𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴ

• ʜᴜsᴢᴏɴʜᴀᴛᴏᴅɪᴋ •

【𝟐𝟔. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: Aki a célt akarja, annak az eszközt is akarnia kell】

----

Az este leszállt a fiúk fejére, és mindenki talált valamilyen elfoglaltságot magának a háztáj körül. Még nem mentek aludni, de a legtöbben már a szobájukban tartózkodtak, kivéve Sunghoon-t, aki a nappaliban olvasott egy könyvet a különböző, ritka növényekről, azoknak a gondozásáról és jellemzőiről, a kezében egy általa élezett grafitceruzával, aminek a segítségével olykor firkált a vaskos könyvben. Jay sem tartózkodott a helyén, mivel ma ő állt őrt, Riki pedig a koraéjjeli harmatos levegőt szívta magába az idősebbik fiú mellett a fűben, amíg erre volt esélye. Azonban Jungwon-nak esze ágában sem volt bent maradni az éjszaka a házban, annál fontosabb teendőket talált magának a nap folyamán, a Margaret-tel való beszélgetés alatt. Először a fejét dugta ki a szobájának az ajtaját, legszívesebben nem találkozott volna egyik társával sem a mai gyűlés után, úgy érezte, még nem csillapodtak a kedélyek, és ő sem áll készen arra, hogy a társainak a szemébe nézzen. Majd óvatosan kilépett, a lépteinek az irányát pedig céltudatosan a szertár felé vette, aminek a bejárata előtt azonban meghökkenve állt meg. Biztosra vette, hogy órákkal korábban, amikor ezt a szűk szobát Margaret és ő vette használatba, akkor a közös szertárkulcsot a zárban hagyta. Jobbra-balra kapta a fejét, de eszébe is jutott, hogy kinek a birtokában lehetett jelenleg a kis fém tárgy, mire a barnahajú fiú kellemetlenül hunyta be a szemeit. Leindult a házuk csigalépcsőjén, hogy Riki szobája előtt találja magát, mivel a legfiatalabbikuk volt az, aki a kettejükre korábban rányitott, és Jungwon gondolatmenete szerint így csakis ő vihette magával a kulcsot. Azonban tartott belépni hozzá, ő nem tudhatta, hogy a fiatal fiú kint tartózkodik. Csak akkor kezdett gyanakodni, mikorra észrevette, hogy a halovány fényekkel megvilágított, lépcső alatti szoba ajtaja nem volt kilincsre becsukva, mint ahogy az általában szokott lenni, csupán behajtva. A szűk résen, ami így nyitva maradt Jungwon belesett, és egy nyugodt sóhajt engedett el, mire rájött, hogy a fiatalabbik nem bent tölti az idejét. Tudta, hogy gyorsnak kell lennie, ha be akar rontani a szobájába, ami így is kockázatosnak tűnt, de minden áron meg akarta kaparintani a szertárjuk kulcsát. Az öreg faajtó nyikorgott, emiatt Jungwon sietve csukta azt maga után, majd kapkodva pásztázta végig a belteret. Fel sem tűnt neki eddig, hogy milyen ritkán látogatott el a fiúhoz, és mennyi mindent nem ismert fel rajta, mire a szemei megakadtak Riki alkotásain, amin kénytelenül elidőzött a tekintete. Belefájdult a szíve a bűntudatba, amire a sok papír emlékeztette őt, hogy a legfiatalabbikukat igenis elhanyagolta, semmibe vette minden tettét, ezért nem tudott elnézni a tehetséges alkotásai felől. Közelebb lépett hozzájuk, végig nézte az összes arcképet Margaret-ről, mire a sok munka között megpillantott egy sokkal kisebb, gyűrött lapot, amit helyenként el is szakítottak, de az azon szereplő amatőr rajz dicsőségesen tartotta magát az idő vas foga alatt. Jungwon-nak hatalmasra nyíltak a szemei, az ujjperceit óvatosan végigsimította a sárguló lapon, amire rászáradt zsírkrétával festettek, majd elkönnyezett. Ez volt az első rajz, mondhatni firka, amit a csöndes, szőkehajú fiú készített, Jungwon jól emlékezett rá, és Riki hajdani önmagára. Ahogy akkoriban a némának hitt, rettegő kisfiú mellé letérdelt a fiatal Jungwon, hogy megkérdezze, mit csinál naphosszat a sarokban nyolc-kilenc szál krétával a hideg kövön, mire a törékeny fiú először szólalt meg az árvaházba érkezése óta, és Jungwon elsőként hallhatta meg Riki valódi hangját.

Azonban a falra felragasztott lapon mind a heten szerepeltek egymás mellett, mint kezdetleges emberre utaló alakok, ez volt Riki ajándéka a csapatnak, amiért kitartottak mellette. A fiú sosem volt a szavak embere, de a rajzát csodálva századszorra is megfogadták, hogy sosem válhatnak szét az útjaik, ha kell, együtt halnak meg. A fiatal fiú a világát mindig is alkotásokban látta, úgy, ahogy a barátait is egy-egy színárnyalattal illette a művén: balról a sor elején ált Jungwon lilában, mellette a nála jóval magasabb Jay-jel lángvörös árnyalatban óvatlanul színezve, azután Jake-kel, akit kellemes felhőkékre pingált, majd Heeseung-gal halvány- és világoszöldben. A mellette mosolygó Seonwoo-t kanárisárgában képzelte el a fiatal alkotó, amíg az önképrajza a sor végén álldogált, a válla mellett a nála akkoriban még magasabb Sunghoon-nal, akit mélykék színben ábrázolt. Régen a többiek kérdezgették, hogy a fiú magát miért hagyta szürkének, szinte színezettelennek, azonban erre Riki csak szűkszavú választ adott: "Én nem látom magamat színeknek. Szeretném megtalálni a helyemet, hogy ez megváltozzon."