az édesanyám, Arthur és én. Így szembe voltam a gyönyörű lánnyal.
Nem láttam még nőt, akinek ennyire jól állt az ilyen rövid haj. Majdnem, hogy fekete árnyalatú volt a haja, s ez még jobban kiemelte azt a csodás kék szemét.
- És Aya, mivel foglalkozol? - kérdezte anyu.
- Van egy kis cukrászdám Toszkánában.
- Úristen! Toszkánában élsz? - döbbent le Arthur.
- Igen. - mosolygott.
- Nagyon szép hely lehet. - áradozott anya is.
- Igen, valóban az. Szívesen vendégül látlak titeket. - kedveskedett Aya.
- Ez nagyon nagylelkű ajánlat Aya.
- De csak ha sütsz nekünk valamit. - vágta rá Arthur.
- Hm. - kuncogott a lány. - Hát persze.
- O, a húgom bármit megtud sütni! - büszkélkedett Antonio, mikor abbahagyták a csevelyt a bátyámmal. - Ő lett tavaly Olaszország legjobb cukrásza.
- Komolyan? - döbbent le mindenki. Úgy tűnt Aya zavarba jött.
- Antonio! - szólt rá a húga.
- Mi az? Tényleg így van. Te vagy a legjobb! - tette a lány vállára a kezét. Nagyon jó testvérek.
- Hát akkor, egyszer kikell próbálnunk. - mosolygott édesanyám.
• • •
Miután elfogyott jó pár pohár bor, s kiveséztünk mindent, egyszerre indultunk fel. A lépcsőnél viszont elkellett válnunk, ugyanis ők a hotel másik oldalában voltak.
- Hát akkor jóéjszakát! - lépdeltem Aya mellett.
- Jóéjszakát Charles! - mosolygott bizalmasan a lány. Vajon mindenkire így mosolyog?
Aya
01.08|Péntek
Igaz, hogy későn feküdtem le aludni, de mégsem tudtam sokáig ágyban maradni. Még napfelkelte előtt felkeltem, s felöltöztem. Nem a síruhám vettem fel, csak egy meleg öltözetet. Majd kisétáltam a hátsó kijárathoz tartozó teraszhoz. Elkezdett felbukkanni a napocska, s mindent bearanyozott. Gyönyörű volt, megnyugtató és békés.
- Szia! Te már fent? - jött a hang mögülem, s egy kicsit megriadtam, majd megfordultam, s Charlesel találtam magam szembe.
- Ah, szia! - nyugodtam meg egy kicsit.
- Ne haragudj! Nem akartalak megijeszteni. - mosolygott.
- Semmi baj. Igen, nem vagyok valami jó alvó. És te?
- Síelni indulok. Ilyenkor még szűz. - kicsit furcsán pillantottam rá, mire leesett neki, hogy mit mondott. - Mármint a hó. Érintetlen. - javította magát zavarában. Mire én csak kinevettem.
- Nem tartasz velem? - kérdeztem, miután beállt a csend.
- Síelni? - kérdeztem, mire ő csak bólintott izgatottan. - Én? - megint bólintott. - Mármint, hogy én síelni?
