7. Fejezet

859 21 0
                                    

Nick:

Nem tudom miért kellett ekkora pöcsnek lennem! Vagyis, ha őszinte akarok lenni magammal akkor tudom. Amikor megláttam, hogy annak a szerencse csomagnak is vett valamit elkapott a féltékenység és nem értettem miért. Azért figyeltem olyan beahótan a lányt, hogy megtudjam miért zavar, ha mással van. Mi tetszik benne? Ezt persze nem mondhattam neki, amikor megkérdezte, hogy minden rendben van-e, ezért úgy döntöttem, jobb ha megint megsértem és akkor legalább el kerül majd, és nem kell azokkal az érzésekkel foglalkoznom amiket kivált belőlem. De túl messzire mentem. Láttam a szemében, hogy milyen mélyen megbántottam. Tényleg pöcs vagyok. Valahogy helyre hozom majd.

Erre azonban még csak lehetőségem sem volt. Az a lány olyan mint egy nindzsa. Csendben közlekedik a lakásban, és mindig csak akkor van otthon, amikor én nem. Gondolom a házonkívül töltött időben azzal a sráccal van és ez a gondolat nagyon kiborít, bár nem tudom, hogy miért. Este már nem akarom zavarni a szobájában, amikor haza érek. Gondolom ő olyankor már alszik, és azt tudom, hogy egy megbántott nőnél, már csak egy álmos, dühös nő a rosszabb. Számot még nem cseréltünk és facebookon is hiába jelöltem be, nem igazolt vissza és írtam neki, de azt nem nézte meg. Mondjuk legalább nem tiltott le.
Már lassan itt a karácsony, csak pár nap van vissza és még mindig nem beszéltünk.
Holnap haza fog utazni, és akkor már végképp semmi esélyem rá, hogy megbékítsem. Korábban kelek a szokásosnál, hogy el tudjam csípni, de amikor kilépek a szobámból néma csend fogad. Lehet megint a szobájában kuksol. Egy darabig hallgatózok, de nem jön bentről semmi nesz, aztán halkan be kopogok de nem kapok választ. Lehet már el ment? Kopogok megint és szólok is neki.
- Hei Hei! Bejöhetek?
Még mindig semmi válasz, ezért benyitok. A félhomályban látom, hogy összegömbölydve fekszik a takaró alatt. Az éjjeli szekrényen és a padlón használt zsepik vannak elszórva. Csak nem sírt? Az a kis suttyó szakított vele?
Ettől egy kicsit megkönnyebbülök, de dühbe is gurulok, mert Haiely sírt. Mivel nem reagál, hagyom még pihenni és halkan becsukom az ajtót, aztán a konyhába megyek reggelit készíteni. Ez talán az első lépés lehet a békülés felé. Jóval később hallom, ahogy nyílik a szoba ajtó, aztán végig csoszog a folyosón a fürdőszoba felé, majd pár pillanattal később a konyha felé közeledik. Amint felbukkan a konyhában, észre veszem, hogy valami nem stimmel. Elég sápadt, és az orra is piros. Nem tudom mit mondjak, és ő még mindig úgy tesz, mintha itt sem lennék.
- Szia Hailey! Főztem friss kávét, és csináltam grill sajtos szendvicset reggelire.- kezdek bele. Fáradtan el mosolyodik és leül a pulthoz.
- Köszönöm!- mondja rekedt hangon.
Tuti beteg. És ezt nem csak azért mondom, mert hozzám szólt anélkül, hogy beszólt volna, hanem úgyis néz ki.
Figyelem, ahogy falatozik és most először nézem meg alaposabban. A haját kócos kontyba fogta a feje tetejére, és ìgy látszik a karcsú nyaka, amit nagyon jó lehet végig csókolni. Vajon milyen hangot adna közben? Aztán a szemem a szájára téved. Az alsó és a felső ajka is egyformán széles, de nem túl vastag. Tökéletes mint a rúzsos reklámok modelljeié. Az orra kis pisze, és van rajta néhány szeplő. A szeme mandulavágású  és csokibarna. Hmm. Csokoládé! Vajon hagyná, hogy le nyaljam róla? Fejezd be Nick! Nem kell neked ez a lány! Amúgyis van pasija meg utál is téged! Igyekszem visszaterelni a gondolataimat a helyes irányba ezért gyorsan beszélni kezdek.
- Beteg vagy?- teszem fel az abszolút bugyuta kérdést. A vak is látja, hogy nincs jól!
- Igen. Benyeltem valami nyavalyát!- mondja és tüsszent kettőt.
- Akkor így nem is utazol haza?
- Nem. Majd amikor jobban leszek. Nem akarok anyáéknak bacit adni karácsonyi ajándékba.
Le ugrik a székről és a mosogatóba rakja a tányért, majd el készíti a kávéját, és fel tesz egy lábasban vizet forrni.
-Menj el orvoshoz! Szerintem ma még tuti fogadnak.- javasolom neki.
- Nem szeretem az orvosokat. Majd itthon ki gyógyítom magam.- mondja náthás hangon, majd el kapja egy köhögő roham.
- Van itthon gyógyszered?
- Elég lesz a tea.- mondja, majd a forró vízbe márt két filtert és le takarja egy fedővel.
- Szívesen itt maradok veled, ha szeretnéd.- mondom ki gyorsan azt, ami az előbb eszembe jutott. Erre úgy néz rám, mintha két fejem nőtt volna. Mondjuk meg is tudom érteni. Nem igazán vagyunk barátok. Miért is akarom ápolni? Erre mondjuk még én sem tudom a választ, de azt tudom, hogy nem akarom itt hagyni egyedül.
- Köszönöm! Nem kell! Nagylány vagyok, megoldok mindent.- mondja végül és el fordul, hogy bögrébe töltse a teát.
- Nem szeretném, ha egyedül gubbasztanál itt betegen.- erősködök.
Megfordul kezében a bögrével, és végig mér.
- Tényleg nincs rá szükségem. Menj csak haza.- mondja, majd köhögve vissza sétál a szobájába.
Nincs szüksége arra, hogy valaki ápolja vagy nincs szüksége rám? Szerintem inkább az utóbbi, és ez baromi rosszul esik. Mellette akarok lenni valamilyen oknál fogva és mellette is leszek. Amint beér a szobába, hívom anyáékat, aztán indulok a patikába és a boltba.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Hailey:

Rohadt nátha! Két éve nem voltam beteg, erre tessék, most megtalál. Így sajnos Leoval sem tudok találkozni.
Amint be érek a szobába, le ülök az ágyra és megiszom a forró teámat. Nagyon jól esik a meleg ital. Aztán bekuckózok a takaró alá és nyugtalan álomba merülök.
Nem tudom mennyi ideig alszok, de arra ébredek, hogy ráz a hideg. Lehet lázam van. Fel tápászkodok és megnézem az időt a telefonomon. Délután kettő. Akkor kb 4 órát aludtam. Ki megyek a fürdőszobába és elő keresem a lázmérőt, aztán vissza battyogok a szobámba és magamra terítem a takarót, mert a hátamon futkározik a hideg. Amint csipog a lázmérő megnézem és Nick is ezt az időpontot választja, hogy bekopogjon.
- Hei Hei! Ébren vagy?- hallom tompán a hangját az ajtó mögül. Most még a gúnyos becézés sem idegesít.
- Gyere be.- károgom és le teszem a lázmérőt, aztán kifújom az orrom. Nyílik az ajtó és megpillantom Nicholast egy tálcával a kezében, rajta friss tea, valami gőzölgő étel és gyógyszerek.
- Tudtál pihenni?- kérdezi és le teszi a tálcát az íróasztalomra.
- Fogjuk rá.- mondom és összébb húzom magamon a takarót.
- Fázol?- kérdezi aggódva.
Csak bólintok, és látom ahogy közelebb lép, aztán megérzem hűvös tenyerét a homlokomon. Nagyon jól esik az érintése ezért sóhajtok egy nagyot és lehunyom a szemem.
- Nagyon forró vagy Hailey. Mérted a lázad?- kérdezi és hátrébb lép. Hiányzik a kellemes, hűvös érintése.
- Az előbb. 38,9 volt.
Tüsszentek kettőt, aztán le veszem a hátamról a takarót és próbálok el feküdni, mert nagyon gyengének érzem magam.
- Még ne aludj el Hailey! Hoztam forró hús levest és gyógyszereket.- szól rám. Rá nézek a tálcára és a leves gondolatára összefut a nyál a számban. Hátra csúszok az ágyon és neki döntöm a hátam a fejtámlának. Nick kezébe veszi a tálcát, aztán óvatosan az ölembe rakja.
- Te főzted?- kérdezem gyanakodva.
- Nem! Egy étteremből hoztam. Edd csak meg nyugodtan. - mondja mosolyogva.

Alig érzem a leves ízét, de jól esik a kellemes forró lé a gyenge testemnek. Nick leül a lábamhoz az ágyra és némán figyeli, ahogy eszek. Nagyon fura ez az egész helyzet. Nem kedveljük egymást, ő mégis felajánlotta, hogy itt marad velem az ünnepek alatt és vigyáz rám. Ettől a szívem megdobban, de aztán gyorsan rendre is intem magam. Nem vagyok az esete! Biztosan csak jóvá akarja tenni, hogy a múltkor beszólt. Nem kell ebbe semmi többet bele látni. Miután végeztem a levessel, a kezembe nyomja a gyógyszereket is.
- Vedd be ezeket. Az egyik gyulladás csökkentő, a másik lázcsillapító.
Csúnyán nézek rá. Nem akarom ezeket beszedni. Utálom az orvosokat és a gyógyszereket is. Csak mérgezik az embert minden szeméttel!
- Nem akarom be venni. Elég nekem a gyógytea!- makacskodok.
- Be veszed magadtól, vagy le nyomom a torkodon!- fenyeget meg. És tudom, hogy képes lenne rá, hiszen használta a fogkefémet is. Látványos duzzogások kíséretében be veszem mindkét gyógyszert, aztán megiszom a bögre teát is.
- Azt hittem az ápolók mindig kedvesek!
- Nos, azok biztos, de én nem vagyok az.- mosolyog rám féloldalasan és megvillan az arcán a gödröcske. Egy darabig nézzük egymást aztán hirtelen tüsszentek megint kettőt és a varázs megszűnik.
El helyezkedek a takaróm alatt és elfog a magány érzése. Nem akarok egyedül lenni. Mielőtt kilép a tálcával az ajtón, utána szólok.
- Nicholas!
- Tessék?
- Köszönöm!- mosolygok rá. Ettől egy kicsit meglepődik, hiszen még sosem volt olyan, hogy kedvesen viselkedjünk egymással. Nem szól semmit, csak bólint. Mielőtt becsukódna az ajtó, megint utána szólok.
- Nicholas!
- Igen Hei Hei?- kérdez vissza. És újra használja azt a hülye nevet, de nem érdekel.
- Vissza jössz hozzám?
Egy kicsit megdöbben, de el mosolyodik és bólint, aztán hagyom, hogy végre becsukja az ajtót.
Nem tudom, mennyi idő telik el, de kezdek el sodródni az álomvilágomba, amikor megérzem a citrusos férfias illatát, aztán besüpped az ágy és egy meleg testet érzek magam mögött, ami megnyugtat és ismét mosolyogva alszom el, de az okát inkább nem akarom firtatni miért.

Lakótárs a bárból (Befejezett) Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang