✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

18.

Imbolygó léptekkel, hangosan kacarászva indultunk haza, nem törődve a kíváncsi tekintetekkel. Hívhattunk volna egy taxit, de jobban esett a hűvös novemberi levegőn sétálni. Felelőtlenek voltunk, mert nem volt rajtunk maszk se, de abban a pillanatban még ez sem érdekelt minket. Csak jól akartuk érezni magunkat...

Gyorsan írtam egy üzenetet Taeminnek, hogy ne aggódjon mert Taehyunnal vagyok, majd a telefonom a kabátom zsebébe süllyesztettem és onnantól minden figyelmem Taehyunnak szenteltem. Vigyorogva karoltam bele a fiúba, másik kezemben a pezsgőt lóbálva.

-Tudod Bulmyeol - csóválta meg a fejét nevetve. - Te aztán tele vagy meglepetésekkel!
-És ez jó, vagy rossz? - sandítottam rá, majd elengedve őt felmásztam az út melletti padkára és egyensúlyozva végig sétáltam rajta. Taehyun lesben állba követte minden mozzanatom, felkészülve arra, hogy esetleg el kell kapnia.
-Rossznak nem mondanám... Inkább izgalmas - mondta csendesen, mire megálltam az ugrándozás közben és ledöbbenve a fiúra néztem. Ahogy tekintetünk találkozott Taehyun halványan elmosolyodott és egy lépést tett felém.

-Soha nem gondoltam volna, hogy valaha lelépek egy after partyról, csak azért, hogy utána az utcán kóboroljak egy lánnyal és pezsgőt igyak üvegből - mondta vigyorogva, mire én is elnevettem magam.
-Egyszer mindent el kell kezdeni, nem igaz? - vontam meg a vállam, majd kibontottam az alkoholos italt, nagyot kortyoltam belőle és Taehyun felé nyújtottam.

Egy darabig szótlanul adogattuk egymásnak oda-vissza az üveget, amíg el nem fogyott. Bár ennyi pia kevés volt ahhoz, hogy berúgjak, de éhgyomorra pont elég volt ahhoz, hogy olyan dolgokat merjek megtenni, amiket alapesetben nem...

-Van kedved nálam aludni? Mondjuk... Ehetnénk valamit vacsira és megnézhetnénk egy filmet - bukott ki belőlem váratlanul a kérdés, aminek hallatán nem tudom, hogy én, vagy Taehyun zavarodott jobban össze. A fiú nagyokat pislogva bámult rám, majd közelebb hajolt hozzám és az arcomba mászott.
-Részeg vagy? - kérdezte halálos komolysággal, de a szája sarkában huncut mosoly bujkált. Nevetve mellkason ütöttem, majd megráztam a fejem.
-Ahhoz ez a mennyiség igencsak csekély - mosolyodtam el, majd komolyan a fiúra néztem.

Ahogy tekintetünk egybefonódott, minden kétes érzésem elszállt...

Taehyun még mindig vészesen közel volt az arcomhoz, de már  valamiért ez egyáltalán nem zavart, sőt kezdtem élvezni a helyzetet. Óvatosan odébb söpörtem a homlokába lógó tincseit, majd  lágyan végig simítottam orcáján, mire ő úgy bújt a tenyerembe, mint egy cica. Arcomon levakarhatatlan mosollyal néztem édes pofiját, miközben még mindig hozzám dörgölőzött. Úgy tűnt, hogy se neki, se nekem nem akaródzott megszakítani a pillanatot, de mint minden jó dolog ez is véget ért idővel.

-Nem válaszoltál a kérdésemre - jegyeztem meg halkan. Taehyun lassan elhúzódott tőlem, miközben egyik kezével az enyém után nyúlt és összefonta az ujjainkat. Ajkai apró mosolyra húzódtak, majd egy puszit nyomott a homlokomra.
-De hát azt hittem ez nem is lehet kérdés - suttogta és finoman megszorította a kezem.

Az agyam először nehezen értelmezte a hallottakat, de mikor sikerült felfognom a pulzusom hirtelen kétszáz lett és a gyomromban egy pillangófarm kelt életre. Bár Taehyun volt az, aki eleinte jobban "nyomult", mindig felhívott, vagy írt, kereste az alkalmakat a találkozásra, vagy a beszélgetésre... De időnként mégis nehezemre esett felfogni, hogy ő VALÓBAN érdeklődik irántam. Hihetetlen volt számomra, hogy egy ilyen kedves, tüneményes, már-már tökéletes srác tényleg vágyik a társaságomra és velem akarja tölteni az idejét.

-Akkor... - köszörültem meg a torkomat. - Instant rámen jó lesz vacsorára? - kérdeztem vigyorogva, mire Taehyun elkapta a derekamat és leemelt a padkáról.
-Tökéletes - suttogta mosolyogva és csillogó tekintetét mélyen az enyémbe fúrta.

Valamiért az volt az érzésem, hogy nem a kajára gondolt, mikor ezt kimondta...

-Indulhatunk? - kérdezte, majd elengedte a kezem és hátat fordított nekem. Nevetve felugrottam a hátára és próbáltam úgy kapaszkodni, hogy ne fojtsam meg.
-Mondjam azt, hogy gyíí te, vagy elindulsz enélkül is? - Taehyun hangosan röhögni kezdett és sietős léptekben hazafelé vette az irányt.
-Még szerencse, hogy ilyen kis pille könnyű vagy - morogta az orra alatt.
-A cukor pille, nem én - feleltem vigyorogva és fejem a fiú puha hajába fúrtam.
-Mondjuk olyan édes is vagy - jegyezte meg csendesen.
-Ne udvarolj, már meghívtalak vacsizni - szívtam a vérét jókedvűen.

Miért tudott ilyen egyszerű, bugyuta bókokkal ezer wattos mosolyt varázsolni az arcomra...?

Mire hazaértünk már teljesen kitisztult belőlünk az a kevéske pezsgő amit ittunk, de a vidámságunk nem múlt el. Taehyun óvatosan a földre engedett, majd miután levette a kabátját és a cipőjét a konyhába indult. Egészen otthonosan mozgott már nálam és mire én is levetkőztem a fiú már rég az instant ráment kavargatta.

-Nézd mit találtam - fordult felém a dugi gumicukrommal a kezében.
-Gratulálunk, ön nyert! Megtalálta az aranytartalékomat - csóváltam meg a fejem nevetve, majd a fiú mellé lépve elkezdtem kipakolni a tálakat és az evőpálcikákat. - Nézünk valami filmet? - kérdeztem, miközben megterítettem.
-Mondjuk egy jó horrort?
-Horror és gumi cuki? Garantált a rémálom - néztem rá vigyorogva.

Taehyun elzárta a gázt, majd lazán a konyhapultnak dőlt. Karjait keresztbe fonta a mellkasa előtt és egy huncut mosoly kíséretében végig mért.
-Hozzám bújhatsz majd ha félsz, ígérem megvédelek minden szörnytől - mondta és közben olyan édesen vigyorgott, hogy legszívesebben halálra ölelgettem volna.
-Milyen nagy lelkű ajánlat - forgattam meg a szemeimet. - Szóval ha nem félek, már nem is bújhatok hozzád? - húztam fel a szemöldökömet, mire Taehyun kitárta a karjait.
-Gyere ide pici - intett a fejével, én pedig habozás öleltem magamhoz.

Túl jó érzés volt elveszni a karjai közt, miközben magamba szívtam édes illatát és a mellkasához bújva hallgattam a szívverését. Fejét a hajamba fúrta, majd egy nagy cuppanós puszit adott a homlokomra.

Nem tudom mi ütött belém. Mintha átkattintottak volna egy kapcsolót bennem, teljesen megváltozott a viselkedésem Taehyun irányába. Nem tudtam, hogy ez jó volt-e, vagy sem, hiszen nem láttam a jövőbe... De abban ezer százalékig biztos voltam, hogy szeretek a fiúval lenni. Szeretem mikor rám néz, szeretem mikor rám nevet, szeretem mikor aggódik értem, szeretem mikor átölel, szeretem ahogy becéz és random puszilgat.

Hogy lehettem olyan hülye, hogy elakartam őt lökni magamtól?

-Bulmyeol... - suttogta a nevem, majd kissé eltolt magától. Tekintetem lassan az övébe fúrtam és a fiú idegesen rágcsálni kezdte a száját, mintha nem lett volna biztos abban, hogy jó ötlet kimondani azt amit szeretett volna. De aztán erőt vett magán és megköszörülte a torkát. Gyengéden megszorította a kezeimet, miközben feltette az első, nagy meghatározó kérdést a kapcsolatunkban. - Eljönnél velem jövő héten a karácsonyi vásárba?

Habozás és lelkiismeret furdalás nélkül mondtam neki igent...

"Mondd, hogy szeretsz,

Mondd, hogy szeretsz, míg vége nem lesz a világnak!

Mindent, vagy semmit? Mindent neked adok!

Tudom, hogy szeretlek... "