Írjunk együtt

10. feladat megoldásom

Nagyon sokáig húztam ennek a fejezetnek a kirakását. Részben a közösségi szolgálat miatt nem volt időm írni, részben pedig elment a kedvem minden fajta írástól. Nem vagyok ezekkel sem 100%- ig megelégedve, de ideje mennünk a következő feladatra.

Akkor is folytatom és nem adom fel soha! Kettőt is írtam erre a feladatra.

1.
Mabel lábujjai mint az olvadó vaj, úgy terültek szét a meleg füvön. Mélyet lélegzett a kora esti levegőből. Ennek az éjszakának az illata is más volt. Vidámság, édes sütemények és titkok aromáját érezte az orrában.
Izgatottan pillantott a mellette lépkedő lányra. June biztatóan visszamosolygott rá.
Ahogy megpillantotta a pinniksztalokat és a tömeget, Mabel lábai meginogtak. Alig pár hete költözött ide a családjával és máris boszorkányok között mulat? Elszégyelte magát a gondolatra is. June és a családja nem boszorkány. Meglehetősen különc egyéniségek, igaz, de náluk kedvesebb és elevenebb társaságot sosem ismert.

Bizonytalanul meredt az ismeretlen alakokra. June mintha megérezte volna határozatlanságát, vidáman meglökte a karját. - Ne izgulj, imádni fognak!
Mabel halványan elmosolyodott és próbálta leküzdeni a bordái között megülő félelmet.
Mindig is nehezére esett új emberekkel megismerkedni. Talán ezért lett jóba a Beverly család legifjabb, harcias és barátságos lányával. June mindig tudta mit kell mondani és számára a barátkozás olyan lételem volt, mint másoknak a levegő.

Ahogy megpillantotta a családot, megdöbbenés és öröm egyvelege szikrázott fel benne. Ő és a családja összesen három tagból állt. June és a családja viszont legalább harminchárom taggal rendelkezett.
- Mind a rokonaid?
June megvonta a vállát mielőtt válaszolt.
- Unokatestvérek, harmad unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, nagyszülők - sorolta. - Meg persze a testvérek.
June családjában a sötét haj és kreol bőr volt a genetika. Senkinek nem volt világos haja, így Mabel szőke hajzuhatagára azonnal felkapták a fejüket. Egy alacsony, gömbölyded nő sietett oda hozzájuk. Mabel mindig jobb kedvre derült az anyuka láttán, aki pirospozsgás arcával és barátságos, barna szemével maga volt a megtestesült lelkesedés.

- Pont időben lányok! Pont időben! - csapta össze a tenyerét. Az nem derült ki mire jöttek időben, ugyanis a nő a hirtelen elrobogott a másik irányba. Mabel önkéntelenül is felnevetett. - Túl szétszórt - magyarázkodott June mosolyogva, majd karon ragadva a lányt . - Gyere, nézd meg a tüzet.
Mabel hagyta , hogy a ház mögé vezessék. A tűz narancsvörösen világított az asztaloktól kellő távolságra. Apró parazsai megannyi szentjánosbogárként izzottak a levegőben. Mabel egy pillanatra megtorpant.
- Ezt tényleg átugorjátok?
June hitetlenkedve felhorkant.
- Nem minden rituálét csinálunk végig - mondta, majd mélyet sóhajtva hozzátette - De páran átugorják, ha már nem túl nagy a tűz...és elég puncsot ittak előtte. - nézett körül a vidám tömegen.

- Viszont előtte elégetjük azokat a dolgokat, amit magunk mögött szeretnénk hagyni. - felemelt egy fehér post it táblát és egy tollat. June mosolyogva tartotta őket a szőke felé. Mabel habozva elvett egy lapot és a jobb kezébe vette a tollat. Az emberek lassan a tűz köré vették az irányt, firkantottak valamit a lapra, majd a lángok közé dobták. Mabel közelebb ment a máglyához és elmélyülten nézte a tüzet. Mi az amit a háta mögött akar hagyni? Rövid gondolkodás után felírta a cetli közepére.

Magány

Gondosan összehajtotta majd a tűzbe vetette. Nézte, ahogyan a fehér lapocska hirtelen tűzpirossá, majd koromfeketévé válik, hogy aztán apró szilánkokká válva tovatűnjön a levegőben. Megkönnyebbült. Határozottan érezte, hogy a mellkasában enyhül az a szorítás. Elmosolyodott. - Ez tényleg használ?! - fordult nagy hévvel June felé, aki épp a saját cetlijét dobta a tűzbe. A lány halványan elmosolyodott.
- Csak el kell hinni - mondta.
Mabel csillapíthatatlan jókedvvel fordult vissza a máglyához. Hirtelen lefagyott és megkövülten bámulta a tűz túloldalán álló fiút.