Halálos hajsza [Park Jimin f.f.] Befejezett

13. rész

Jimin szemszöge

Pár nappal korábban

Idegesen kopogok Taehyung ajtaján, szinte kiütöm helyéről a falapot. A fiú csak hosszú percek után nyitja ki nekem és csupán egy szál alsóban díszeleg előttem. De nem érdekel, dühös vagyok! Mérgesen lököm félre a bizonyára alaposan kifáradt férfit, aki kíváncsian követi végig lépteim ahogy a nappaliig trappolok. Megvárom amíg bezárja az ajtót nehogy bárki meghallja odakintről amit most a fejéhez fogok vágni. Bár... amilyen állapotban vagyok szerintem még a Marson is hallani fogják.

- Jimin te mit kere...

- Kiszórakoztad magad? -szakítom félbe- Jól megkefélted a csajt? Biztosan ha képes voltál rám nyomni a telefont. Eszednél vagy bazdki? Bár ha ilyen faszságokat csinálsz kétlem. -járkáltam fel-alá hátha csillapodik dühöm, de ezen már a Xanax sem segít.

- Leállnál végre? Nem csináltam semmi törvénybe ütközőt. -hogy mi van!?

- Áhh persze, hogy nem. Csak kikezdtél egy joghallgatóval. Ugyan az semmiség. Kitüntetést ne adjak érte? -vágtam hozzá gúnyosan.

- Eltúlzod Jimin.

- Eltúlzom? Ebben nincs semmiféle túlzás Taehyung. Megígérted, hogy nem teszel ilyet.

- Én? -nézett rám kerek szemekkel- Én sosem ígérek olyat amit tudom, hogy úgyse tartom be. Te voltál az aki elkönyvelte magában, hogy mi JeongGukal bármit is megígértünk neked. Különben is csak egy kicsit szórakoztunk EunJivel. Miért kell ezt ennyire felfújni?

- Meglátjuk akkor is annyira jó szórakozásnak fogod-e tartani ha mindezt Wang ezredes megtudja?

- Be akarsz neki árulni? -kerekedtek el szemei, hangja mintha megrekedt volna.

- Nem. -sóhajtottam- Nem árullak el. De ha ezt tovább folytatod nem lesz jó vége. És eljön majd a pont mikor már én sem tarthatom tovább a hátam érted.

- Nyugi nem lesz baj, kézben tartom a dolgokat. -paskolta meg vállam közben lehúzott a kanapéra, amire mindketten leültünk- Ne parázz már folyton mindenen Jimin, az élet nem csak a munkából áll. Régen te is tudtad mi az, hogy élni. Azóta vagy ilyen munkabuzi mióta HaNa...

- Ne! -szakítottam félbe- Ezt ne Tae.

- Tudom, hogy érzékenyen érint a téma de ideje lenne már túllépned a dolgon Jim. Már három év eltelt azóta.

- Már túlléptem rajta.

- Tényleg Jimin, tényleg? -húzogatta szemöldökét, mire be kellett látnom talán igaza van.

- Ne haragudj amiért kiabáltam veled csak tudod mennyire fontos nekem a munkám és most, hogy ilyen közel az előléptetés... -magyarázkodtam hevesen, mire Tae megpaskolta térdem, hogy hagyjam abba végre.

- Jimin én nem mondtam, hogy ne legyen fontos számodra a munkád vagy hogy ne szeresd. Szeresd de ne válj a rabjává. Mi is szeretjük üldözni a bűnt Gukal akárcsak te, de nem mondunk nemet minden jóra ami csak szembe jön velünk. Te miért? Mitől félsz Jimin?

&&&

„Mitől félsz?” Folyton ugyanaz a kérdés ismétlődik a fejemben múlthét óta. Mióta eljöttem Taehyungtól igazából egyfolytában azon gondolkozom, hogy miért is nem élek úgy mint azelőtt. Igaza van mióta HaNa kilépett az életemből nem volt más csak a munkám. Hogy ne kelljen a miérteken rágódnom inkább a munkába temetkeztem. Ez pedig annyira monotonná vált, hogy észre se vettem mikor a rabja lettem. Mert már tagadhatatlanul is az vagyok. De tehetek én róla, hogy ennyire élvezem? Szeretem azt amit csinálok és ha nem teszek bármi hasznosat úgy érzem azt a napot elvesztegettem az életemből. Tényleg megszállott lennék? Lehet. Viszont oly régóta csinálom ezt, hogy őszintén szólva fogalmam sincs mit is jelent a lazítás szó vagy hogyan kell csinálni.