Millane
08.11|Péntek (hajnal)
- Miért csinálod mindig ezt? - tudtam, hogy megválaszolatlan lesz a kérdésem, mert olyan részeg a barátom. Mostanában folyton ezt csinálta. És nem is ez a legrosszabb benne, hanem ilyenkor bánt. Mármint nem fizikailag, sokkal inkább lelkileg. Ilyenkor mindig azt ecseteli, hogy mi a hibám, és tud bőven mondani...
Felmerülhet a kérdés, hogy mégis miért vagyok vele? És ez jogos. Ezek a dolgok ellenére szeretem. Szeretem, de azt hiszem nem szerelemből. Sokkal inkább megszokás, és ragaszkodás ez. De nyilván többször józan, mint részeg, s olyankor csodálatos ember. Rengeteg dolgot megvitatunk, s nagyon sok mindenben a segítségemre van, sőt... mindenben. Csak ez a hülye alkohol ne lenne.
Most sem volt ez másképp. Miközben megcéloztam a részeg barátommal az utat haza, épp feszegette már a határaimat. De mindig veszek egy mély levegőt, s visszafogom a könnyeim, melyeket olykor-olykor nem sikerül. Most se sikerült volna, ha nem történik ez a meglepetés.
- Segítek! - támasztotta meg másik oldalról a fiút Lando. Villám gyorsan fogott egy taxit, s sec-perc alatt otthon is voltunk. Azt mondta, hogy majd ő elintézi, pihenjek le a kanapén.
Nem tudtam megmaradni a házban. Kínosan éreztem magam, mert Lando biztosan észrevette a könnycseppeim megcsillanását az arcomon. De ez az egész helyzet kínos volt, úgy, ahogy van. A kertbe mentem, ahol letelepedtem a fűbe. Csak ültem a felhúzott térdeimet átkarolva, s sírtam.
Mikor meghallottam az terasz ajtó halk csukódását, összeszedtem magam, s abba hagytam a sírást, majd gyorsan letöröltem a könnyeim. Lando, egy szót sem szólva mellém ült ugyanabba a pozícióba, s az eget kezdte el kémlelni. Kellemes volt ez a csend ami leült közénk.
- Köszönöm. - hangom észrevehetően másabb volt. Sebzett, akárcsak a lelkem.
- Ugyan... - fordította felém a tekintetét. - Tudom, hogy nem vagyunk a legközelebbi ismerősök, de muszáj megkérdeznem. Mindig ezt csinálja? - tudtam, hogy mire gondol, de kellett egy perc, hogy ne sírjam el magam.
- Megbánt, majd másnap, mintha mi se történt volna. - nyeltem nagyot. Az érzelmeim erősebbek voltak, s halk zokogásba törten ki.
- Héj, jól van. - húzott magához a fiú. - Nincs semmi baj Millane. - ajkát a fejem búbjához nyomta, s erősen szorított magához. Biztonság, ezt éreztette velem. - Van egy ötletem. - hajolt el tőlem életvidáman. Óvatosan hátra döntött, s elfeküdtünk a fűben.
- Csillagokat fogunk nézni? - kérdeztem kissé kritikusan.
- Nem egészen. Mond már meg, hogy az istenbe lehet megkülönböztetni azt a két gencelszekeret?! - nagyon viccesen mondta, s muszáj volt elnevetnem magam. - Mi az? - érdeklődve pillantott felém.
Lando
Oldalról néztem ahogy nevet, végre nevet! És gyönyörű volt. Nem is néztem, hanem csodáltam!
- Az göncölszekér. - javította ki a hülyeségem. Őszintén nem érdekelt, hogy mit mondok, ameddig nevet rajtam. - És az egyik nagy a másik kicsi.
- Sose láttam még mind a kettőt.
- Mert nem figyelsz eléggé! Nézd! Ott a kicsi, - mutatott ujjával felfele. - és várj csak... Hol van a nagy?
- Ott van még egy! - mutattam az ujjammal én is. Kezünk összeért, s ehhez fogható bizsergést még sosem éreztem. Egymásra néztünk, s csak most tűnt fel, hogy így mennyire közel van az ajkunk.
- Látod? Most figyeltél eléggé. - mondta halkan, s zavarba jöttem.
- Kár, hogy eddig nem tettem. - hajoltam még közelebb lassan, s lecsuktam a szemem. Tudtam, hogy két opció van, vagy az ajka ér hozzám, vagy a tenyere. Az előbbinek jobban örülnék.
Csókolóztunk! Rettegtem, hogy pofon vág, de nem tette. Annál viszont érzékiebben falta ajkam. Lágy volt, s mézédes. Dús ajkai finom táncot jártak az enyémekkel. Majd lassan elvált tőlem. De nem hajolt el messzire. Mosolyra húzta száját, de szemét nem nyitotta ki. Én viszont annál inkább kémleltem minden mozzanatát. Édes pír jelent meg arcán, s érezni is lehetett, hogy zavarban van. Velem sem volt ez másképp.
- Én most felmegyek. - nézett bele a szemembe. - Köszönöm Lando az estét. - kelt fel. Olyan lassan tette, mintha nem akarna elmenni mellőlem. Végülis örülök, hogy nem elszaladt. - Minden egyes percét. - nézett le a földre, s zavarában a hajába túrt. Minden mozzanatától görcsbe ugrott a gyomrom. Nekem ennyi nem volt elég belőle!
Megfordult, s kínzó lassúsággal besétált. Az üveg terasz ajtón keresztül, még visszafordulva rám pillantott, s huncut mosolyt villantott, majd eltűnt.
Édes jó istenem! Csak most realizáltam, hogy mit tettem! Megcsókoltam a legjobb barátom csaját. Csak azt nem tudom, hogy miért volt ilyen jó!? És miért nem bánom?
Pénteken, miután újra feléledtek a többiek, béreltünk egy hajót, s kimentünk a tengerre. Nagyon jó volt a hangulat. Millane inkább a lányokkal volt, így nem nagyon tudtunk kellemetlen szituációba cseperedni. Ami nem is baj, mert amikor ránézek, az a dolog jut eszembe, s elvesztem az eszem.
Késő délutánig a vízen voltunk. El-el fogyogattak az alkoholok is. S megint elég sokat ivott Max. Egy pár percre ott hagytam a társaságot, hogy telefonáljak, majd vissza is mentem, de már a szerelmespár eltűnt.
- Millane? - elég hülye voltam, hogy ijedten kérdeztem a lány nevét, ezért igyekeztem javítani magam minél gyorsabban. - És Max?
- Felmentek. - mondta Ria.
- Dugni! - szórakoztak az ittasabb fiúk. Csakhogy számomra ez nem volt olyan vicces.
- Ah. - legyintett Ria. - Max eléggé berúgott.
- Megnézem őket, hogy minden rendben van-e.
- Jó. Majd később beszéljünk már. - pillogott igen érdekesen rám a lány.
Felszaladtam, a kabinokhoz. Mill a lépcsőn ült.
- Jól vagy? - lépdeltem fel hozzá.
- Ühüm. - kicsit sem volt meggyőző.
- Megint? - kérdésemre csak bólintott. - Annyira sajnálom. Nem tudom miért ilyen hülye.
- Lényegtelen! Most nem fogok sírni! - húzta ki magát. A mellei pont szemmagásságban voltak nekem, s istenem pasi vagyok, muszáj megbámulnom őket... - Komolyan? - nevetett. - Egy nap alatt mindent lecsekkolsz... - poénkodott.
- Hát azért, nem mindent. - kaján mosoly villant meg képemen.
- Ilyenkor úgy nézel ki, mint egy gyerek. - incselkedett velem.
- Ha tudnád, hogy ez a gyerek miket tud. - bátorkodtam közelebb hajolni, egészen a lába közé fúrtam a fejem. S egy puszit nyomtam belső combjára. Éreztem, ahogy teste megremeg.
- Lando! - szólt rám, de arca elárulta, hogy ő is akarja. De igaza van. Nem szabad! Vagyis nem itt...
