Alexandra Delson
Csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Persze, egy csók, és már beadom a derekam! Alexandra Delson, te egy idióta vagy! Sejtettem, hogy Lewis-t inkább a hév ragadta el, de én mégis belementem, s oda adtam magam neki.
A nyaralásunk csodás volt. Az az öt nap úgy elrepült, mintha csak egy éjszaka lett volna. Alig mentünk valamerre, mert kerültük a nyilvánosságot. De igazából, csak nem bírtunk magunkkal, s ez időt egymás nyakán töltöttük kb.
Majd az utolsó nap, mikor megkérdeztem Lewis-t, hogy hogyan tovább, jött az életem eddigi legnagyobb gyomrosa.
Ugyanis Lew elmondta, hogy hibázott, ennek az egésznek nem szabadott volna megtörténnie, felejtsük el, és minden hasonló fájdalmas dolog.
Összetört a szívem! Helyesbítek, összetörte a szívem!
De nem tudtam utálni őt. Az érzést utáltam, miszerint bele szerettem.
A nyári szünet folyamán többet nem is találkoztunk, de még az üzeneteimre sem válaszolt. Remek! Én meg aláírtam, hogy a szezon végéig fotózom őt. Sok eszem van... De arra sem számítottam, hogy valaha lesz köztünk valami, nemhogy arra, hogy ignorálni fog.
Nyár végén kezdődött újra a szezon, Belgiumban. A barátnőim azt tanácsolták, hogy nézzem levegőnek a pilótát, annyira amennyire csak tudom. Nyilván muszáj elvégeznem a munkám, és el is akarom, de nem szeretnék vele létesíteni még csak egy szemkontaktust sem.
A verseny előtt nem nagyon találkoztunk Lewis-al. Nyilván fotóztam, de olyan távolsàgból, hogy észre se tudjon venni. A futamot ő nyerte, s tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy majd csinálhatom róla és a serlegről a fotókat. Pech!
George-val beszélgettem, akinek szintén igen jól sikerült a futam, mégpedig a harmadik helyen zárta a hétvégét.
George igazán vicces ember, és most még igazán jó kedvében is volt. Nagyon nagyokat, és őszintéket nevettem neki. A mercedes istállóban voltunk, a folyosón, pont az öltözők előtt.
S egyszer a mosolyom lefagyott. George válla fölött elpillantva láttam, hogy Lewis tart felénk. Visszahelyeztem a tekintetem a fiatal pilótára, majd úgy tettem, mintha mi sem történt volna, s nevettem tovább. Akaratlanul is a közelgő férfire pillantottam néha-néha, aki realizálta, hogy milyen jó ízűt nevetek, s ennek csapattársa az oka. Ekkor az ő képéről eltűnt a mosoly, s meg is torpant egy pillanatra. Majd megrázta a fejét, s komoly arckifejezéssel megállt mellettünk.
- Elnézést a zavarásért! - vágta oda keményen. Ugyan... Egyáltalán nem sajnálta, hogy megzavart. Hangja dacos volt, mint egy hat éves gyermeké. - De dolgoznod kéne... - emelte rám a tekintetét. Annyira felmérgelt ezzel a két mondatával, alig fél perc alatt, hogy legszívesebben levágtam volna neki egy pofont.
- Hagylak is! Akkor még beszélünk! - kacsintott, s közben mutatott rám a jóképű brit, majd kettesben hagyott ezzel a hisztis bunkóval.
- Miért beszéltek még? - szaladt fel a férfi szemöldöke.
- Kint a box előtt csináljuk a képeket? - hagytam figyelmen kívűl a kérdését, s elindultam a folyosón.
- Kérdeztem valamit! - emelte fel a hangját. Féltékeny... - Alexa! - kapta el a felkarom, s így kénytelen voltam szembe fordulni vele.
- Nem tartozik ràd! Az én magánéletem! - ha ő így, akkor én is így.
- Megmondtam, hogy nem létesíthetsz...
- Ő csapaton belül van! - vágtam rá. De egyébként semmi ilyenről nincs szó. - És amúgy is azt mondtat, hogy keressek fiatalabbat, aki korban jobban passzol hozzám. - fájdalmat akartam neki okozni, ezért hazudtam. S rendesen be is találtam, ugyanis elhallgatott, s megdermedt. - Most pedig légyszíves tudjuk le a képeket. - indultam meg újra, s most nem is állított meg.
Kint csináltuk a képeket, s már egy árva lélek sem volt a pályán. Így tényleg nem zavart senki. Vagyis... De! Ő engem nagyon is zavart! Egy mosolyt nem tudott elengedni, s rendesen megnehezítette a munkám.
- Lehet, hogy magadra erőltetsz egy mosolyt? - sóhajtottam.
- Lehetne, hogy nem kavarsz a csapattársammal? - vágott vissza.
- Az ég szerelmére Lewis! - hajoltam ki a fényképezőgép mögül. - George csak megkért, hogy csinálják egy portré fotózást róla és a barátnőjéről.
- Nem tudtam, hogy van párja.
- Persze, hogy nem tudtad. - ráztam meg a fejem. Nagyon nem voltam jó kedvemben. - Elég sok mindent nem tudsz! - halkan mondta, szinte reméltem, hogy meg se hallotta.
- Gondolom, hogy haragszol rám.
- Oh, gondolod? - kérdeztem vissza feszülten.
- Minden okod megvan rá.
- Köszi! Mostmár sokkal jobb! - ironizáltam. Inkább egyre csak kínosabb a helyzet...
- Lexi, nem lehetnének jóban?
- De! Persze! - egyre jobban húzta ki a gyufát. - Munkatársak! Szuper! Most pedig emeld fel a kupát, és haladjunk! - vettem a szemem elé a gépem. S mikor belenézte a lencsébe a pasi sokkal közelebb volt, mint az előbb.
- Én nem csak a munkatársad akarok lenni! - suttogta, miközben leemelte a fejem elől a gépet. - Sokkal többet akarok belőled. Mindent! - bevallom őszintén, hogy még mindig tud hatni rám. S ez a közelség... beleremegek!
- Lewis, egyszer már... - habogtam, annyira összezavart.
- Nem érted! Én teljesen odáig vagyok érted! Beleőrülnék, ha valaki mással látnálak. Te hozzám tartozol! Csak egy kicsit elrontottam!
- Kicsit? - köhintettem.
- Jó, na! - engedett el egy mosolyt. - Engedd, hogy kijavítsam a hibám! - karolta át a derekam, s testünk egymáshoz ért. Lentebb hajolt, s alig pár centi választotta el szánkat.
- Még valaki meglát! - próbáltam finoman eltolni, de nem akartam.
- Nem érdekel! Lássanak! Pont ez a lényeg!
- Várj, te...? - ekkor állt nálam össze a kép.
- Lexi! Légy a barátnőm! A hivatalos párom!
- Komolyan? - lepődtem meg.
- Semmit sem akarok ennél jobban! - a nézése mindent elárult. Nem hazudik!
- Hát... - játszottam a fejem. - Én sem! - mosolyodtam el, majd megcsókolt.
Úgy tűnik megkell járnunk a poklok poklát, hogy egymásra találjunk. De sikerült! Végre felérte ésszel, hogy a szerelemben a kor nem számít!
Vége
