Layla
Július 2
- Jake! Jake menjünk! - kiáltottam a kisfiamnak.
- Egy pillanat anya. Még óriási feladat áll előttem!
- Komolyan? És mi lenne az? - ültem le az ágyára.
- Elkell döntenem, hogy melyik sapkámat veszem fel. - olyan kis édes volt, ahogy vacillált két sapka között.
- Jó. De siess! El ne késsünk! - pattantam fel, s a folyosón lépdeltem. A tükör előtt megálltam, s bele fésültem a szőkés-barna hajamba. De sehogy sem tetszett eléggé, ezért összeborzoltam, mint valami idegbeteg.
- Mi a baj anya? - kérdezte a fiam mellőlem.
- Semmi kicsim! Semmi! - ráztam meg vigyorogva a fejem. Ő nem láthat másmilyennek, csakis vidámnak. Az ő élete nem fog tönkre menni, főleg nem miattam!
- Szerintem gyönyörű vagy anya! - pillogott a gyönyörű kék szemeivel rám. Pontosan ugyanolyan szemei vannak, mint Neki. De minden másban is hasonlít Rá. Sajnos, tőlem szinte semmit sem örökölt Jake.
- Köszönöm kicsim. - simogattam meg az arcát lehajolva hozzá. - Látom sikerült döntened. - húztam az ujjamat végig a sapkája élén.
- Igen. Ma Mercedes szurkoló leszek, holnap pedig a Redbull-é.
- Nagyon önzetlen vagy. Szerencsések lehetnek, hogy ilyen csodálatos szurkolójuk van. Mehetünk? - egyenesedtem fel, s a kezemet nyújtottam felé.
- Igen. - fogta meg a kis kezével az enyémet.
A pálya csak egy negyed óra sétára van az otthonuktól, ezért gyalog mentünk. Silverstone-ban azt szeretem, hogy nyugodt, de ma koránt sem az. Mindenhol emberek, őrül rajongók, akik ki tudja, hogy mire lennének képesek egy képért az egyik pilótával. Őszintén nem tudom, hogy lehet így élni.
Szeretem, hogy csak mi ketten vagyunk Jake-vel. Így minden olyan nyugodt, s egyszerű.
Egyébként a kisfiam nevelésében a szüleim sokat segítettek. Legfőképp pénzügyileg támogattak, amiért életem végéig hálás leszek nekik. Jake mellett sosem kellet volna dolgoznom, ha anyuékon múlik. De néha online besegítek a vállalkozásukba, így kevésbé érzem magam elkényeztetettnek.
Vip jegyünk volt Jake teljes boldogságának az érdekében. Mindenhova bemehettünk, és mindenhez is hozzáfértünk. És pontosan ez miatt rettegtem, hogy találkozni fogok Vele. Igyekezni fogok rá, hogy ez ne történjen meg.
Megnéztük az időmérőt, amely belőlem semleges érzéseket váltott ki. Nem szurkolok senkinek, már nem... A fiam örült, hisz az egyik nagy kedvence első helyen végzett, aki nem más volt, mint Max Verstappen. Fogalmam sincs, hogy hogyan tudta mindössze öt évesen megtalálni ezt a sportot, azt meg főleg nem tudom, hogy miért pont Ő a kedvence.
- Anyu! Találkozhatok a pilótákkal? - nézett rám azokkal az ártatlan szemeivel. Kétség nélkül ő a legnagyobb boldogságom. A torkomban zakatol a szívem, ha belegondolok, hogy így esetleg szemtől szembe állhatnék azzal, aki darabokra törte a szívem anno. De mégiscsak egy anyának a gyermeke az első.
- Megpróbálhatjuk elcsípni őket. - vettem fel a kezembe Jake-t. Így biztonságosabbnak tűnt.
Elég nagy forgás volt a paddockban, mikor leértünk oda. Ezért sem bánom, hogy cipelem ezt a kis sózsákot. Rengeteg csapat pakolt, vagy a hatalmas tartozékaikat tolta befele. Interjúsok lepték el a szűk kis "utcát". Pár pilótát, már a lépcsőről kiszúrtam, ezért lemerészkedtem én is a betonra. De oly nagy kár volt. Szint egyből nekem jöttek.
- Oh, elnézést! - mondta egy férfi hang a hátam mögül.
- Semmi gond! - fordultam meg mosolyogva, de ez hamar lekonyult. Egek!
- Layla? - lefagyva bámult rám a nálam idősebb férfi, akit már igen jól ismertem korábbról.
- Daniel! - kiàltotta Jake a karomban. - Ő Daniel, anyu! - szépen lassan leengedtem a kezemből, ugyanis nagyon lekívánkozott már.
- Anyu? - ámult, s bámult Dany. Láttam rajta a teljes megsemmisülést. - Ezek szerint... - bármit is akart mondani, az nem jött össze neki.
- Ott van! - kiáltott Jay, és elfutott szélsebesen mellőlem. Természetesen a fiam jobban érdekelt, mint a pilóta, így egyből utána indultam. Egy hatalmas tömegbe szaladt be. Bàr neki könnyű volt mérete miatt előre vágódnia, nekem nem. Nem láttam, hogy miért van ott a tömeg, s egy idő után már a fiamat sem. Tudtam, hogy csak a kordonig bír menni, s biztos is voltam, hogy előre tört, ezért igyekeztem utána menni. De ez számomra sokkal nehezebb volt, ugyanis az emberek rendíthetetlenül álltak ott. Mintha az istenük lenne előttük.
- Jake! - kétségbeesetten ismételgettem a fiam nevét. A francba! Pocsék anya vagyok, amiért egy pillanatra is elengedtem a kezét...
Max
- Köszönöm Max az interjút! És gratulálok a pole pozícióhoz!
- Köszönöm! - mosolyogtam büszkén. Emberek hada kísérte szemmel az interjúmat. A kordontól ellökve magam indultam volna el, de ekkor egy nagyon vidám, és hangos kiàltást hallottam.
- Max! Max! - kiabálta egy fiatal, nagyon édes kisfiús hang. Megfordultam, s tényleg egy kisfiú volt, aki épp két rács között mászott be. A tömeg már elkezdett szépen lassan, de szertefoszlani.
- Minden rendben! Csak egy kissrác! - állítottam le a biztonsági őröket, mielőtt hozzányúltak volna a gyermekhez. - Gyere csak nagyfiú! - segítettem neki, hogy hozzàm férhessen. Leguggoltam hozzá.
- Egy kisfiú, rossz ízléssel! - emeltem le a mercedes- es sapkáját. - Így már sokkal jobb! - mondtam, miután odaadtam neki az enyémet. Hatalmas volt a kis fejére.
- Köszönöm szépen! - köszönte meg nagyon illedelmesen, s talán ekkor pillantottuk először egymás szemébe. Egy pillanatnyi fura érzés járta át a testem. Mintha ismerném őt. De az kizárt! Mégis, mintha... Annyira hasonlít valakire. A szeme, a haja, a mosolya... A cserfes nézése...
- Mi a neved kishaver? - pacsiztam le vele.
- Jake! Jake Verstappen. - felelte. Az állam leesett a helyéről. A szám tátva maradt, s azonnal elkezdtem agyalni. Az agyamba azonnal egy hülyeség, vagy inkább egy lehetetlenség csapódott. Az nem lehet! Nem!
- Jake! - lihegte kétségbeesetten egy női hang a kordon másik feléről. Felnéztem a hang irányába.
- Layla? - kérdeztem, de nem vártam rá választ. Ezer nő közül is megismerném Őt. Akkor mégiscsak lehetséges? Egy pillanatra a lány is rám nézett, nyelt egy hatalmasat, majd arrébb nézett a kisfiúra.
- Jake! Nem szabad ilyet csinálnod velem! Nagyon megrémítettél!
- Sajnálom anya!
- Anya? - ismételtem el, amit ezek szerint Jake mondott.
- De nézd! Itt van Max! - bújt hozzám a kisfiú.
- Látom... - mondta kevésbé magabiztosan Layla. Kissé össze is húzta magát.
- Esetleg nem beszélhetnénk egy kevésbé zsúfolt helyen? - kérdeztem lágyan. Haragban váltunk el anno, s tudom, hogy az én hibámból, így most igyekeztem higgadt maradni. Már amennyire ebben a helyzetbe lehet...
