𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴ

• ᴛɪᴢᴇɴᴏ̈ᴛᴏ̈ᴅɪᴋ •

【𝟏𝟓. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝙷𝚊𝚝𝚊́𝚜𝚘𝚜 𝚎́𝚋𝚛𝚎𝚜𝚣𝚝𝚎́𝚜】

----

[Visszatekintés]

A padló hideg volt, hát még mezítláb, és eleve vacogó, fázós alakjának ez nem jelentett előnyt.

Lábujjhegyen, a talpa felső részén járva, hogy csökkentse a súrlódás és érintkezési felületet lépkedett sietve át a folyosón, hogy ne fázzon annyira.

De tervét mindenképpen végre akarta hajtani, rendíthetetlenül törtetett előre.

Annyi idő után először lobbant fel benne újra az a bizonyos vonzalom és akarat tüze, melyet tudta, hogy nem engedhet kialudni megint.

Csak egy kicsit, egy apró mozaiknyi csöppet kis időt kért volna... Kettesben.

Mindenkitől elzárva, se ki, se be, csak ők és senki más.

...Hiszen az örökkévalóság túl nagy kérés lett volna egyelőre.

Már-már elette fagyoskodó alakját ez a fajta újonnan kilobbant, tüstént mindent elöntő forrón lobogó tűz, s úgy terjedt el egész testén, hogy mire a lépcsőhőz ért már a hideg érzésnek bőrén alig volt nyoma.

Olyan volt, mintha alakján a hidegpontok is átalakultak volna és — bár biológiailag mindig megmaradt ezeknek a helye — másodpercek leforgása alatt érezte minden pontját bőrének hevessé válni.

Lehet, hogy... vonzalom és akarat helyett szimplán megint csak az ő önzősége fűtötte meggondolatlan tetteit.

De persze, nem kell erről tudnia senkinek, ha idő előtt visszacsinálja, akkor nincs miről szót ejteni.

Ugye, Seonwoo?

Bár egyáltalán nem biztos, hogy ez teljességgel sikerülni fog neki.

A lépcsőn is olyan óvatossággal ment le, mint azelőtt még soha.

Rozoga volt, rozsdás, kopott és nem éppen a leghalkabb.

Nem tudta társai mennyire éberek, hiszen sokuk keveset aludt, néha azt is csak napközben.

Leküzdhetetlen önzősége mellett ott volt a tömérdek bizonytalansága is, de lábai vitték tovább megállás nélkül.

Míg fejében óráknak tűnt, valójában percek alatt már az ominózus szoba előtt állt.

Ide hozták lábai, mintha idegyökereztek volna.

Túlnyomó volt a csend, ami Riki ajtója mögött ki tudja mit jelentett.

A kopogás nem volt opció, viszont a zárat sem kellett feltörnie, mert tudta, hogy a legfiatalabb nem foglalkozik ilyesmivel.

A ház kilincseit pedig már jól ismerte; alakjukat, ellenállásukat és, hogy miképp működik bennük a csapágy ami elmozdítja az apró fém kallantyút, hogy kinyíljon az ajtó.

Hang nélkül tárult fel előtte Riki szobája, ami bár korom sötét volt, a fapadló megkezdődését éppenhogy látni lehetett, de ez nem tévesztette meg Sunoo-t.

Tudta, hogy kiért jött és el is fogja— azaz, kölcsön is fogja venni.

Egy kicsit. A saját szobájába. Akárcsak egy baráti meghívás.

Csak ez most sürgős volt.

Ezért azt a kis idejét sem akarta elvesztegetni.

Ahogy beljebb lépett, még a kinti szintén nem sokat mutató fény egy halvány, szürkés, foltos körvonalat adott a szobában lévő dolgoknak.