Sötét vágyak ~ pjm|

2.rész

- Minden rendben kislány? - kérdezte tőlem
mély mégis lágy hangon a fiú, ami miatt megborzongtam.

- I-igen... - félve pillantottam fel az előttem álló fiúra.

Sötétbarna íriszeibe nézve átjárt egy teljesen furcsa érzés, olyan amit eddig még sosem tapasztaltam. A mellkasom háborgott, szívem őrült módon zakatolt, majd szét szakadt az új intenzív érzéstől, ezért rögtön a nyomó helyre  kaptam. Kapkodva kezdtem el venni a levegőt miközben szemeimet folyamatosan csak csukva tartottam. Ziháltam, nem tudom mi ütött belém. De nagyon megijedtem.

- Héhéhé - fogta közre arcom - Hol fáj?- aggódó tekintettel mért végig. Miközben folyamatosan az arcomat kémlelte hátha kap valami reakciót. - Kislány nincs semmi baj hallod?!- lassan rázogatott engem.

Valaki aggódik értem. Ilyen is rég volt.

Légzésem azonnal csillapodott. Szememet óvatosan nyitottam ki és szembe találtam magam egy kétségbeesett angyali arccal.
A fiú megkönnyebbülve csukta le szemét ,egy sóhaj kíséretében.

- Jól vagy? - Kérdezte, amikor visszanyitotta a szemét és már-már vörösbe úszó tekintettel nézett az én barna íriszeimbe.

Nem szóltam semmit. Hallgattam. Ugyanis elvesztem a már félig vörös szempárokba. Nem tudtam, hogy most képzelődők-e vagy tényleg vörösödni kezd a fiú szeme. De nem rettentem meg, sőt inkább gyönyörködtem bennük.
Néztem ahogyan már a vörös árnyalat kezd keveredni az eredeti barna színnel.

- Minden rendben? - Egyik szemöldökét felvonva döntötte oldalra fejét.

- A-a szemed - Suttogtam.

A fiú egy pillanatra lefagyott majd pedig hihetetlen gyorsasággal kapta el a tekintetét rólam és tartott tőlem 2 méter távolságot. Furán néztem az előttem állóra, mert nem értettem hirtelen cselekedeteit.

- Nekem most mennem kell - köszörülte meg torkát, majd egyszerűen kikerült és otthagyott engem egyedül....Ezzel pedig sok kérdőjelet hagyva maga után.

- Jimin POV. -

A lányra pillantva elkapott egy rég ismert érzés, mellkasom kellemesen bizsergett, miközben  a lányt a derekánál tartottam. A testem hirtelen hevült fel amit nem tudtam hova tenni. Olyan volt, mintha vissza kaptam volna egy elveszett darabot saját magamból.

- Minden rendben kislány? - Kérdeztem tőle amire láthatóan megborzongott. Egy fél mosollyal díjaztam kis reakcióját, amit én váltottam ki belőle.

- I-igen... - Félve nézett fel rám azokkal az ártatlan őzike szemeivel. Bambi.

Még egy ideig csak néztünk egymásra. De hirtelen a mellkasához kapott és kapkodva kezdte el venni a levegőt miközben szemeit csak folyamatosan csukva tartotta. Egyik kezével erősen markolta a rajtam lévő anyagot. Míg én még erősebben próbáltam fogni a lányt karjánál fogva. Zihált, a teste lángolt. Nem tudom mi történt vele de nagyon megrémisztett....Megrémisztett a belőle áramló intenzív energia amit ő érzett abban a pillanatban.

- Héhéhé - Két kezeim közé fogtam hófehér puha arcát - Hol fáj? - Próbáltam valamit kiszűrni az arcából hogy hol fáj neki, de a zihálasson illetve az összezavarodott arcán kívűl mást sem láttam.
- Kislány nincs semmi baj, hallod?! - Lassan rázogattam szerencsétlen lányt hogy észhez térjen.

Légzése azonnal csillapodni kezdett. Csillogó, mégis félig könnyes szemeit lassan nyitotta ki, és emelte fel rám újra bájos tekintetét.
Megkönnyebbülve csuktam le szemem egy jóleső sóhaj kíséretében.

Aggódtam érte....

Újra azt a feszítő,  de mégis jóleső nyomást éreztem amit utoljára még 23 éve.....

- Jól vagy? - Nyitottam fel szememet.

Nem szólt semmit, csak hallgatott. Most valami rosszat mondtam volna?

A lány szemrebbenés nélkül figyelte, elemezte szemeimet. Nem értettem, hogy minek de nehéz volt nem zavarba jönnöm, hisz szinte a lelkembe nézett tekintetével. Ahogyan próbáltam ennek az okára rájönni, ekkor vettem csak észre hogy az arcvonása egyszerre lett ijedt de mégis kíváncsiskodó.

- Minden rendben? - Felvontam egyik  szemöldököm miközben picit oldalra döntöttem fejem.

- A-a szemed - Suttogta.

Lefagytam. Meghűlt bennem a vér. Hisz észre se vettem, nem is érzékeltem semmi féle jelét, annak, hogy esetleg a szemem már kezdene  vörös színbe úszni.
Gyorsaságomnak köszönhetően, gyorsan elkaptam tekintetemet az övéről. És tartottam tőle 2 méter távolságot. Nem akartam megijeszteni és legfőképpen bántani nem. Ő más volt, mint az eddigiek, akinek sorsuk nem igazán volt a legemlékezetesebb.

Az "őzike" lány furán nézett rám a hirtelen cselekedeteim miatt. De mi mást tudtam volna tenni? Sose történt meg ez még senkinél.
Megijedtem.

- Nekem most mennem kell - Köszörültem meg torkom, majd pedig egyszerűen kikerültem őt és ott hagytam.

Nyilalló érzés érte a mellkasomat, mikor otthagytam őt.....

- Ne-nem lehet - kezemmel óvatosan masszíroztam a fájó területet, miközben  néztem a lánynak a távolodó alakját.

Talán ő lenne az?