Layla
Július 2
Pontosan ezt akartam elkerülni. Nem akartam Max-el találkozni. És azt meg főleg nem akartam, hogy megtudja, hogy van egy gyereke.
Anno még gyenge voltam, s még mindig szerettem Max-et. Ezért is adtam Jake születésekor az ő vezetéknevét. Azóta már jó párszor megbántam.
Emlékszem Jake rengetegszer kérdezte, hogy Max Verstappen e az apukája. És mindig hazudtam, mert mindig azt mondtam, hogy nem. De jobb volt ebben élnie neki.
Most pedig a lehető legrosszabb és legkellemetlenebb helyzetben vagyok az exemmel, és a közös gyerekünkkel, akiről ő nem is tudott.
- Szerintem most nem a legalkalmasabb. - néztem le Jack-re, aki Max mellett állt.
- Igazad van. - nézett le a kisfiúra ő is. - De kérlek beszéljünk. - nézett vissza a szemembe. Elgyengültem, ismét. Felemelte Jake-et s átadta a korlát felett. Kezünk egymáshoz ért, s egy pillanatra lefagytunk mind a ketten. Nem akarom ezt érezni...
- Gyere át este. - mondtam a pillanat hevében.
*
Este anyuékhoz átvittem a kisfiamat. Nem az ő fülének való az, ami valószínűleg zajlani fog.
Max megérkezett a házamba. Először kellemetlen volt, amíg csak ilyen felszínes témákról beszéltünk, mint, hogy süt a nap, és milyen szép időnk van. Ez gáz volt. De aztán jött a lényeg.
- Felteszem félsz bele kezdeni. De igen, ő a te gyereked. - vágtam bele a közepébe.
- Miért nem mondtad? - rázta értetlenül a fejét. Sokkal nyugodtabb volt, mint valaha. Régen már kb rám borította volna az asztalt.
- Mert szakítottál velem. És tudjuk, hogy nem egy sima szakítás volt... - forgattam meg a szemem.
- Tudom. És igazán sajnálom. Gyerekesen viselkedtem. De szólhattál volna... Hány éves?
- Öt.
- Öt év alatt szólhattál volna.
- Tudom. De nem tettem. - hajtottam le a fejem.
- Miért nem?
- Mert nem lettünk volna egy nagy boldog család. Te már nem szerettél, én pedig nem akartam, hogy zsarolásnak tűnjön.
- Zsarolásnak? Layla, született egy kisfiunk. És kihagytam az első öt évét, úgy, hogy a létezéséről sem tudtam.
- Tudom. Tudom. - csukott el a hangom. - És sajnálom. - már szipogtam. - De azt a kapcsolatot már nem lehetett megmenteni, főleg nem egy gyerekkel.
- Ezért inkább eltitkoltad. - nem reagáltam, csak lehajtottam a fejem. - És ő tudja?
- Nem! - vágtam rá határozottan.
- Miért adtad neki az én nevem?
- Nem tudom. Akkor jó ötletnek tűnt.
- Ez az egész egy nagy katyvasz számomra. Mérges vagyok, csalódott - eddig nagyon fájt amit mondott. - de ugyanakkor boldog is. - erre felnéztem. - Mi az? - édes mosoly ült arcára.
