✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

6.

Az elmúlt években sokszor pityeregtem álomba magam, de még mindig képtelen voltam megszokni a reggeli ébredést. Hasogató fej fájdalom, táskás és vörös szemek, rekedtség és zombi kinézet. Fincsi... Ahogy a tükörbe néztem legszívesebben lehánytam volna magam, majd elmerengve eszembe jutottak Jonghyun szavai. Ő mindig ilyenkor látott a legszebbnek és bármilyen ótvarul néztem ki, ő biztosított róla, hogy én vagyok a legszebb teremtés az egész világon. Mióta nincs velem csúnyának és visszataszítónak éreztem magam, hiszen nem volt senki a közelemben, aki emlékeztetett volna arra, hogy milyen gyönyörű is vagyok valójában. Hiába öltöztem fel szépen és sminkeltem ki magam, nem kaptam pozitív visszajelzéseket, ami valahol az én hibám is... Évek óta nem mutattam meg magam a világnak.

Alig mozdultam ki otthonról és ha nagy ritkán megtettem, többnyire csak magamra kaptam egy pulcsit és melegítőt. Sokszor rendeltem szép ruhákat, kipróbáltam új smink trendeket, de nem csináltam se fotót, se videót magamról. Mégis honnan, kitől kaptam volna egy kedves szót is, amikor rajtam és a sarokban gubbasztó pókon kívül senki nem látott?
-Meg kell tennem az első lépést a gyógyulásom felé, hiszen nem gyászolhatlak örökké... Nem élhetek életem végéig ilyen fájdalomban - suttogtam megtörten a tükörképemnek, majd hevesen megráztam a fejem. - Miért érzem mégis úgy, hogy ezzel elárullak? Miért gondolom úgy, hogy a jó közérzetemmel semmisé teszem a szerelmünket? 

Kapkodva megmostam az arcom és a fogam, majd a kifésült hajam lófarokba fogtam és halványan elmosolyodtam.
-Pontosan tudom, hogy mit mondanál ha itt lennél. Finoman fogalmazva lebasznál a sárgaföldig, hiszen te mindig csak egy dolgot akartál az életben... Azt, hogy én boldog legyek, de ez oly' nehéz nélküled - motyogtam, miközben a mosdókagylót szorító kezeimet bámultam. A márvány hűvös érintése jéghideggé változott és az életet jelentő oxigén hirtelen marni kezdte a tüdőmet. Mintha levegő helyett ammóniát lélegeztem volna be, borzasztóan szúrt a mellkasom és a szoba is forogni kezdett velem. Fejem kétségbeesetten a tükörnek nyomtam és próbáltam megnyugtatni magam. - Gyerünk Bulmyeol... Erősebb vagy a pánik rohamnál!

Talán órák teltek el, talán csak percek, de jobban lettem. Ismét megmostam az arcom, egymás után többször és az összekócolódott hajam is újra átfésültem. Apró, büszke mosoly kúszott az ajkaimra, sikerült teljesen egyedül legyőznöm a legerősebb démonom. Ráérősen a konyhapulthoz tipegtem és gépies mozdulatokkal lefőztem egy dupla adag kávét, majd rántottát készítettem pirítóssal. Miközben unottan majszoltam a reggelimet felcsaptam a kis noteszem és megnéztem mikorra kell végeznem a legközelebbi határidős munkámmal.
-Zsííír - csámcsogtam teleszájjal mikor megláttam, hogy négy napom van befejezni egy maximum 2 órás projektet. Ohh igen, talán ez volt az egyik legrosszabb tulajdonságom... Állandóan halogattam mindent.

-Mit gondolsz szerelmem? - kérdeztem a telefonom hátterét mosolyogva. - Nagy baj lehet abból, ha csak holnap látok neki a munkának? - Jonghyun mindig próbált rám jó hatással lenni és motiválni a lusta seggem, kisebb nagyobb sikerrel. Az igazat megvallva, nem csak halogatós voltam, hanem rohadt makacs és időnként gyermeteg is. Minél jobban piszkáltak valamivel, annál inkább besztrájkoltam és már csak azért sem csináltam meg. Felhozhatnám mentségként a koromat, hiszen alig 17 voltam mikor összejöttünk Jonghyunnal... De a szomorú valóság az volt, hogy most 24 évesen sem vagyok egyszerűbb eset.

Miután átfutottam még egyszer a havi projekt terveimet megakadt a szemem egy listán... Én írtam még hónapokkal ezelőtt, apró kis teljesítendő mérföldköveket firkantottam a papírra.
-Elhagyni a lakást... Boltba menni egyedül... - olvastam fel csak úgy magamnak, majd mosolyogva kipipáltam párat. - Na, gyerünk Yeol! Válassz egy démont, amit ma ügyesen legyőzöl teljesen egyedül - mondtam halkan és a szemem becsukva ráböktem a papírra. Az ujjam az "egyedül boltba menni" és a "nyitni az emberek felé" mondatokon volt, képtelen voltam dönteni, hogy valójában melyikre mutattam rá. - Végül is mindkettőt választhatom, nem? Egy próbát megér... Szeretném ha büszke lennél rám - néztem mosolyogva a falon lógó Jonghyun portréra.