✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

19.

-JÉZUSOM TAEMIN, HOGY MONDHATTAM NEKI IGENT?! - sipákoltam a telefonba a legjobb barátomnak, miközben már a hótaposómat rángattam fel a lábamra. A Taehyunnal tervezett randi, ami már nyíltan vállaltan randi volt, egészen addig tűnt jó ötletnek, amíg el nem jött a napja... - Baszdmeg nem vagyok normális - sóhajtottam fásultan és egyik kezemmel a homlokomat csapkodtam.
-Hát az elejére nem tudom a választ, a végével meg nem vitatkozom - röhögött fel hangosan, mire ingerülten megforgattam a szemeimet.
-Rohadt nagy segítség vagy - morogtam, mire kisfiúsan felkuncogott.

-Minden rendben lesz, csak indulj már el az istenért! - dorgált meg nagy tesósan.
-Már otthon sem vagyok - füllentettem és gyorsan magamra tekertem egy vastag puha sálat, felvettem a maci füles sapkámat és bezártam a bejárati ajtómat.
-Helyes! Holnap jelentést kérek, gumit használjatok, mert még nem szeretnék nagybácsi lenni, bármennyire is csípem a kölyköket - mondta teljes komolysággal.
-TAEMIN! - hápogtam felháborodottan, mint egy szellemi sérült kacsa, mire Taemin csak vihogva bontotta a vonalat. Ilyen barátok mellé minek ellenségek...?

A vásár helyszíne nem volt messze, így gyalog tettem meg az utat. Jól esett a hideg, csípős levegő, segített kitisztítani a fejem és rendezni a gondolataimat. Bár ahhoz a káoszhoz ami a buksimban uralkodott, egy évnyi meditációs tábor is kevés lett volna. Néha őszintén féltem attól, hogy megkattantam, vagy pillanatokon belül megfogok.

A telefonom hangos csipogásba kezdett a zsebemben, amint kiléptem a bérház kapuján. Kapkodva előtúrtam a mobilom és ajkaim széles mosolyra húzódtak az értesítő láttán. Taehyun írt, hogy már odaért és a nagy karácsonyfánál vár rám, így ösztönösen még sietősebbre fogtam a tempót. Nem szerettem volna megváratni, legalábbis ezzel áltattam magam... De ha teljesen őszinte szerettem volna lenni, a sietségem oka valójában az volt, hogy már alig vártam, hogy újra lássam őt.

A MAMA díjátadós este óta beszélni is alig volt időnk, így akár tetszett, akár nem, nagyon hiányzott már nekem a fiú. Félelmetes gyorsasággal lett a minden napjaim része és lopta be magát a szívembe, pedig ezt szerettem volna a legkevésbé...

De hát az érzelmeinknek nem tudunk parancsolni és uralkodni sem sikerül mindig rajtuk.

Mikor a távolból megláttam a fát szinte rohanni kezdtem. A lábaim automatikusan vettek fel egy gyorsabb tempót és futva közelítettem az idol felé. Taehyun elmélyülten nyomkodta a telefonját, de mintha csak megérezte volna a jelenlétem felpillantott a készülékből. Arcán rögtön elterült a már jól ismert ezer wattos mosoly és karjait kitárva várta, hogy a nyakába ugorva öleljem őt magamhoz.

-Szia Yeol - köszönt vidáman és olyan erősen szorított magához, hogy attól féltem megfulladok, de minimum ripityára töri a csontjaimat. Fejét az enyémre hajtotta és lágyan ringatni kezdett, nem törődve a körülöttünk lévő tömeggel és a lebukás veszélyével. Nem volt kockázat mentes a találkánk, de valamiért ez nem érdekelte egyikünket sem...
-Szia Taehyun - motyogtam alig hallhatóan és arcom még jobban a mellkasába fúrtam. Hosszú percekig ácsorogtunk így és bár csonttá fagyott mindenem, de egy cseppet sem bántam. Képes lettem volna örökre úgy maradni...
-Mehetünk? - engedett el vigyorogva az idol, majd felém nyújtotta a kezét és én habozás nélkül csúsztattam tenyerem a hatalmas mancsába.