Napjaim rövid storykkal hintve

Fagyhalál Zuglóban...

Február 10-e reggelén egy kellemes fél hetes ébredéssel indult a napom. A nagyim reggeli gyanánt csinált kakaós lepényt, vagyis ő így hívja de amúgy sima brownie kókusz reszelékkel a tetején. Mellé egy finom kávét is kaptam ahogy szeretem. Kómásan kiültem reggelizni, majd amikor sikeresen befejeztem a reggelizést felöltöztem valami fagyálló ruhába, kint a levegő közelített a nulla fokhoz. A reggel nyolcas busszal mentem ki oldalamon a nagyapámmal Zuglóba ahol majd haza utazok, hogy beérjek a 10 órakor kezdődő tanórára. Na igen amint kiértünk Zuglóba felismerhetetlenül sok ember várakozott a vágányok mellett. Valahol mélyen elkapott egy fajta rossz száj íz, ami azt mondatta velem hogy inkább menjünk vissza a mamához. Papámnak mondtam hogy ne is vegyen nekem jegyet a vonatra, hanem inkább forduljunk vissza, majd a mama főz valamit, de nagyapám kötötte az ebet a karóhoz, hogy már pedig jönni fog a vonat. Kisebb ellent mondással de csak bele mentem... Telik az idő és egyre hidegebb van, mind a ketten egy helyben toporgunk meg minimálisan mászkálunk. Néha elő vettem a telefonom hogy megnézzem az időt és hogy írjak barinőmnek aki megkérdezte várható vagyok-e a mai nap a suliba. A percek csak teltek, a hangos bemondó csak lökte a szokásos monológot amit még évekkel ezelőtt felvettek egy magnóra. Újra és újra végig hallgatjuk, kis milliószor ölte ki az idegeink néhány perc alatt, az idő egyre zordabb és kietlenebb lett, viszont az emberek száma rohamosan növekedett. A peron egyik oldaláról a másikra sétálva néztünk hol jobbra hol balra hogy jön-e egyáltalán szerelvénynek gúnyolható kerekeken guruló valami. Újabb percek mikor az egyes vágányon egy vonat halad a nyugati pályaudvar felé, 2 perccel később még egy vonat halad el előttünk, nem állt meg csak lassított, se felszálló se leszálló nem volt, percekkel később még egy szerelvény hagyott bennünket faképnél a zuglói vasútállomáson. A hangos bemondó újra és újra ugyanazt mondj amit kb egy órával ezelőtt is lehetett hallani. Semmi újdonság semmi változás. Újabb vonat megy a nyugatiba az egyes vágányon, már mindenki idegeskedik én  meg győzködöm a nagyapám hogy menjünk vissza a mamához, nála legalább van meleg tea és kávé. A kérlelő szavak nem hatnak se az időre se a nagyapám vaj szívére. Újfent hideg rázós várakozásba torkollik a körülöttünk lévő tömeg. A kezeim már annyira elvoltak fagyva, hogy a telefonom nem érzékelte az ujjaimat. A napra kiálltam egy csomó emberrel hátha a napsugarak a hátamat egy kicsit felmelegítenék, mint ahogy csak gondolat volt a nap nem tett semmit, sőt jobban fáztam tőle mintha az árnyékban álltam volna. Elkezdtünk újra és újra oda vissza sétálgatni a két sín közt, semmi nem változott, a forgalom növekedett az emberek pedig zsörtölődtek a hangos bemondó miatt is meg a vonat nélküli órákra. 9 óra 53 perckor jött egy vonat ami megállt Zuglóban, szinte azonnal pattantam fel a vonatra az sem érdekelt ha nem áll meg ott ahol nekem kell. Hál istennek minden klappolt, ott ahol kellett ott letudtam szállni pont beértem a 11 órási tanórámra, délután meg hívtam az ofit hogy mi a szitu. Lefényképeztem neki a vonat jegyem ezzel igazoltam hogy nem szórakozásból késtem annyit amennyit, a mai napig nem tudjuk hogy mi is volt a pontos hiba azon a napon, de már nem is érdekel senkit, megtörtént el kell felejteni.