Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

29. rész

Jimin szemszöge

Huuhh micsoda nap volt... És még mindig nincs vége. Már két napja egyfolytában folynak a kihallgatások, vallomás tételek, esetenként vádalku. Nem bírom, fáradt vagyok, de nem pihenhetek. Az én ügyem, én könyörögtem ki magamnak, engem bíztak meg a nyomozással így az én felelősségem, hogy minden apró kis szálat felgöngyölítsek. Ami könnyen is menne ha MinHo és bűnöző társa JiSung nem nehezítenék meg a dolgom. Hiába értük tetten őket a helyszínen, hiába vannak felvételeink az illegális versenyen való részvételükről, ők tagadnak mindent és ügyvédet kérnek. Amihez természetesen joguk van csak így mindent bonyolultabbá tesznek és elhúzzák a nyomozásom.

Lassan hét óra és már egyre erősebben érzem, hogy közel 48 órája nem aludtam semmit. Kimerült vagyok de addig nem pihenhetek amíg ezek a mocsadékok nem kerülnek végre rács mögé! Ha annyi év után végre sikerült őket tetten érni és elfogni nem fogom azzal elcseszni az egészet, hogy elalszom mint egy kezdő pólyás. Ez ahhoz túlságosan nagy jelentőséggel bír számomra!

A nagy mutató éppen a kilencesen van, azaz háromnegyed nyolc van. Az irodámban ülök és azokat a vallomásokat olvasom és rendszerezem amiket JeongGuknak és Taehyungnak sikerült kiszedni az elfogottakból. Szerencsére ők némi nyomás hatására megtörtek és úgy daloltak akár a kismadár. Bár ilyen könnyű lenne MinHoval és JiSunggal a dolgom! De ők naná, hogy nem fognak semmit mondani, beismerő vallomásról meg ugye ne is álmodjak tőlük szóval... marad a kitartásom és az évek óta dédelgetett célom. Talán majd azt is elérem, valamikor... A vallomásokat olvasva minden betű egyre homályosabb lesz és összefolyik szemem előtt. Érzem szemhéjaim súlyát és azt mennyire nem bírom nyitva tartani őket.

...

Nagy puffanást hallok mire kinyitom szemeim és látom, hogy SeongMin a padlón fekszik ájultan. Nem törődöm azzal mikor jött be ide, mióta nézheti ahogy alszom, azonnal felpattanok és odasietek hozzá de hiába szólítgatom nem reagál. Nézem pulzusát de nem érzem. Sem csuklóján, sem a nyakán. Megijedek és kirohanok az irodából de odakint sötétség honol, a többek már rég haza mentek. Visszafordulok és hirtelen Taehyung terem a lány mellett és azt látom, hogy éppen csókolja. Mintha valami idióta mesében lenne és egyetlen csókkal felébreszthetné. Odarohanok és lelököm róla mire Tae feláll és nevetni kezd, de közben látom, hogy folynak könnyei.

- Ez a te hibád Jimin! -mutatott a lányra- Miattad történik mindez! Mert képtelen vagy elfogadni az igazságot.

- Milyen igazságot Tae? -rázom meg fejem- Inkább hagyd ezt abba és segíts! Be kell vinnünk őt a kórházba.

- Nem! -ordított.

Majd egyszeriben csak úgy nekem esett és elkezdtünk dulakodni. Próbált megütni de nem hagytam magam, kivédtem ütéseit. Nem értettem mi a franc ütött belé így eltaszítottam őt magamtól és asztalom mögé álltam.

- Mi van veled Taehyung? Mi a francot művelsz? -mordultam rá mérgesen- Eszednél vagy? Szedsz valamit amiről tudnom kéne?

- Ne tégy úgy mintha érdekelne SeongMin hogyléte!

- Én nem teszek úgy, tényleg érdekel.

- Ó valóban? -rántotta fel egyik szemöldökét- Akkor mért bánsz úgy vele mint egy idegennel? Ha számít neked a lány akkor lépned kell valamit, különben elveszíted.

Tae odasétált SeongMinhez majd leguggolt hozzá és karjaiba vette. Próbáltam odamenni de egyszerűen nem bírtam megmozdulni. Mintha a lábaimat leragasztották volna, a testemmel együtt. Csak néztem ahogy Taehyung kisétál vele az irodámból közben arcán rettentő gonosz vigyor terült el. Nem akartam elhinni, hogy ő tényleg a legjobb barátom, azt kívántam bárcsak egy gonosz hasonmása lenne.