𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴ

• ʜᴜsᴢᴏɴᴋᴇᴛᴛᴇᴅɪᴋ •

【𝟐𝟐. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝙴𝚕𝚏𝚘𝚐𝚕𝚊𝚕𝚝𝚜𝚊́𝚐𝚘𝚔 𝚎́𝚜 𝚜𝚣𝚎𝚗𝚟𝚎𝚍𝚎́𝚕𝚢𝚎𝚔】

----

Margaret lépkedett az üres, délelőtti fényekben pompázó folyosón, nem tudta pontosan mit keres, nem volt dolga, amibe lassan kezdett beleőrülni. Eddig nem gyakran kellett feleszmélnie a gondolatra, hogy nincs mit csinálnia a fiúk házában, azonban igenis zavarta a lányt a bezártságnak a semmittevése, úgy érezte magát, mint egy háziállat. A lépcső felé lépkedett a földszinti folyosón, amikor megtorpant Riki hálószobája mellett, és egy ideig csak bámulta a kilincset, máris elfelejtette, hogy eddig az emeletre tartott. Nyelt egyet, nem volt biztos benne, hogy a legfiatalabbik fiú bent tartózkodik, és nem akart illetlenül betörni hozzá. Rövidesen erőt vett magát, összeszorított szemhéjakkal benyitott, de egyből felnézett hogy megbizonyosodjon a szőkehajú jelenlétéről. Szerencséje volt, mivel Riki az asztala felől egyből hátrakapta a fejét, és miután felismerte a behatolót, egy megkönnyebbült sóhajjal visszagörnyedt a munkája fölé, amin eddig dolgozott. Nem köszöntötte a lányt, és bár lehiggadt a jelenlétében, nem szólt hozzá, nem rá figyelt.

Ezt észrevéve Margaret izmai megfeszültek a kellemetlen légkörben, azonban tudta miért kereste fel a fiút, és nem várta el tőle, hogy kitüntetett figyelemmel forduljon felé. Belépett és maga mögött bezárta az ajtót, a fiúhoz indult. Hosszú csönd ülepedett a hálószobában, pedig a fiatal fiú csak tettette a közömbös jellemét, mire a vöröshajú beszélni kezdett. "Ki-... kibékültél Sunoo-val?..." A zavartan remegő hangja szinte visszhangzott Riki fülében, olyan régen hallotta a lányt őhozzá beszélni, hogy egyből elengedte a szilárd megjelenését.

Továbbra sem fordult a smaragdszemű felé, de valójában semmi pénzért nem kerülte volna a társaságát. Csak hümmögött válaszképp.

"Ó... Ennek örülök..." Mosolygott, de szinte suttogta a mondandóját, ezért a csönd fojtogatta őket. "És..." Kis idő múlva gyengén megköszörülte a torkát, ami miatt Riki is felegyenesedett a székében, lerakta a ceruzát a kezéből, majd érdeklődő szemekkel hátrasandított a lányra. "minden rendben?" Margaret elnézett a fiú felől, aki meghökkenve teljesen felé fordította a fejét, minden mozdulatuk kegyetlenül lassúnak tűnt, azonban a szőkehajú nem mosolygott bíztatóan a szégyenlős kérdésre.

Pár pillanatig csak nézte a lány apró, megfeszült testbeszédét, azután megvonta a vállait. "Miért ne lenne?" A közömbös hangnemével visszafordult volna az asztallapján fekvő művéhez, azonban Margaret következő szavai megállították őt a cselekedetében.

"Nagyon sajnálom... hogy a múltkori úgy végződött, ahogy..." Ráfogott a saját alkarjára, de nem hagyta a fiatal fiút egyenlőre szóhoz jutni. "Nem akartalak otthagyni a nappaliban. Sem a szobádban... Én-" Ekkor tűnt fel először a fiú arcán a meleg félmosoly, amivel megállította a smaragdszeműt a monologizálásban, kifordult az asztalából, hogy teljes testtel a lányra nézzen.

"Tudom hogy nem volt beleszólásod. Nem is neheztelek ezért, főleg nem rád, Margaret..." Egymás szemébe néztek, ami a lányt egyből megnyugtatta, Riki tekintete bíztatóan ragyogott a lányra. "Sem senkire, Jungwon-on kívül." Üvegesedett el a tekintete, amint visszaemlékezett a nála kicsivel idősebb fiú attitűdjére. Félig visszafordult az asztalához, és sokkal mélyebb hangon folytatta a beszédét. "Jól tudja, hogy közöttünk csak neki van joga megkérdőjelezés nélkül utasítgatni másokat, és ez alól sem én, sem te, nem vagyunk kivételek..." Komorodott a tekintete. Egy nagy levegőt vett, amit az orrán fújt ki, a könyökeit az asztalára támasztotta, a homlokát pedig a tenyereivel tartotta. "Én csak-... annyit szerettem volna, hogy fontos legyek valaki számára..." A fiú szeme éppenhogy bekönnyesedett, bár ezt Margaret-nek nem mutatta, a lány így is meghökkent. A kezét lassan a fiatal fiú vállára tette, majd ellazította az arcizmait, és suttogni kezdett.