- Amúgyis, nem hiszem, hogy örülnének neki.
- Mert annak igen, hogy a lányuk kapcsolatot folytat a tanárával. - méregetett lenéző tekintetével és arcára gúnyos mosoly kúszott.
Isadora James végzős éve egy elit gimnázium falai között igencsak nem mut...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
A hétfők általában szörnyen borzalmasan kezdődnek és az esetek többségében hasonlóan is végződnek. Ó, és még késésben is vagyok. A forgalom jelentősen kivehető volt a csöppnyi utcák szegletein és mintha az egész város koncentrációs körökben utazott volna, pedig csak hétfő volt. Vagyis nyilván mindenkinek stresszesen indul a hét és ez a mellettem ülő férfi esetében sem volt másképpen, aki enyhén feszengve markolta a kormányt és közben a visszapillantó tükörben kémlelte a hátunk mögött feltorlódó autósereget, amit inkább csak egy elhalt sóhajjal díjazott.
- Talán inkább átmegyek a másik sávba. - fújta ki apa hosszasan a levegőjét, és hátra-hátra tekintgetett, mialatt épp balra próbált kanyarodni. - Vagyis nem. Mi a franc ez a nagy dugó? - kérdezte felkiáltva és összeráncolt homlokkal kémlelte a környezetét az autó belsejéből.
- Hétfő van és mindenki ilyentájt indul dolgozni. - szóltam válaszul apának, aki aligha volt vevő a diplomatikus és nyilvánvaló válaszaimra.
- Na ne nevettess! - nevetett fel egy pillanatra és jobb kezével elsöpörte azt a pár kósza szálat a homlokomról, ami a reggeli sietségemnek köszönhetően sikeresen az íriszeimbe lógott.
- Szeretlek nevettetni. - böktem oldalba óvatosan és ha nem lettünk volna egy egyméteres dugó közepette, még erőteljesebben is megtettem volna, de most be kellett érnie ezzel is.
- Most kedves leszek és megkíméllek az őrületesen nagy szeretetbarackomtól, de csak mert vezetek. - és azt hiszem, sikerült feloldanom a forgalom okozta feszültségét vagyis leginkább pár pillanat erejéig biztosan. - És amúgy elárulja az én diplomatikus válaszadóm, hogy hol is járt az este? - rejtélyeskedett a kérdés feltételével és szabad kezével a fejem búbját simogatta lágy mozdulatokkal. Enyhén beharaptam az ajkaimat és lehunytam a szemeimet, amiért ilyen készségesen beletrafált a dolgokba és muszáj felelevenednie annak az ominózus esetnek, amit rohadtul szeretnék meg nem történtté varázsolni.
- Honnan veszed? - kérdeztem félőn és rimánkodtam abban, hogy csak viccelni próbált, de abban a pillanatban a hátsó ülésen heverő fiúra vezette a tekintetét, és egyből leesett a tantusz.
- Chris elvitte a kocsit, mire anyáddal hazaértünk. Aztán pedig együtt jöttetek haza, így gyanítom, nem túrázni mentetek az éjszaka közepén vagy javíts ki, ha tévedek. - vázolta fel nagyvonalakban a tegnap estét a jól informált apukám és egy amolyan "mosmár lökjed a történéseket" mosollyal fürkészte az arcomat.
- Te szerencsétlen, tróger öcsikém. Komolyan nem tudtad ellenőrizni a dolgokat? - temetkeztem bele arcommal a kezeimbe.
- Ne kritizálj már. Örülj inkább annak hugicám, hogy utánad koslattam az éjszaka közepén és érted mentem annak ellenére is, hogy világosan megmondtam, hogy ne idd le magad a sárga földig, mert faszságot csinálsz és nem megyek érted, erre látod, hogy meglett az eredménye. - szinte fellázadva ellenem kelt életre a hátunk mögött eddig a világáról sem tudó fiú, akinek be nem járt a szája az elmúlt este történéseivel kapcsolatban és rohadtul nem érezte, mennyit szabadott volna kiejteni a száján.
