Írjunk együtt

9. feladat megoldásom

1. Egy piac Dél- Franciaországban
Az utca megtelt színekkel és emberekkel. Luke mélyet lélegzett a piaci levegőből. Frissen sült péksütemények, édes gyümölcsök és virágok bódító illatát szippantotta be a tüdejébe. Hiába tudta mit kéne venniük, szinte mindent meg akart kóstolni, vagy közelebbről megszemlélni. Lottie sem volt másképp, csak ő meg is tette. - Úristen Luke! - kiáltott fel és egy gyümölcs standhoz pattant. Kezébe vett egy narancsot és megszagolta. - Láttál már valaha olyan narancsot, aminek az illata is sárga? - ragyogott fel az arca.

A fiú arcán tétova mosoly jelent meg. Zsebre dugta a kezét, nehogy kísértésbe essen. Hagyta, hogy a tekintete elkalandozzon és tovább nézelődjön. A piacot egy hosszú utca egyik oldalán állították fel. A standokkal szemben színes lakóházak erkélyei nyíltak a piacra. Luke lassan elindult Lottie után, figyelve arra, nehogy szem elől tévessze.
A színes napernyők alatt, vidám árnyalatú abroszokra pakolva különféle tárgyak és ételek csalogatták az embert.

Luke ujjai közé szorított egy levendula-lila szappant. - Miért van az, hogy ezen a helyen mindenhez hozzá akar érni? Az eladó rögtön lecsapott rá, és franciául dalolva hadart valamit. A fiú megilletődve rakta vissza az illatos tárgyat a helyére. Biztos volt benne, hogy a nő épp rá akarja tukmálni. - Nem értem - mutatott a fülére, majd gyorsan tovább állt. A következő asztalnál régről fennmaradt ócskaságokat pillantott meg. Ide nem engedheti Lottie-t. A lány azonnal megvett valamit, ha egy árus kellőképpen elvarázsolta. Luke afféle villámhárító volt mellette.

A piac olyan hatást keltett, mint aminek nincsen vége. Rekeszekbe pakolt könyvek, bogyós gyümölcsök, kalapok, magvak, lekvárok és sajtok kacsintgattak a turistákra.
Luke öntudatlanul a vödrökbe állított tulipánokhoz sietett. Egy pillanatnyi töprengés után kivette az egyetlen sárga csokrot, majd aprót ejtve az eladó kezébe körülnézett. Ahogy meglátta barátnője mézbarna haját az egyik standnál, odarohant, hogy megakadályozzon egy kibontakozó üzletet a textilárus és Lottie között.
- Lottie! Semmi szükségünk kétméteres len anyagra, menj onnan!

2. Egy fodrászszalon
Hazel belépett az üzlet ajtaján. Érkezését halk csilingelés követte, mire minden szem rá szegeződött. Ügyetlenül motyogott egy köszönésfélét, majd bizonytalanul megállt a sarokban. A helyiséget otthonos tárgyak és színek uralták, amitől egy pillanatra megszűnt az idegessége. A falat zöld és limonádé-sárga, négyzet alakú csempék borították. Azonnal észrevette, hogy a szoba jobb sarkában egy sárgát kihagytak, így az egész aszimmetrikussá vált. Matek agya rögvest bekapcsolt ha ilyet látott. Próbálta elterelni a figyelmét, így tovább szemlélődött.

A székek reneszánsz kori fotelekre emlékeztették. Arany és vörös árnyalatukkal elütöttek, és mégis illettek a hangulathoz. A tükrök mind különböző színű és formájú fésülködő asztalon álltak. Az egész szalon egy nagy palotára emlékeztetett, új köntösben. A székeket apró lámpák világították meg, amik búráját különböző színű üvegdarabokból ragasztották össze. A lány a cipője orrára nézett és hirtelen megszédült a padló fekete - fehér színétől. Mintha csodaországba került volna. Megrázta a fejét.

- Van időpontod? - szólította meg őt egy középkorú nő. Fél kezével egy éppen kiüresedett székbe kapaszkodva, kedvesen nézett rá. Hazel dadogni kezdett, mint mindig amikor nem készült fel előre a megszólításra.
- Hát...é..én. Úgy volt, hogy. Nincsen - az ajkaiba harapott. -Hogy lehet ilyen béna?!
A nő viszont ugyanolyan nyugodtsággal a sarokban álló babzsákokra bökött.
- Akkor ülj oda.
Hazel bólintott, és kalapját levéve a fejéről a mutatott helyre igyekezett.

Csakhogy ez az apró mozdulattal elérte, hogy az összes ember, aki a szalonban volt, botránkozva felkiáltson. - Szent isten! Mit csináltál?! - tátotta el a száját a nő. Hazel válaszolni akart volna, de nem hagyták. - Azonnal ülj le, ez egy percig sem nézhet ki tovább így! - mutatott az üres székre a fodrász. A lány szája derűs mosolyra húzódott. Ugyanis egy óra múlva nem nézhet így ki Andrew előtt!

3. Kocsma
- Mégis mi a fenét keresek itt?! - futott át az agyamon, ahogyan áttörtem a tömegen. Blakehouse népszerű kocsmája egyetlen szobából állt. A mennyezetet félgömb alakú lámpák díszítették, narancssárga árnyalatot adva a helyiségnek. A bárpult a szoba északi oldalán állt. Rajta konzervdobozokba ültetett különböző zöld növények, amik a rossz levegő miatt oszlásnak indultak. A pult mögött boros palackok és különböző szeszes italok csillogtak hívogatóan a rájuk irányított reflektor fényében.

Hogy eljussak odáig, át kellett küzdenem magam a félrészeg emberek vidám tömegén, akik a sarokba helyezett élőzenekar előtt tomboltak. A színpad - ha nevezhetjük színpadnak - pár korhadt gerendából összetákolt emelvény volt, ami minden nagyobb basszusra vészesen megingott. Négy fiú állt rajta, kezükben különböző hangszerekkel üvöltöttek valami híresebb ír dalt. Tekintetem megadat a gitároson. Pontosabban a göndör fürtjein, a vidám mosolyán és obszidián színű szemén, ami egy pillanatra összekapcsolódott az enyémmel.

Zavartan elfordítottam az arcomat és folytattam utamat a bárpult felé. Nem azért vagyok itt, hogy jóképű gitárosokkal szemezzek! Elhaladtam a sötétzöld kárpittal bevont kényelmes sarkok előtt. Hangos kacagás és beszélgetések csapták meg a fülemet. Úgy néz ki, én vagyok az egyetlen aki egyedül iszik. A bárpult szinte teljesen egybeolvadt a szobával. Sötét fából faragott, hosszú asztal volt, mohazöld székekkel.
Ráhuppantam az egyikre. Az előttem lévő falon régi képek, hirdetések és plakátok néztek vissza rám.

Pillantásom a tetőt tartó gerendára esett. Amíg látszódott a valódi színe, ugyanis bögréket szegeztek rá mindenféle irányban.
Összeszaladt a szemöldököm. Bár nem értettem ezt a stílust, valamiért jól illett a kocsmához. A pultos türelmetlen tekintettel végigmért. - Rendelj.
Haboztam. - Egy korsó sört kérek - vágtam rá. Túl meleg volt, szóval hideg sörre vágytam. A pultos elfordult, én pedig tovább bámészkodtam.

A biliárd asztaloktól hangos beszéd hallatszódott. Két férfi összeveszett a játékon, és félő volt, hogy összeverekednek. A csocsó felett vörösen világító szöveg volt felfüggesztve. Lets drink, lets eat, lets talk.
Lerakták elém a rendelésem. Nem nézhettem ki túl nőiesen a szakadt farmerommal, szürke csontvázmintás pólómban, és egy korsó alkohollal a kezemben, de nem érdekelt. Megkönnyebbülten emeltem a számhoz az italt.
- Nem lesz az sok?
A mellettem felcsendülő hangtól majdnem az orromon jött ki a sör. Idegesen ránéztem, és biztosra vettem, hogy a szívem kihagyott egy ütemet. Ugyanis mosolygós arccal, huncutul csillogó szemekkel éppen a gitáros fiú bámult engem várakozóan.