✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

2.

Fél évvel később...

-Bulmyeol nyisd ki azt a kurva ajtót, tudom, hogy ott vagy - kiabált Taemin, de amennyire csak tudtam ignoráltam őt. Bár nehezen ment, mert folyamatosan ordibált, vagy az ajtót ütötte, vagy mindkettő... Nagyot slukkoltam a cigimből, amit a dohány mellett egy kis marihuánával bolondítottam meg és hagytam, hogy a bódító köd ellepje az agyam.
-Hagyj már békén - morogtam az orrom alatt, miközben lustán kifújtam a füstöt, de az ajtóm épp azt a pillanatot választotta, hogy hősi halált haljon... Úgy pattantam fel a kanapéról mint aki szögekbe ült és tátott szájjal meredtem a küszöbön ácsorgó idolra - TE MOST KOMOLYAN BETÖRTED AZ AJTÓM BASZKI?!

-Nem hagytál más választást - vonta meg a vállát lazán az idol, majd lassan közelebb lépett hozzám. - Ezt meg add ide - vigyorgott rám és kikapta a kezemből a jointot.
-Baszdmeg Taemin - nyúltam a cigim után, mivel azt hittem kifogja dobni, de legnagyobb döbbenetemre beleszívott és visszaadta. Tányér méretű szemekkel meredtem a fiúra, majd megcsóváltam a fejem. - Jössz nekem egy új ajtóval - jelentettem ki könnyedén. Két nagy slukk után felé nyújtottam a "green peacet" és vissza huppantam a kanapéra. - Mit keresel itt?
-Ez aztán a barátságos fogadtatás - forgatta meg a szemeit.
-Nem vagyunk barátok... - suttogtam magam elé lesütött szemekkel.

-Igazad van, a húgom vagy - jelentette ki ellentmondást nem tűrően, majd odébb lökdöste a lábaimat és kényelembe helyezte magát mellettem.
-Az sem vagyok már - ráztam meg hevesen a fejem és próbáltam bent tartani a kibuggyanni készülő könnyeimet. Percekig csak némán oda-vissza adogattuk a cigit és mikor elfogyott előkaptam a dobozomból egy másikat, de mikor megakartam gyújtani Taemin lefogta a kezem.
-Előbb vegyünk egy új ajtót... - mosolygott rám, mire durcásan kirántottam magam a finom szorításából. Nem akartam, hogy itt legyen... Annyira hiányzott, olyan rossz volt nélküle, de nem szerettem volna többé, hogy az életem része legyen. A fiú mindig arra a boldogságra emlékeztetett, amim lehetett volna.

Szóra akartam nyitni a szám, elakartam küldeni a fenébe, de megmukkanni sem volt lehetőségem, ugyanis Taemin a mutatóujját a számra tapasztotta.
-Elvesztettem a legjobb barátom, a testvérem, a bandatársam, az egyik legfőbb támaszom... Nem fogom hagyni, hogy te is végleg eltűnj az életemből - mondta kissé ingerülten, miközben szemei fájdalomtól csillogtak.
-Miért? - kérdeztem erőtlenül miután levette az ujját az ajkaimról.
-Mert rá emlékeztetsz és arra, hogy milyen jó volt akkor minden - mosolyodott el lágyan és fejét kissé oldalra döntötte. - Mindig ott voltunk egymásnak, miért változott ez meg? Miért hagytál el te is minket...?

-Azt ne mondd, hogy neked nem fáj - hajtottam le a fejem és idegességemben a pulcsim ujjával kezdtem el játszani. - Mert nekem igen, nagyon is... Minden egyes alkalommal amikor látlak vagy hallak titeket, amikor rólatok olvasok - motyogtam alig hallhatóan.
-Nekem is - vallotta be pár perc hallgatás után Taemin. - De sokkal rosszabb és fájdalmasabb az, hogy a temetése óta nem láttalak... Nem válaszolsz ha írok, nem veszed fel ha hívlak és soha nem nyitod ki a kurva ajtót ha ide jövök.
-Ezért inkább betörted az ajtóm - sóhajtottam egy óriásit, majd Taeminre néztem és egyszerre kitört belőlünk a röhögés. Majd' 5 fájdalmas év után végre őszintén tudtam nevetni...

Addig nevettünk, míg a könnyünk is kicsordult és mikor abba hagytuk volna újra összenéztünk és kezdődött elölről az egész.
-Oké ezt most a spanglira fogjuk vagy arra, hogy kezdünk megbolondulni? - kérdezte Taemin a könnyeit törölgetve, mire én még hangosabban kezdtem el röhögni.
-Őszintén? Nem tudom... Szerintem megőrültünk a cigitől. - Annyit nevettünk, hogy már szabályosan megfájdult a hasunk és mikor végre abba tudtuk hagyni a vihogást fancsali arccal a gyomromra tapasztottam a kezem. Ez természetesen nem kerülte el Taemin figyelmét...