○GAARA FANFICTION○ Nehéz idők

•5•

- Úgy ütsz, mint egy lány - lihegte Honomi mosolyogva, miközben letörölte a vért szája széléről.

Madara elmosolyodott, majd az Inukagéra nézett:

- Szépen felvágták a lányod nyelvét, tudod-e? Pont olyan, mint Hiromi is volt...
- Hiromi... a nagyanyja? - szökött fel Katsuma szemöldöke, majd lányára nézett. - Valóban, nem tévedsz.
- Mégis honnan ismered a nagyanyámat? - kérdezte meglepetten Honomi.

Madara elmosolyodott:
- Még nagyon régen... megkűzdöttünk. Kitartó asszony volt. Neki is pontosan ugyanilyen sárkánya volt, mint neked - mutatott az előtte lévő bestiára. - Nishi, ha nem tévedek.

Honomi az állatra nézett, aki szüntelenül hörgött mellette és nyelvével veszélyesen csettintett.
- Nishi...

- Nagyanyád még jóval a születésed előtt életét vesztette a Madara ellen folytatott harcban - emlékezett vissza a Tsushikage. - Már ha a szóbeszédek igazak...
- Életem második legemlékezetesebb kűzdelme volt - mosolygott továbbra is a feltámasztott férfi.

Honomiban forrt a düht.
Egy határozott mozdulattal szaladt előre és esett a férfinek, aki könnyed mozdulatokkal hárította ki a támadásokat.
Honomi éppen készült megütni őt, amikor Madara a vállát megérintve térítette el a csapást.

Hirtelen megállt kettejük között még a levegő mozgása is.
"Genjutsu" - ijedt meg Honomi.

A környezet megváltozott.
Tea földe egyik erdejében álltak. Előtte egy fiatal asszony alakját vélte felfedezni, távolabb tőlük pedig Madara állt.
Honomi maga mellé nézett. A feltámasztott Madara keresztbe font karokkal állt mellette és előre meredt a két alakra.

- Hiromi... ha nem tévedek - törte meg a sikító csendet az előttük álló Madara, Hnomi türelmetlenül figyelt. - Mondd, a kinek szánt dühöt óhajtod most rajtam levezetni?
- Semmilyen elfolytott dühről nincs itt szó - köpte a nő. - A mi földünkre léptél, így az én dolgom elfogni téged, élve vagy halva.
- Ó - kerekedett el szórakozottan a férfi szeme. - Szóval az Inukage személyesen jött el elém látogatóba. Milyen megtisztelő.
- Hagyd a béna vicceidet Madara - szólt rá Hiromi. - Nishivel évek óta egy ilyen csatára fentük a fogunkat... majd nyilván hagyunk téged elmenekülni.

"Nishi..."

Az asszony nyakán egy apró sárkány tekergett, ami türelmetlenül várta a parancsokat használójától.

- Nahát, szóval igazak a pletykák a Kakutama családról - nevetett fel jóízűen Madara. - Ha igazak a pletykák, te voltál az első a klánodban, aki nem akarta a vérvonalat tovább vinni. De... kudarcot vallottál, nem igaz? Apád kényszerházasságot rendelt el és kötelezett arra, hogy gyermekeket nemz.
- Neked ehhez semmi közöd! - üvöltötte Hiromi idegesen. - Semmi, de semmi közöd a családom ügyeihez! Mocskos Uchiha... A SAJÁT KLÁNOD FOGLALKOZTATOTT VOLNA INKÁBB ENNYIRE!

Madara felnevetett.
Honomi oldalra nézett, ahol a zombi is elmosolyodott.
- Az én klánomban legalább nem köteleztek minket olyan dolgokra, amiket nem akartunk - felelte könnyedén a férfi. - Szóval a klánod iránt érzett dühödet óhajtanád rajtam levezetni? Jól érzem?

Hiromi idegesen csettintett nyelvével.

Honomi semmit nem értett.
Értetlenül nézett a mellette álló férfira, de mielőtt bármit is kérdezhetett volna, az csendre intette.

- Tény és való, hogy már mindegy, elvégre életet adtál a 12 gyermekednek... de ha hajlandó vagy velem megegyezni valamiben, élve távozhatsz innen, minél messzebb a faludtól.
- Tessék? - lepődött meg Hiromi. - Mégis miért akarnék tőled bármi ilyesmit elfogadni? Ne nevettess, Madara... Mondtam, hogy az ostoba vicceidet ne itt süsd el.
- Elengedjük a másikat... cserébe te szabad lehetsz. Dicső halálban részesítem nevedet. Közben te megszökhetsz és új életet kezdhetsz. Fiatal asszony vagy még. Valóban így akarod leélni életed további részét?
- Miket hordasz itt össze, Madara? - fakadt ki a nő hirtelen. - 12 gyönyörű gyermek édesanyja vagyok, mindezek mellett az Inukage. Miért akarnám eldobni magamtól ezt az életet?