Írjunk együtt

7. feladat megoldásom

A Nádasdy kastélyban voltam nemrég a családommal.

Erről a feladatról rögtön beugrott az ott látott tárgy, és habozás nélkül ezt választottam. Anyukám ihlette a novella utolsó sorát, köszönöm! ❤️

Ne feledjétek, bárki és bármi megihlethet!
Ha a közelében laktok, ti is látogassatok el oda, higgyétek el megéri, varázslatos hely!

Írjatok ti is! ❤️

Megoldásom:

Amikor megvettek, még az arany színű festékem sem száradt meg teljesen. Egy kör alakú szoba jobb oldalára állítottak, ahol az egész termet beláttam. A ház úrnője használt engem minden nap. Rám nézve igazította meg loknis tincseit és simította le a ráncokat mályvalila ruháján.

A kedvencem az volt, amikor a bálra készülődött. A haját becsavarták, aztán órákig áztatta magát a rózsaszirmokkal teli aranyozott kádjában. Majd jöhetett az én feladatom. Elém állt, és felvette a bálra csináltatott ruháját. Mindig a leghíresebb szalonból hozatta át őket. Csodálatosak voltak! Mindegyikre hajszál pontosan emlékszem, de csak egyet emelnék ki közülük. Azt a halvány barackszínű álomképet.

Szoknyáját átlátszó, fátyolszerű rétegek árnyékolták, és aranyszínű virágok futottak körbe rajta. Ha megperdült, mindegyiken megakadt a fény, és ilyenkor diószínű fénypöttyök táncoltak karamella árnyalatú topánja körül. Mintha a varázslat ruhává változott volna azon az éjszakán.
Már másnap érkeztek virágcsokrok attól a fiatalembertől. Mindig az előttem álló komódra rakta le őket. Nem nagy a tapasztalatom virágok terén, de nagyon kitett magáért, az bizonyos. A szelíd margarétákat, és a visszafogott boglárkákat idővel felváltotta az Azálea és az akác, majd a tiszta liliom és a szenvedélyes vörös rózsa.

Az úrnő naphosszat csak szagolgatta őket, olykor-olykor ábrándosan rám pillantva. Még este is olvasta azokat a leveleket, amiket a virágok közé rejtettek. Ilyenkor ajkain olyan mosoly bújkált, amit sosem felejtek el. Így történt, hogy a következő nagy készülődés már nem az álarcos bálra irányult, hanem valami egészen másra.

Aznap mindenki sürgött forgott. Még reggel is, amikor a Lady még édesen aludt. A szobalány megypiros virágokkal, és rózsaszín lonccal díszített fel minden létező zugot, majd futólag rám esett a tekintete. Megbotránkozva mérte végig magát, majd gyorsan megigazította a kontyát. A következő aki rám nézett, a komorna volt, aki egy eltörött váza darabkáit sietett eltávolítani a földről. Kezével lesimította bordó ruháját majd gyorsan kiszáguldott a dolgára. Ahogy felébredt az Úrnő, egy seregnyi szobalány kezdett el vele foglalkozni. Bebodorították a haját, lemosták róla a pornyakéket, púdert kentek makulátlan orcájára, és illatfelhőt fújtak köré.

Már akkor tudtam, hogy ez nem egy újabb bál lesz, amikor kilépett a paraván mögül. Kíváncsian nézett körül a szobalányokon, majd lassan rám emelte a tekintetét. Hófehér bűbájba öltözötten nézett rám. Fülében gyémántcsillagok, bár a szemében csillogó boldogsághoz nem ért fel a ragyogásuk.

Így történt, hogy a szobába még egy ember költözött, aki szintén használt engem. Elmondhatom, hogy sok férfit láttam, de hozzá foghatót egyet sem. Szeme
mély-barnán örvénylett, és olyan kedvesen, hogy mindenkinek mosolyogni támadt kedve ha meglátta. Ajkai mellett egy-egy gribedli ült, ami még barátságosabbá tette. Mindig nevetett. Nem sokat időzött előttem, csak egy-egy bajuszsimításra vagy mellénybegombolásra. Viszont nagyon szerette a feleségét nézni bennem.

Ilyenkor leült a szemközt lévő székre, állát a karfán pihentetett kezére támasztotta, és úgy leste az Úrnő minden mozdulatát. Ahogy igazgatta hullámos mogyorószínű haját, vagy amikor elrendezte habos fodrait a ruháján. Az Úrnő ilyenkor ránézett a férfi tükörképére, borostyánszínű szemeivel és elkacagta magát. Még mindig emlékszem bársonyos nevetésére, pont olyan élénken, mint a férje szerető tekintetére. Hiányoznak.

Amikor kitört a háború, elmentek. Sebtében rakták össze a holmijaikat, besodorva őket a poggyászba. Mielőtt kilépett volna a szobából, az Úrnő visszalépett hozzám. Könnyes szemmel megsimította a keretemet. A férje sürgető hangját hallottam a földszintről. Egy utolsó pillantást vetett rám, mielőtt örökre kilépett volna a szobából. Nem tudtak magukkal vinni. Ahogy a komódot sem, sem a székeket, és a szekrény festett ajtai is szomorúan lengedeztek a besüvítő szélben. Fojtogató csend volt. Ilyen csendet sohasem tapasztaltam, mindig ott volt valaki. De most nem volt ott senki. Lassan benőtt a pókháló, ahogy a padlót a por.

Majd a csend végleg megszakadt. Hatalmas robbanások vették kezdetét, amik megremegtették az ablakokat is. Majd a robbanásokat felváltotta a repülők kattogó, süvítő hangja, aminek hangjától mindenkit mentsen meg a sors. Olyan, mintha nem is repülő, inkább valami halálmadár repülne el a fejed felett, és minden másodpercben azt várod, mikor semmisül meg minden körülötted. Elrepül, és te fellélegzel, habár azon nyomban jön a másik. Az egész öt másodperc, vagy még annyi se, de te bármelyik tizedében szörnyet halhatsz.

Badarság, de azt hittem visszajönnek. Visszajönnek, és újra olyan lesz mint régen.
Láthatom a pompát, a báli ruhákat, a szerelmes pillantásokat...
De nem jöttek vissza.

Egy nap viszont közel volt a robbanás. Nagyon közel. Csak a lángokat láttam, és a füstöt. De valaki megragadott, és lecipelt a lépcsőn. Kimentett a tűzből, és ezért mindig hálás leszek neki. A komornyik volt, és a közelben lakó volt alkalmazottak. Eloltották a tüzet, majd a túlélő tárgyakat egy pincébe hurcolták. Évtizedekig nem láttunk semmit, csak a penészes falakat. Majd egy nap, fogtak minket ismeretlen emberek, és visszavittek a házba. Nyoma sem volt a tűz rombolásának, ahogy a robbanás helyének sem. Minden furcsán új volt.

Visszaállítottak a helyemre, de már semmi sem volt ugyanolyan. Hasonló volt, de mégis más. Körbevett mindent egy piros szalag, amit nem lehetett átlépni. Körém nem vontak ilyet, nem tartottak elég értékesnek hozzá. A lepattogott festékemet újra festették, a komódra sosem látott képek kerültek. Legalább újra láthattam a volt gazdáimat. Most már nem lakott a szobában senki. Ugyan jártak be emberek, de egyikük sem maradt sokáig. El tűnt a fény, az a varázslatos szépség ami eddig körbevett. Mintha valami árnyékvilágba kerültem volna. Hasonló, de fel sem érhet az igazihoz.

A nők nem öltöztek báli ruhába, nem csinosították magukat bennem. Egy futó pillantásra is alig méltattak, majd suhantak el mellettem. Sok időt töltöttem el itt, hasznavetetlenül, elfelejtetten. Mindenki az ékszereket, a ruhákat akarta látni. A tiarákat, a telegráfot. Egy ilyen, ócska kifakult tárggyal senki sem foglalkozott.

Aztán jött az a kislány, és nyolcvan év elteltével, végre valaki megállt előttem több mint két percre. Felismertem. Láttam a borostyán színű szemében, és a gribedlis mosolyában az emléküket.
Az anyja lépett mellé, loknis haját a füle mögé tűrte, és rám mosolygott. Kezét a kislány vállára helyezte, majd leguggolt hozzá, es továbbra is engem nézve megszólalt.
- Képzeld el, milyen sok mindent láthatott!

..................................................

Nem írtam le szó szerint, milyen tárgyról írtam, de szerintem rájöttetek. (ha másról nem, akkor a képről)
A megoldásomról még annyit, hogy két kedvenc szavam is benne van.

Kacag

Gribedli

Ha nem tudod mi az, keress rá!
Hát nem bűbájos egy szó?!

Érdekesség még, hogy az elején megnevezett virágok szimbolikus jelentéssel bírnak. Ha fiú lennék, tuti így választanék virágot!
Tudtátok, hogy a fehér kamélia azt jelenti: Imádni való vagy?
Míg mondjuk a bíbor jácint jelentése: Sajnálom, bocsáss meg?

Érdemes ezeket megnézni, mielőtt virágot adsz valakinek, mert a végén még valami olyan jelentésűt adsz neki, mint a: HALÁL

És ezt lehet ő nem tudja, és teljes tudatlanságban örül neki, mégis bizarr nem?

Kukkantsatok rá ezekre az oldalakra:
https://www.biobolt-webaruhaz.hu/a-viragok-szimbolikaja-melyik-noveny-mit-jelkepez
https://viragotegymosolyert.hu/viragok-szimbolikus-jelentese-k-ny/

Legyen meseszép napotok!