14. fejezet

370 29 2
                                    

A fejemben kóválygó erők sokkal intenzívebb hatást mértek arra, mint az eddig elfogyasztott félig töltött vodkás poharak a sokadik alkalom után

¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.





A fejemben kóválygó erők sokkal intenzívebb hatást mértek arra, mint az eddig elfogyasztott félig töltött vodkás poharak a sokadik alkalom után. A napokban túlzottan, nagyjából öt méteres körzetben loholt előlem az alvóképességem, amelynek árnyékát értem csak el rengeteg erőfeszítéssel, ennek függvényében pedig korántsem nevezhetem magam kipihent személynek. Mr. Hyde, az osztályfőnököm pedig előszeretettel gondoskodott arról, hogy az egyetlen valamire való napot is elszalassza a számomra és a lehető legjobb módon elbarikádolja előlem azt.

A tornaterem és a húszas terem közé beékelt folyosórészleget kellett a lehető legklisésebb módon feldíszítenünk, mert valljuk be; kész förtelem. Számomra a virágok túlzott bevitele, amelyekhez csillagmintás szalagokat aggattunk egyszerűen felborította az eddigi évek kompozícióit, de Ms. Jane és Clark igazgatónőnk nem adott lejjebb és ehhez kellett folyamodnunk.

– Már megbocsássatok srácok, de ez így akkor is undorító. Ha mindenképpen ragaszkodunk az alap felálláshoz és Shay tovább telíti azt a részt ott, én letagadom ezt az egészet. Axel annak a masninak alul kellene elhelyezkednie. – temetkeztem arcomba kínkeserves állapotomban és megrökönyödve próbáltam felvázolni jelenlegi helyzetünket.

– Neked kellene alul lenned, nekem meg – szellemes vigyorgását egyetlenegy kézmozdulatommal levakartam a képéről, ráfogtam kezére és visszaállítottam az eredeti pozíciójába, pár centivel lentre.

– Axel megteszed, hogy mellőzöd a nyers megnyilvánulásodat és a vad gondolkodásformádat inkább a díszítésben próbálod kifejteni, mintsem egyéb más vágyad feltárásában? – a mellettem álló lány kellemetlenül toporgott, testét előre szegezte, hogy jobban elérje a legapróbb szegleteket, mindeközben igyekezett visszafogott módon csillapítani a srác kielégülését imitáló szavain.

– Hát persze. Akkor ajánlom, szereljünk fel valami vörös ledszalagot. – csettintett ujjaival, majd a lánnyal egymásra néztünk és fáradt sóhajt hagytunk ereszteni ajkaink közül. – Jó, jó. Szerzek még szalagokat. – védekező pozíciót vett fel és a szertárba araszolt öles léptekkel.

Kullogó diákok mérték szemre a folyosót, míg egyik részlegből haladtak tovább a maguk dolgát végrehajtani, közben tanárok is szállingóztak a légtérben. Cullen egyértelműen tovább jártatta a joghurtlesőjét csupa-csupa felesleges töltelék mondatokkal, figyelte a határainkat és fortyogott pár sort, amiért a nyakába zúdították ezt a korántsem az ő számára kitalált feladatot. Tehát hozta a szokásos formáját.

– Isa, jól jönne plusz egy olló. – szólt incselkedően a fiú, amivel összeráncolt homlokzatot sikerült elterjeszteni arcomon.

– És mégis honnan a francból kerítsek, amikor Jane megrögzötten a tudtunkra adta, hogy "ki lett számolva a kellékesdoboz tartalma" ? – róttam közbe idézőjeleket a levegőbe.

F L A W L E S SDonde viven las historias. Descúbrelo ahora