❤️Megtörve❤️ [Bakugou x Reader] [BEFEJEZETT]

36.rész

Egy hatalmas csomó van a gyomromban már lassan hetek óta. Alig bírok enni, nem bírom magam lefoglalni semmivel és egyszerűen semmi sem köt le.

Hónapok óta erre a napra vártam, most azonban mégis azt akarom, hogy soha se teljen el ez az éjszaka.

Mekkora szívás.

Mégsem akarok férjhez menni...

Egyszerűen a jelenlegi állás szerint nem tudok máshogy tekinteni Katsuki-ra, mint arra, akinek ha van valami baja, akkor nekem sem lehet jó kedvem. A jó kedvem elrontója tehát.

Elegem van a folytonos hisztijeiből és a véget nem érő kirohanásaiból. Eddig is volt vele probléma, de azt hittem fejlődött már annyit a személyisége, hogy megakadályozza az ilyen idegösszeroppanásait.

Valahogy nem tudom felfogni, ha én "nőttem" annyit, amennyit tettem, neki miért nem sikerült még a fele sem?

Kezdek teljesen kibukni, ezért lehet az is, hogy már lassan 3 napja csak forgolódom éjszakánként az egyébként igen kényelmes ágyban. Csak valamiért pont most nem kényelmes.

A mellettem horkolóra pillantva csalódottan ráztam meg a fejemet.

Ő még csak azt sem sejti, hogy van valami problémám, nem hogy azt, hogy mi!

Mindegy is...

Holnap férjhez megyek...Örülnöm kellene, valamiért mégsem-

De. De. Örülök.

Nagyon boldog vagyok!

Holnap végre férjhez megyek és vele élhetem le az egész életemet! Egész eddig erre vártam! Egészen eddig... Egészen eddig erre...

Muszáj mindegy egyes alkalommal győzködni magam? Normális az, hogy hazudnom kell magamnak olyan dologról, ami egyáltalán nem úgy van?

Nem tudom...

Egyáltalán nem tudom.

Miért kell meggyőzni magamat minden egyes dologról, ami vele kapcsolatos? Miért kell magam meggyőzni arról, hogy ez nekem így sokkal jobb lesz?

Nem várom... Egyáltalán nem várom a holnapi napot.

Ugyanmár...Még így is biztos vagyok abban, hogy holnap úgy, mintha nem lenne semmi baj, vigyorogva fogom elmondani azt az "Igen"-t...

Egész nap pörögni fogok és úgy teszek, mintha minden rendben lenne...

Ebben már most teljesen biztos vagyok.

Nem értem, akkor most miért is taglalom még mindig ezt.

És mégis milyen igazam volt. Hozzámentem, mert...

Hozzámentem. Pontosan másfél hónapja...

Igaz, minden egyes nap hozzám nyúlt, mégsem élveztem annyira, mint az elején. Sőt... Egyáltalán nem, így mikor a Wc-n bömbőlve egy csütörtöki napon, egy pozitív terhességi teszttel a kezemben pánikrohamom lett teljesen összetörtem. Egy ismételt megtörés.

Össze kell kapnom magam... Nagyon gyorsan össze kell kapnom magam.

Szerettem volna egy gyermeket, mindenképp szerettem volna, de nem pont akkor, amikor a tököm tele van az apjával.

Nem tudom mit kezdjek...Egyáltalán nem tudom...

Végül másfél órás őrlődés után beledőltem az ágyba és a kimerültségtől egyből elaludtam.

Este keltem fel, mikor éreztem, hogy valaki rám nehezkedik és kismillió puszit ad a homlokomra.

Szomorúan nyitottam ki a szemeimet, hiszen ehhez egyáltalán nem volt most kedvem. Nem akarom... Nem akarom, hogy-

-Kisbabánk lesz?-szólalt fel rekedtesen, és hiába volt sötét, így is hallottam a hangján, hogy sír. Ez pedig be is igazolódott egy pillanat, múlva, hiszen az arcomra csöppent egy könnycseppe.

-Mi? Honnan tudod?-zavarodtam össze.

-Ott hagytad a fürdőben a csapon.

-Oh...-értettem meg egyből.

-Szóval? Kisbabánk lesz?-kérdezte meg ismét, így mikor bólintottam egy aprót, fejét a nyakamba fúrva, csak a hátát láttam, ahogy rázkódik-Apa leszek? Úgy örülök!-szipogott, miközben felnézett rám, ahogy pedig rá pillantottam az arcára halványan elmosolyodtam.

Szóval örül neki?

Ettől kezdve, pedig minden megváltozott.

Nem tudom mi történt vele. Teljesen lenyugodott. Nem volt többé ideges, abba maradtak a düh kitörései és mindenhogyan megváltozott.

Az mondjuk kicsit már unalmas volt, hogy úgy vigyázott rám, mintha csak egy magatehetetlen kisgyerek volnék, aki még a cipőjét sem tudja fel venni egyedül, de ez a későbbiekben jól is jött, hiszen tényleg még a cipőmet sem tudtam bekötni.

Mikor pedig ott feküdtem a kórházi ágyban, kezemben a nemrég született ici-pici Iori-val ismétcsak elsírta magát.

Erről mondjuk nem szabadna beszámolnom, hiszen megfenyegetett, hogy ne merjem senkinek se elmondani, mert különben nagyon meg fog csikizni, de nem érdekel.

Gondoltam leírom, hogy visszaolvasva eszembe jusson milyen kis aranyos volt. Ettől kezdve pedig ez volt a legkedvesebb emlékem egész életemben.