𝗖𝗟𝗨𝗕𝗛𝗢𝗨𝗦𝗘 | ᴇɴʜʏᴘᴇɴ

• ʜᴜsᴢᴏɴʜᴀʀᴍᴀᴅɪᴋ •

【𝟐𝟑. 𝐫𝐞́𝐬𝐳: 𝙸́𝚐𝚎́𝚛𝚎𝚝𝚎𝚔 𝚑𝚊𝚓𝚗𝚊𝚕𝚊】

----

"Margaret, Marge... Kérlek maradj velem." rázogatta lágyan Heeseung a fiatal lányt.

Már egy pár perce halkan szólongatta a nevét és a homlokán néhány gyengéd tapintással is igyekezett felkelteni a smaragdszeműt, de íriszeinek végtelen türkiz tengere csak nem nyílt fel, még akkor sem amikor az erős fényű asztali lámpája felkapcsolódott a legidősebbnek, a lány továbbra is a takaró melegében maradt.

De Heeseung biztos volt, hogy valami mélyen gyötri őt; a legtöbb éjszakán ő maga zavartalanul aludt, de ma este az első mocorgására és apró sikolyára felkelt a lánynak, ami az eddigi tapasztalatai alapján szokatlan volt.

Idővel közelebb merészkedett a fiú és csak növekvő aggódással nézte a lány zavart arcát, de főképp csukott szemeit.

Az esti holdfényben megcsillant pár izzadtság csepp a homlokán és nyugtalanul fordította ide-oda a fejét a legidősebb pihe könnyű párnáján, de idővel Heeseung felfedezte, hogy pár nedves csepp egészen a lány arcáig is leért, s akkor jött rá a fiú, hogy a vörös hajú álmában könnyezik.

Az aggodalom azonnal túltengett benne, már arcára is kiült és ekkor oltotta fel az olvasó lámpáját, hogy jobban szemügyre vegye a helyzetet és hamarosan felkeltse a smaragdszeműt.

A lány megdöbbenve próbált felülni az ágyban, ahogy tudatához tért, de ez elsőre nem sikerült neki, így Heeseung apró segítségnyújtásával a második próbálkozásra már nyugtalanul ült fel a matracon, háta lezseren a puha párnának nyomva.

Sápadt volt a fiú szemeiben, még fehérebb, mint általában és sós könnyei picit elkenődtek az arcán, üde szeplőit kiemelve.

"Marg... aret." ejtette ki utoljára a nevét a szerény fiú és közel maradt hozzá, ahogy hallotta a fülében pumpálni a vért és hangosan vert a szíve a mellkasában a nyugtalanságtól. "Mi történt?" ez volt a legjobb és legegyszerűbb kérdés amit fel tudott tenni a beszélgetés kezdeményezésére, de valójában sem neki, sem a lánynak fogalma sem volt, hogy mi történt és miként reagáljanak.

A lány egy nagyot sóhajtott mielőtt válaszolt volna.

"Rosszat álmodtam, azt hiszem, de... olyan élénken játszódott le, majdnem mintha mindent éreztem volna." légzését szabályozta a lány, aztán egy szuszra válaszolt halk, rekedtes hangon, közben könnycseppjei már kezdtek felszáradni sápadt arcáról.

"Szeretnél róla beszélni? Elmesélni, hogy mit láttál?" kérdezősködött óvatosan tovább Heeseung.

"Majd... majd reggel. Jelenleg még elég zavaros a sok kép a fejemben." mosolyodott el gyengén a smaragdszemű, ahogy végtelen és még enyhén sírástól csillogó íriszeivel először nézett fel a legidősebb sötét lélektükreibe.

A fiú lágyan bólintott, az ő arcára is kiült egy gyenge, megértő mosoly, ahogy végigkövette az előtte ülő vörös kedvének javulását és egyik óvatlan pillanatában a keze előbb mozdult, mint ő azt megállítani kívánkozott volna.

Harmat gyengéden hüvelykujjával a lány szeme alól és orcájáról letörölte a már félig megszáradt sós könycseppeket és tette után megbabonázva tartotta Heeseung a lelkéig hatoló szemkontaktust.

Benne ragadt a pillanatban és szerinte már így is átlépett egy saját maga számára keményen megszabott határt azzal, hogy ilyen közel merészkedett hozzá de ártatlan smaragd szemeinek világa még jobban beszippantotta, magába szippantotta őt.