Max
Július 3
Végül Layla-ék a garázsomban foglaltak helyet, ami nagy boldogsággal töltött el. Viszont a lány egyáltalán nem volt boldog. Nemhogy kerülte a szemkontaktust, de rám sem nézett. Viszont Jake nagyon jól érezte magát.
Sokat agyaltam azon, amit Daniel mondott este. Sőt aludni sem tudtam. Mégsem tudom továbbra sem, hogy mitévő legyek... Kéne valami jel, ami segít dönteni. De fogalmam sincs, hogy mi bírhat ekkora jelentőséggel, hogy én tisztán lássak.
A lámpák kialudtak, s tökéletesen elkaptam a rajtot. Akárcsak a mellőlem induló Lewis is. Sokáig fej-fej mellett haladtunk, majd jött egy élesebb kanyar. Lewis nem engedett el, pedig én voltam előrébb. De nem ment hátra. Én makacsságból sem tettem. Mivel ő volt belül, így neki jobban tapadt az autója. Egyetlen egy kis összeérés elég volt a bajhoz. Hamilton bal első kereke neki ütközött az én jobb hátsómnak. Majd forogni kezdett az autó. Nem láttam. A legrosszabbat éreztem. Lehunytam a szemem, s nem láttam mást, csak Layla-t, és Jake-t sőt még magamat is, ahogy hárman együtt jàtszunk, s nagyokat nevetünk. Én a halálközi pillanatomban őket képzeltem el...
Egyszer csak egy hatalmas puffanást éreztem. Tudtam, hogy a falban vagyok. Mégsem tudtam mozdulni. Nem volt erőm. Szédültem.
Layla
- Óriási baleset. Kizárt, hogy ezt megúszta volna szárazon Max. - mondta a hangos bemondó. A tömeg elnémult. Mindenki lefagyott. Abban a pillanatban azt hittem, hogy sokkot kapok. Max a falban volt, s meg sem mozdult. Óriási erővel csapódott bele.
Nem azon járt az eszem, hogy mennyiszer megbántott, hanem azon, hogy vajon jól van e. Hisz hiába küld padlóra akár százszor is, nekem akkor is fontos marad örökre.
- Max! Max! Hallasz? Jól vagy? Max! - ismételgették a pasi ràdiójába. De nem érkezett válasz. - Max! Valami jelet adj kérlek! - újabb próbálkozás a csapattól, de Max továbbra sem szólalt meg. Azt éreztem, hogy menten összeesem. A lehető legrosszabbul voltam.
- Layla... - hallottam a fülemen lévő fejhallgatóból az erőtlen, ám de ismerős férfi hangot.
- Max! - könnyebbült meg egy kissé a csapat. - Már úton az orvosi autó!
- Layla hangját akarom hallani. - ismételte el. Nagyon gyengéd volt. Christian hátra nézett rám, majd intett, hogy menjek oda.
- Maradj itt jó?! Anya mindjárt jön! - mondtam Jake-nek. Majd odasétáltam a pulthoz. A férfi a számhoz emelte a mikrofont. Nagyon bizarr és meglepő volt ez a helyzet. És még mindig remegtem.
- Max. Én vagyok az, Layla.- szóltam bele bátortalanul.
- Tévedtem. Ti vagytok minden vágyam. - mondatára elmosolyodtam. Lehet, hogy másnak gőze sem volt, hogy miről beszél, de én pontosan tudtam.
- Megbeszéljük, ha kiszálltál a kocsiból. - válaszoltam neki. Boldogságom leplezni sem tudtam volna a hangomban.
Max hátul a paddockban sétált vissza. Hallottam a csapattól, hogy Max kijelentette, hogy nem megy be a korházba. S enyhén össze is vesztek az orvossal. Gondoltam elé megyek.
Szembe sétáltunk egymással, de én elkezdtem gyorsabban szedni a lábam. Odaérve hozzá, erősen neki vágódtam, s szorosan átöleltem.
- Aú! - szisszent fel.
- Nem vagy normális! - mondtam, miközben fejem a mellkasába nyomtam.
- Hogy vagy? - hajoltam el, hogy a szemébe nézhessek. De kezeimet nem engedte el a testétől.
- Semmi komoly. Csak egy kis agyrázkódás.
- Tényleg... Semmi komoly... - mondtam ironikusan.
- Jake?
- A garázsban.
- Megijedt?
- Nagyon. Akárcsak én.
- Layla...
- Ne! Kérlek ne bánts! - annyira féltem, hogy mi jöhet most, hogy inkább hallani sem akartam.
- Nem foglak! Soha többet nem foglak! Azt hittem, hogy nélkülem jó neked, de mostmár tudom, hogy pont ezzel bántalak, ha nem vagyok veled. Te vagy a mindenem. Nálad jobban senkit se tudnék szeretni.
- De! A forma egyet. - mormogtam el.
- Nem! Lepörgött az életem a szemem előtt. És tudod mit láttam?
- Mit? - kérdeztem érdeklődve.
- Minket. Hármunkat. Mint egy igazi, boldog családot. És mostmár tudom.
- Mit tudsz?
- Hogy ez minden ami kell nekem. Ez minden amire vágyom. Ti!
- Komolyan gondolod? Mert velem szórakozhatsz, de a fiaddal nem...
- Layla! - hajolt lentebb, s átfogta az arcom. - Hadd legyek az az apa akit Jake megérdemel. És az a férfi, akit pedig te. Hadd legyek a családotok tagja!
- Nem lehetsz. - mondtam, mire lefolyt az arcáról a mosoly. Majd elnevettem magam. - Mert már az vagy! - nevettem jót, majd ő is megnyugodott.
- Ne szórakozzál velem! - nevetett. - Na gyere ide! - húzott magához, s megcsókolt. Öt éve nem csókolt meg. Annyira hiányzott már ő, s az amilyen mellette vagyok: felhőtlenül boldog.
Teltek a hónapok, de hálistennek már együtt. Jake imádta, hogy Max Verstappen az apukája, s minden ezzel járó kiváltságot. Az összes versenyére elmentünk. Még a nyári szüntetet is együtt töltöttük. Minden egyes percét együtt. Max igyekezett behozni azt, amit az elmúlt öt évben elmulasztott. S úgy látszik, hogy ebbe a lánykérés is beletartozott.
Ugyanis a nyár végén megkérte a kezem, s én igent mondtam.
Tudtam, hogy ennyi nehézség után mi már tényleg nem fogunk megszabadulni egymástól.
Akiket az isten is egymásnak teremtett, azok mindig visszatalálnak egymáshoz. Velünk sem volt ez másképp. Minden nehézséget leküzdve, s hátrahagyva a nehéz napokat éltük a legszebb, és legboldogabb életünket, ami csak a Verstappen családtól kitelhetett.
- Vége -
