Lakótárs a bárból (Befejezett)

29. Fejezet

Hailey:

Próbáltam megtalálni az összefüggéseket az utóbbi események között és összekötni Patrickel, de csak annyit értem el, hogy megfájdult a fejem és felhúztam magam. Nem lennék valami jó nyomozó. Nick próbált felvidítani, de nem igazán sikerült neki. Félek és dühös vagyok. És nincs most időm erre. Van még egy vizsgám és erre kell most koncentrálnom. Jövő pénteken lesz, így van még pár napom tanulni de ideges vagyok.
Este már csak filmet nézünk és összebújunk a kanapén. Eléggé izgalmas volt a mai napunk és mindketten kimerültünk.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A hetünk egészen nyugisan telik. Nem kapunk semmilyen levelet vagy ajándékot. Kicsit olyan érzésem van, mintha ez lenne a vihar előtti csend. Szerdán Maggievel és Tessával ebédelek, ahol el mesélem nekik a vasárnapi eseményeket. Amikor ahhoz a részhez érek, ahol a csaj megadta a számát először meglepődnek aztán visítva nevetni kezdenek. Bele telik egy kis időbe míg megnyugszanak. A Nicholasnak érkező levélről nem beszélek nekik, mert nem akarom elrontani a hangulatot. Ők is idegesek a vizsgák miatt és meg is beszéljük, hogyha mindenki túl van rajta, akkor csapunk egy görbe estét.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Csütörtök délután Nick otthon van velem, de ő a nappaliban tévézik én meg a szobámban tanulok. Ma zárva van a bár, mert el dugult a férfi mosdóban az egyik wc és visszafolyt a szennyvíz. Amíg nem javítják ki a hibát, addig nem nyitnak ki. Ez még szerintem két-három nap. Manapság nagyon gyorsan dolgoznak a szakemberek.
Gondolataimból a telefonom csörgése riaszt fel. Anyukám hív. Ez fura, mert mindig csak pénteken beszélünk. Így be tudunk számolni arról, kivel mi történt a héten. Remélem nincs nagy baj. Aggódva veszem fel.
- Szia Anya! Mi újság?
Először csak egy szomorú sóhajt kapok válaszként, aztán meghallom megtört hangját is.
- Kicsim!
- Anya! Minden rendben?- kérdezem idegesen. Érzem, hogy valami baj történt.
- Kicsim..apukád...- zokogja. Érzem, hogy megszédülök. Oh nem! Nem! Nagyon remélem nem azt akarja mondani...
- Anya! Mi történt?- kérdezem én is sírós hangon most már. Nick bejön hozzám a konyhába amint meghallja ideges hanghordozásomat.
- Apa....szívrohamot kapott.
Oh te jó ég! Érzem, hogy ki megy az erő a kezemből és majdnem elejtem a telefont. Az én erős apukám! Ez nem lehet igaz!
- Anya...ugye nem...?- kérdezem és érzem, hogy könnyek folyan végig az arcomon. Nick aggódva figyel és megsimogatja a vállam. Türelmesen várja, hogy mi lesz a vége a beszélgetésnek.
- Nem! Hála istennek nem! Kórházban van. Rosszul lett munka közben. Egyenlőre annyit tudok, hogy enyhébb lefolyású volt, de lehet meg kell műteni.
Anyukám szavai egy kicsit megnyugtatnak, de azért nem egészen.
- Haza megyek! Veletek akarok lenni.
- Oh Édesem! Nem kell! Most a holnapi vizsgádra kell koncentrálnod. Nem is akartalak ezzel zaklatni, de egyszerűen nem bírtam már magamban tartani.- suttogja szomorúan.
- Anya! Haza megyek!- erősködök. A barátom kérdően néz rám. Nem érti mi is ez az egész, de továbbra is türelmesen vár.
- Nem Hailey! Nem engedem! Maradj csak ott. Úgysem tudnál semmit tenni. Majd szombaton haza utazol.- mondja anya határozottan. Érzem, hogy hiába ellenkeznék, úgysem engedné, hogy haza menjek.
- Jól van, de kérlek hívj amint megtudsz valamit!
- Rendben Édesem! Sok sikert holnapra!
- Szeretlek Anya! Minden rendben lesz!
A hangomban több a meggyőzödés, mint amennyit igazából érzek. Miután letesszük csak bámulok magam elé és próbálom felfogni ezt az egészet. Nick magához ölel minden kérdés nélkül én pedig zokogni kezdek. Hálás vagyok azért, hogy most itt van velem. Nagyon jó érzés a karjaiban lenni. Miután lehiggadtam egy kicsit mindent el mondok neki. Együtt érzően megpuszilja a hajamat, majd bekísér a szobába. Még nincs túl késő, de már úgysem tudnék a jegyzeteimre figyelni. Jólesik vele együtt feküdni a sötét szobában és csak megadni magam a szomorúságnak. Nem történt tragédia szerencsére, de így is közel kerültem hozzá, hogy el veszítsem az egyik szülőmet. Erre még nem vagyok felkészülve! Még sokáig szeretném magam mellett tudni őket. Újra sírni kezdek, de Nick megnyugtató közelsége és hátamat simogató keze hamar álomba ringat.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Reggel enyhe fejfájással és dagadt szemmel ébredek, ráadásul még későn is. Nagyon kell sietnem, hogy beérjek időben az egyetemre. Még kávéra sincs időm, csak gyorsan felöltözök, fogat mosok bedobálok mindent a táskámba és már rohanok is. Nick álmosan sok sikert kíván és vissza is fekszik aludni.
Az előadó terem ajtajában majdnem felborítok egy lányt, mert megbotlok a saját lábamban. A fenébe! Gyorsan el nézést kérek és be sietek mellette. A terem már tele van. A sorok közt lépkedek egy üres pad felé, amikor valaki elém áll.
- Szia Hailey! Sok sikert!- mosolyog rám Patrick Adams. A hideg kiráz tőle, de azért vissza mosolygok.
- Neked is.
Egy kicsit jobban megnézi az arcomat, aztán összehúzza a szemöldökét és megfogja a vállamat. Nagyot nyelek és megpróbálom leküzdeni az ingert, hogy lerázzam magamról.
- Minden rendben lesz! Ne félj!- mondja komolyan, majd otthagy.
Értetlenül pislogok párat. Ez már megint mi volt? Tuti nem normális a srác! Mégis mi a nyavalyától kéne félnem? Kizárom ezt az egészet az agyamból és leülök a helyemre. Amikor benyúlok a táskámba tollért, megérzem, hogy valami hideg és folyósba ér a kezem.  Gyorsan vissza rántom és látom, hogy tintás. Valamelyik tollam kifolyt. Remek! Keresek zsepit és mire a tanár belép nagyjából sikerül le vakarnom a kék festéket a kezemről. Megint nyílik az ajtó és Patrick sétál be rajta. Higgadtan bólint aztán helyet foglal. Na jó! Tényleg kezd elegem lenni ebből az egész cirkuszból! Dühösen vetem magam a tesztlapra és már az elsőkérdéstől összeugrik a gyomrom. Körbe nézek a teremben és mindenhol értetlen és elégedetlen fejeket látok. Végig futok a többi kérdésen is és kiver a víz. Ezek mind olyan kérdések, amelyek az emelt szintű anyagba tartoznak. A tanár gonosz mosollyal néz végig rajtunk. Szóval ez szándékos volt. Azt hiszem itt senki sem fog átmenni. Ez a nő egy szadista némber! El motyogok egy néma fohászt az égiekhez, aztán bele adok mindent, ami a tudásomból telik.

Mire a boszorkány bekéri a tesztlapokat már a sírás kerülget. Ez biztos, hogy bukta lesz! Ezer százalék! Vigasztal a tudat, hogy a barátom otthon van és sírhatok a vállán, holnap pedig mehetek a szüleimhez. Ezekkel a gondolatokkal indulok hazafelé, amikor megcsörren a telefonom. Ismeretlen szám és nem is akarom felvenni, de a kíváncsi énem erősebb.
- Halló!- szólok bele.
- Szia kicsim!- hallom Nick folytott hangját és a háttérben mindenféle zajokat.
- Nick?
- Igen, én vagyok. Szükségem lenne rád.
- Jól van, sietek haza.- mondom és köszönnék el tőle, de félbeszakít.
- Nem otthon vagyok. Értem kéne jönnöd!
- Mégis hová?- kérdezem meglepetten. Tudtommal nem ment sehova. Pörgetem az agyamban a dolgokat de nem jut eszembe, hogy bármit is mondott volna erről.
- A rendőrségre. Ugyanis letartóztattak!