✅My immortal love... [Jonghyun/Taehyun ff]✅

22.

A taxiban ülve már nem volt olyan nagy a mellényem, mint alig fél órával korábban a kiadó előtt... Lábammal idegesen doboltam, amit Taehyun egy idő után megunt és tenyerét a térdemre rakta. A maszktól nem láttam az arcát, de a szemeiből tisztán kivehető volt, hogy mosolygott. Fejét a nyakamba fúrta,  mire én automatikusan puha tincseibe túrtam az ujjaimmal. Egy kicsit megnyugtatott a közelsége, bár sajnos nem teljesen. Gyűlöltem az ilyen nagy elbeszélgetéseket, főleg ha az érzéseimről volt szó...

De most muszáj volt kibírnom.

Amikor az autó lefékezett a lakásom előtt, úgy pattantam ki belőle, mint aki rajzszögekbe ült és a maszkot óvatosan lehúzva mélyeket lélegeztem. Hamarosan megéreztem a derekamon Taehyun meleg tenyerét és tekintete aggódva fürkészte az arcomat.
-Jól vagy Yeol? - kérdezte szelíden, mire megráztam a fejem.
-Nem... - vallottam be. Valami jó értelemben megtört nálam a fiúval kapcsolatban, olyan volt mintha igazságszérumot fecskendezett volna belém. Mindent elszerettem volna neki mondani, azt akartam, hogy tudjon meg mindent és többé ne legyenek titkaim előtte. - Azt hiszem... Talán kicsit jobban aggódom a beszélgetés miatt mint kéne - vallottam be, amire a fiú reakciója csak egy megértő bólintás volt.
-Menjünk be - mondta ellentmondást nem tűrően és olyan rutinosan ütötte be a kapukódot, hogy akaratlanul elmosolyodtam.

A liftben állva kezdett a hangulat kínos lenni. Éreztem, hogy a feszültségem szépen lassan átszáll Taehyunra és ezt a legkevésbé sem akartam. Finoman összefűztem az ujjainkat és megszorítottam a fiú kezét, miközben halványan rámosolyogtam. Legalább egy higgadt, épelméjű ember vegyen már részt ebben a társalgásban, aki kivételesen nem én vagyok...

A küszöböt átlépve Tae elkezdte magáról levenni a sapkát, sálat, kabátot, ám mikor lehajolt volna, hogy kikösse a cipőfűzőjét elkaptam a derekát és annál fogva kezdtem el beljebb tolni a nappaliba. Valamiért nem fogadta kitörő örömmel a cselekedetem...
-JÉZUSOM - sikított fel nem túl férfiasan, mire belőlem kitört a nevetés.
-Csak Bulmyeol - vigyorogtam rá bárgyún, majd a vállaiba markolva lenyomtam a kanapéba és egy könnyed mozdulattal az ölébe ültem. Kezei rögtön a csípőmre siklottak, majd kissé dühösen felmorrant és rosszallóan megcsóválta a fejét.
-Nézd meg micsoda disznóólat műveltünk ide - célzott a hatalmas latyakos, sáros lábnyomokra, amik az előszobától egészen a kanapéig tartottak.
-Nem érdekel... - sóhajtottam fel és ajkaimat rögtön puha párnácskáira tapasztottam.

Csókja szenvedélyes volt és olyan édes, mint ő maga. Nyelve szemtelenül siklott át a számba és vette át a dominanciát, amit egy elfúló nyögéssel díjaztam. Hagytam neki... Abban a pillanatban bármit tehetett volna velem, engedtem volna. Nem érdekelt semmi és senki, csakis Taehyun és a számat könyörtelenül, de mégis szerelmesen ostromló ajkai. Egyszerűen csak örültem annak, hogy ott volt... Velem  volt, nem küldött el, nem fordított hátat és nem mondott le rólam. Érinthettem, ölelhettem, csókolhattam és ami a legfontosabb volt...

Szerethettem.

Úgy, mint még soha ezelőtt.

Mindkét kezemmel  selymes tincseivel játszottam és időnként finoman meghúzgáltam őket. Az ő hatalmas  mancsai továbbra is a csípőmön pihentek, majd egyszer csak a hátamra siklottak és a fiú úgy ölelt magához, mintha a karjai fojtogató indákká változtak volna.