✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

13.

-Nem vagy éhes? - köszörültem meg a torkomat, majd lassan elhúzódtam tőle. Esetlenül megtörölgettem a szemeimet és próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra, de kb úgy nézhettem ki, mint a Szépség és a szörnyetegből a szörny, mikor "bájosan" vigyorog. Taehyun végig simított a fejemen, majd szóra nyitotta a száját, de végül inkább nem mondott semmit.
-Indulnom kéne - motyogta és egy nagyot nyújtózott. Láttam rajta, hogy eredetileg nem ezt szerette volna mondani. - Nem akarlak feltartani. - Zavarában lehajtott fejjel a tarkóját vakargatta,  majd felpillantott rám. Szemei furán csillogtak  és nem tudtam hová tenni azt a pillantást... Nem ismertem még olyan jól a fiút, hogy a tekintetéből olvasni tudjak, de lélektükrei arról árulkodtak, hogy szíve szerint még maradna.

-Hát én aztán olyan elfoglalt ember vagyok és annyi dolgom van, hogy borzasztóan feltartanál bokros teendőimben - forgattam meg a szemeimet, mire a fiú aranyosan elnevette magát. - Egyéb hülye kifogás?
-Oké, szívesen maradok ebédre, de csak ha tényleg nincs más dolgod - adta be a derekát.
-Hétvégén nem dolgozom, más programom meg nem nagyon szokott lenni - azon kívül, hogy az elbaszott életemen rágódom és még mélyebbre taszítom magam a depresszióban, tettem hozzá magamban.
-Valamikor csinálhatnánk együtt valamit - bukott ki belőle, majd kezét rögtön a szája elé kapta, mintha valami otrombaságot mondott volna. - Mármint... Csak ha neked is van hozzá kedved. Nem szeretnék tolakodó lenni!

Ajkaim apró mosolyra húzódtak, ahogy Taehyun pipacsszínű pofijára néztem. Elmondhatatlanul aranyosnak találtam a reakcióit, amik időnként szinte gyermekiek voltak. Vajon ez azért  van, mert majd' 5 évvel idősebb vagyok nála, vagy alapból ilyen a személyisége? Percről percre növekedett bennem a vágy, hogy megakarom őt ismerni... Édes volt, kedves, udvarias, humoros, de mégis titokzatos. Volt benne valami kettősség, amit még nem tudtam megfejteni, ezért még többet szerettem volna a közelében lenni. Annyira érdekelt, hogy milyen ő valójában amikor már nem fél önmaga lenni és teljesen feloldódik.
-Tudod mit? - csaptam rá finoman az idol térdére. - Találj ki valami jó programot és benne vagyok.

Sose felejtem el azt a boldogságtól csillogó  tekintetet, ahogy akkor rám nézett...

-Tényleg? - kérdezte hatalmas vigyorral, ami akkora volt, hogy ha nem lettek volna fülei simán körbeérte volna a fejét. Egy aprót bólintottam és alig bírtam visszafogni a mosolygást. Nem tudtam eldönteni, hogy ő, vagy a lelkesedése tetszett jobban. - Viszont akkor kénytelen leszel most beszélgetni velem - mondta tettetett szigorúsággal. - Sok mindent meg kell tudnom rólad, hogy olyat találjak ki,  ami neked is tetszeni fog.
-Oké, oké - emeltem fel megadóan a kezeim. - De előbb rendeljük meg a kaját! Mit ennél szívesen?
-Azt hittem főzni fogunk - szomorodott el kissé, mire bedobtam egy vadötletet...
-Mi lenne ha most rendelnénk, de vacsorát együtt készítenénk?

Taehyun döbbenten bámult rám és hazudnék, ha azt mondanám, hogy engem nem lepett meg a bátorságom... De cirka 4-5 évig éltem a lakásom falai közt, önkéntes remeteségbe vonulva. Talán nem akkora baj, ha most nyitni szeretnék a világ felé, ugye?
-Ezt vehetem egy burkolt vacsora meghívásnak? - kérdezte óvatosan.
-Szerintem elég egyértelmű voltam - nevettem el magam, mire a fiú ajkai is ösztönösen mosolyra húzódtak. - Persze csak akkor, ha nincs más dolgod.
-Megígértem Beomgyunak, hogy ma este filmezek vele, ha hazaér, de 10 előtt úgysem esik be az ajtón - vonta meg a vállát könnyedén.
-Akkor azt javaslom, hogy rendeljük meg az ebédet és amíg várunk, találjuk ki mit szeretnénk vacsorára. Van egy olyan rossz érzésem, hogy be is kell vásárolnunk...