Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

3. rész

Jimin szemszöge

A busani rendőrkapitányság. A második otthonom. Vagy ha jobban belegondolok amennyit itt vagyok lehetne az első is. Kezemben egy jó nagy adag kávéval és egy piros színű mappával nyitok be irodámba, minek ajtaján az áll Park nyomozó. Sóhajtva ülök le forgós székembe és az asztalra dobva lábaim egy mély sóhajt eleresztek. Lehámozom a mappáról a vékony szál gumit, ami fogalmam sincs igazából mért van rajta, hiszen aki akar bátran leemelheti róla és megnézheti a mappa tartalmát. De persze senki sem tesz ilyet, ez itt amolyan íratlan szabály. A benne heverő lapok nyomozásom darabjai, melyek még olyan hiányosak, hogy azt sem tudom igazából milyen kirakót is kéne összeraknom. Túl sok még a kérdőjel és a hiányzó rész. A fehér papíron csupán egy utolsó kis drogdíler vallomása van, aminek nem teljesen hihetünk hiszen amellett, hogy árulta a drogot mellette még fogyasztotta is. Így nem teljesen biztos amit annak a bizonyos napnak az éjszakáján látott. Nem tudhatjuk, hogy nem-e állt akkor is kábítószer hatása alatt. A következő papíron egy hamisan megadott raktárépület címe szerepel, ami ma már csak egy romhalmaz hála az építőmunkásoknak. Szeretnék haladni az üggyel és minél hamarabb megoldani ezt (is) de amíg nincs valami használható nyom vagy bizonyíték amin elindulhatok addig csupán egyhelyben tapogatózok. Utálom az ilyet! Persze mikor rendőrnek álltam tudtam jól, hogy számtalan ilyen esetem lesz majd -sőt talán cifrábbak is- de eddig minden rámbízott feladatot egy hónapon belül megoldottam, hiába volt első látásra abszolút káosz minden. De ez... Ez a mostani alaposan kifogott rajtam és közel másfél hónapja dolgozom az ügyön. Igaz a feletteseim nem szólnak érte vagy szidnak le amiért nem zavarom le ezt olyan gyorsan, de látom a szemükben a kételyt és a kérdő pillantásokat amik azt sugallják „Még mindig nem oldottad meg?”. Nagy a stressz és minden egyes elvesztegetett nappal amit az irodában ülve töltök a papírmunkákkal úgy érzem ez egyre csak rosszabb lesz. Tennem kell valamit, jól tudom, csak még fogalmam sincs arról hogyan is induljak el ezen az úton. Bizonyítani akarok, nem szeretném ha a főnökeim egy hasztalan kis kezdőnek találnának aki alkalmatlan a főnyomozói érdemrend viselésére.

Semmittevésem közepette kollégám, bajtársam és az egyik legjobb barátom ront be ajtómon, a másik jómadárral oldalán. Ezek is a legjobbkor tudnak jönni... Kérdezés nélkül csapnak le az ablak alatti kanapéra és folytatják megkezdett vitájukat, mintha én itt sem lennék.

- Nem JeongGuk ez nem így volt. A fegyveres faszi csak azután csatlakozott a buliba ahogy azt a másikat kinyírtuk. Emlékezz vissza az ég szerelmére! -vágja tarkón amit a fiatalabb barátunk azonnal vissza is ad neki.

- Te tényleg súlyos demenciában szenvedsz Taehyung. Nem emlékszel, hogy az a fegyveres krapek volt aki először lőtt ránk? Azért nyírtuk ki a drogszállítót is, mert ő is akkor nyitott ránk tüzet.

Mondandójára Taehyung kollégám állát dörzsölve emlékszik vissza a történtekre majd arca enyhe piros árnyalatot vesz fel mikor rájön a fiatalabbnak valóban igaza van. Legyintve dől hátra és keresztbe dobja lábait.

- Ch tökre leszarom, a lényeg, hogy elkaptuk a kis rohadékokat. Csá Jim! -villant rám egy féloldalas mosolyt.

- Csá Tae, Guk! Örülök, hogy észrevesztek. Viszont ha nincs valami halaszthatatlan ügy akkor kérlek menjetek el, dolgoznom kell.

- Az asztalodnál ülsz, néhány szaros papírt olvasgatva. Ezt nem nevezném munkának. -pöccint Tae a mappa felé- Inkább gyere és igyál meg velünk egy italt. Kilenc óra is elmúlt már, a munkaidőd rég lejárt Jimin. Azzal senki szemében nem leszel jobb ha a fél életedet itt töltöd. Inkább gyere és lazíts velünk.

- Bocs Tae de semmi kedvem nincs hozzá. Még meg kell oldanom ezt az ügyet. Ha végeztem vele ígérem beülök veletek valahová inni.

- A legutóbb is ezt mondtad. -teszi JeongGuk karba kezeit és egyik szemöldökét felhúzva pislog rám.