Írjunk együtt

8. feladat megoldásom

Sziasztok írópalánták!
Elnézést, hogy ilyen későn hozom ezt a részt, nagyon sok dolgom volt az utolsó napokban. (Szolfézs szóbeli, zongora vizsga, diáknap szervezése, ballagás stb). Ez sajnos nem olyanra sikeredett, mint amilyet szerettem volna írni, de mindegy. Lesz jobb is.

A következő feladat is már ma kint lesz, szóval figyeljetek és izzítsátok a fantáziátokat!

a,
Holly megpróbálta a lehető legkisebbre összehúzni magát. Lábait átkarolva kuporgott a régi, zöld fotelben. Általában biztonságban érezte itt magát, de azon az estén félelem szorította a mellkasát. Alig egy órája még kint rohant a sötétben. Kezében zseblámpával kémlelte a partot, torkából pedig egyre halkabban tört elő apukája neve. Nem tudott mit csinálni. Reggel hatkor riadt fel, de az apja addigra ő már nem volt ott. A hűtőre ragasztott üzenete volt az egyetlen, ami egy ijedt lánynak apró megnyugvást hozhatott volna. De az üzenet csak még jobban aggasztotta.

Drága angyalkám, pár órára elmegyek. Ne hívd a rendőrséget, bármi legyen is!
Ne feledd:
Te vagy a fényem a sötétségben.

Holly félt. Azt mondta, pár óra és visszajön. Erre éjfél van, már legalább 16 órája semmi hír nem volt felőle. Az apja még sosem ment el ilyen hosszú távra. Sosem írt neki üzenetet. Valami különleges oka lehetett az eltűnésének. Holly-t az utolsó mondat aggasztotta a legjobban. Az apja utoljára az anyja halálakor ejtette ki ezeket a szavakat.
A csöndet csak a szikláknak csapódó tenger moraja törte meg. Nem tudott elaludni, túl ideges volt hozzá. Magában egyre csak azt hajtogatta, hogy apja csak a kocsmába ment el, vagy sétálni a faluba. De tudta, hogy ezekre semmi esély sincsen. Ugyanis ha ezt csinálta volna, akkor a stégnél még ott állna a rozoga bárkájuk. A hajó viszont eltűnt, ahogy az apja is.

Holly úgy érezte, a rossz gondolatok úgy húzzák le, ahogyan a tenger, amikor fejest ugrik a vízbe. Erősen bámulta a kávéfoltot a norvég mintás pulóverén, mintha tőle várna valamit. Észrevette, hogy az utóbbi időben megváltozott apja viselkedése. Minden apró hangra összerándult, órákra bezárkózott a toronyszobába és ősrégi könyveket bújt. Holly egyszer megkísérelte elolvasni az egyik ilyen könyv címét, ám az apja azonnal becsapta a könyvet és olyan szúrós tekintettel nézett rá, mintha valami nagyon rosszat csinált volna. 

Egyszer pedig elkapott pár szót egy telefonbeszélgetésből is.
- Megtaláltad? - az apja hangja sosem csengett ilyen követelőzően. Általában lágy volt és dallamos. - Az lesz a kulcs, ebben biztos vagyok. Te is láttad, meg fogjuk találni, érzem!
Vajon milyen kulcsra gondolt? Mit titkol?

Nyakig felhúzta magára a takarót. Meleg volt, őt viszont rázta a hideg. A világítótorony szobájában félhomály uralkodott. A tenger moraját egy nagy dübbenés szakította meg. Holly felkapta a fejét. Talán az apja jött vissza?! Valaki a zárral bajlódott. De nem az apja. Az apró ablakon a holdfényben egy kalapos, vézna alak bontakozott ki.

A lány rémülten pillantott az árnyékra. Némán lekúszótt a fotelről, valami védekező eszközért tapogatózott. Az első dolog ami a keze ügyébe akadt, egy kötőtű volt. Gondolkodás nélkül támadó állásba helyezkedett. Lélegzetét visszatartva meredt az alakra. Az árny átkozódva nekifeszült az ajtónak, majd szinte beesett a nappaliba. Kezeiről levette a kesztyűt. A szél erősen süvített a szemerkélő esőt befújva így a házba. A lány nem látta az arcát, a kalap teljesen eltakarta.

Holly üvöltve vetette magát a betolakodóra. Mindketten a földre estek. A lány térdével leszorítva az alakot, próbálta megsebezni a kötőtűvel. Az tehetetlenül kapálózott, de hang nem jött ki a torkán.
- Ki vagy?! El akarsz rabolni?! Mit tettél az apámmal? - a kérdések csak úgy záporoztak Holly a szájából. A betolakodó fejéről leesett a sapka. Hosszú ujjaival lefogta a lány csuklóját és mélyen a szemeibe nézett.
- Süti, mit művelsz?! - kiáltotta riadtan. Holly elejtette a rögtönzött fegyverét. Csak egy ember nevezte így.
- Teddy! - lélegzett fel, ahogy az ismerős csokoládé színű pillantást felismerte.

Megkönnyebbülten a fiú ölelésébe omlott.
Teddy keze nyugtatóan simogatta a hátát.
- Nem hiszem el, hogy majdnem leszúrtál egy kötőtűvel! - suttogta tettetett felháborodással. Holly a fiú vállába fúrta a fejét. Már nem volt egyedül.
Mindketten hallgattak, és szorították egymást. A lány elengedte, hogy a szemébe nézhessen. Gyanú lobbant benne.
- Mit csinálsz itt?
Teddy összeszorította a száját. Holly tekintete a fiú homlokára vándorolt, és elfogta a rémület. Önkéntelenül is odakapott.
- Vérzel!

A fiú sebe nem volt friss. Félig már rászáradt a szemöldökcsontjára.
Teddy arca elkomorult.
- Mi folyik itt?! - Holly hangja megremegett.
A fiú megrázta a fejét, tekintete olyan borús volt, mint az óceán. Ajkait megfontoltan formálta, nem nézett a lány szemébe.
- Tudom hol van az apád.