Sötét vágyak ~ pjm|

10.rész

Hangja karcos és mély volt. Tekintete hirtelen sötétült el, ami egyszerre volt ijesztő de mégis vonzó, ahogyan arcélét megfeszítve, gyilkos pillantásával állt a jóval magasabb férfi előtt.

- Mégis mit képzel magáról? Hah?! - Ordibált a férfi, miközben próbálta kirántani fogva tartott öklét. De esélytelen volt. Jimin, erre a hirtelen mozdulatra meg se rezzent, egy cseppnyi erőfeszítés nem tükröződött az arcán. Ugyanúgy tartotta rideg és komor tekintetét a férfival szemben, miközben még jobban erősített szorításán, amit a kezén dudorodó erein tudtam megállapítani, és a férfiből kicsaló fájdalmas nyögéséből. Nagyot nyelve néztem, hol Jiminre, hol pedig az előttünk álló szenvedő arcú emberre. Nem tudom, hogy honnan volt neki ennyi ereje, egy ekkora vadbaromhoz.

- Chan - Lazán nézett ránk válla fölött, de a férfi kezét akkor sem volt hajlandó elengedni. - Kérlek vidd Sun-t biztonságosabb helyre és az embereket próbáljátok meg valamennyire megnyugtatni - Mondta szigorúan Chan szemébe nézve, majd pedig rám nézve elmosolyodott és vissza vezette tekintetét. Kis gesztusa melegséggel töltötte el minden porcikámat. Egyszerűen nem féltem. Biztonságot éreztem.

- Rendben - Fogott kezemre Chan, ezzel maga után vonszolva. Féltettem őt, de bíztam benne. Bíztam abban, hogy nem lesz semmi baja.

- Jimin POV. -

Azt hittem ott helybe szétroppantom a kezét ennek a szarházinak. Kurva ideges voltam. Vérem forrni kezdett amikor megláttam, hogy az a mocsok hozzáér Sun-hoz. Utálom, hogyha olyanhoz nyúlnak hozzá, ami nem az övék.
Mármint Sun nem az enyém. Még.

Mivel kezdek rájönni valamire...

Mérhetetlen düh szállt belém. Belül majd szét robbantam a vissza fogott idegességemtől. Nem kellett sok ahhoz, hogy ne essek neki és tépjem ki fejét a helyéről, hogy aztán egy múzeumnak ajándékozhassam. Főleg azután, miután Sun arcáról más sem tükröződött, mint félelem és tehetetlenség. Mindig is gyűlöltem az ilyen embereket. Vámpír létemre sose öltem ártatlanokat. Áldozataim mind ilyen volt. Számomra ők, nem érdemelik meg azt, hogy boldogan éljek tovább életüket.
Mint ahogyan ő se fogja.

- Remélem ezt maga se gondolta
komolyan - Gyorsaságomnak köszönhetően, ügyesen kaptam el a férfi érkező öklét. Egyik kezem lezserül pihent zsebembe, míg a másikkal szorosan tartottam, annak ellenére, hogy rángatta fogva tartott testrészét. Nevetséges volt, hisz ez nekem semmi volt.

- Mégis mit képzel magáról? Hah?! - Ordibálta. Amire csitításképp, erősebben szorítottam össze kezét, amire egy fájdalmasat felnyögött. Nem szeretem ezt a hangnemet. És főleg nem egy semmire kellő halandótól.
- Chan - Vállam fölött néztem rájuk, miközben a pasas kezét ugyanúgy erősen és mereven tartottam magamnál - Kérlek vidd Sun-t biztonságosabb helyre és az embereket valamennyire nyugtassátok meg - Parancsoltam, majd pedig a megszeppenve álló lányra pillantottam, akire arcvonásom rögtön ellágyult. Arca ijedt volt ezért egy biztató mosolyt küldtem felé, ami láthatóan zavarba hozta őt. Éreztem, amint belül melegséggel tölti el és szíve nagyokat dobban. Mielőtt elvesztettem volna a józan eszem, vissza vezettem tekintetem.

- Rendben - Chan, csak ennyit mondott. Majd gondolom, pedig kézen fogta a lányt és elvitte. Megmosolyogtatott Sun aggodalma. Mivel tisztán éreztem.

- Engedjen már el! - Mosolyom hirtelen tűnt el, ezzel újra magamra öltve a mogorva és rideg tekintetem.

- Maga helyébe nem igazán emelném fel a hangom - Erősen löktem kezén, aminek hatására esetlenül esett neki az asztalnak.
Hajamba túrva, lezser léptekkel közeledtem az asztalon heverő fazonhoz, aki kezével lassan nyomta fel magát. Öröm volt nézni ahogyan szenvedő arca rándul egyet az idegességtől.
Pár centire előtte megálltam majd pedig fejemmel az ajtó felé böktem.
- Kifelé.

Szerintetek ennek lehetett beszélni? Hát persze, hogy nem. A férfi hatalmasat lendített kezén, de ez alól egy egyszerű mozdulattal kitértem. Kapkodva vette levegőjét, míg szikra szóró szemét folyamatosan rajtam tartotta. Szegény, nagyon ijesztőnek akart tűnni.

- Úgy látom nem ért a szép szóból - Tűrtem fel ingem ujját és lazítottam nyakkendőm szorosságán. - Nem akartam erőszakhoz folyamodni de ha magának ez kell, akkor rendezzük le.

Már készültem volna rá erre az egészre a férfival, de hirtelen belül érezni kezdtem egy nagyon erős és intenzív pánikot, de tudtam, hogy ezek nem az én érzéseim, hiszen én ebben a pillanatban csak dühöt éreztem, semmi mást. Tudtam, hogy az a személy aki ezt érzi, a közelemben van és azt is tudtam, hogy nem hiába érzem az ő érzéseit. Hirtelen egy női lágy hangot hallottam meg. Senki más rajtam kívül ezt nem hallotta, szóval, már akkor tudatosult bennem, hogy az Sun. Így szólt hozzám: "Vigyázz magadra" - kellemes hangja végig futott az egész testemen. Jó érzés volt, de én bíztam magamban. Felé vezettem tekintetem, hiszen tudtam, hogy ott van és látja az egész jelenetet. Féltettem, hiszen láttam rajta a kétségbeesést, de bíztam magamban, amit vele is próbáltam egy halvány mosollyal tudatosítani. Szegény lány. Nem akartam, hogy lássa, de meg kellett tennem.
Mire Sun-ról vissza vezettem volna tekintetem a meg mindig dühtől perzselő férfira, már addigra a férfi  hirtelen felindulásból nekem ugrott. Vámpír ösztönömnek hála, gyorsan kapcsoltam így kezét megragadva csavartam hátra azt. Felszisszent a feszítő érzés miatt, amint kezét fokozatosan csak nyomtam feljebb, és feljebb.

- Mielőtt vinné magából a keményet, gondolja át 2x, hogy kivel áll szembe. - Halkan suttogtam fülébe. Rideg hangom hallatán a férfi a megborzongott a félelemtől. - Még úgy is találkozunk. - Éreztem, hogy kezeim között remegni kezd.
-Most pedig kifelé. - A férfi eszeveszett módon rántotta ki kezét fogságából és tépte fel az ajtót.
Ezzel kimutatva, győzedelmemet.

Az ámuló néphez fordulva így szóltam:

- Elnézést az előbbiekért, de ha bármi hasonló eset történne, azonnal szóljanak. - Nyugtató mosolyt küldtem feléjük, amivel valamennyire sikerült őket visszarántanom a jelenbe.
Chan felé vezettem tekintetem, aki hálásan bólintott. Viszonoztam gesztusát, majd pedig a mellette álló lányra pillantottam, aki egy megkönnyebbült sóhajt eresztett. Megmelengette szívemet cselekedete. Mivel tudom, hogy én se vagyok közömbös számára.

Csak ezt ő még nem tudja...

Sun a füle mögé tűrte az eddigi szemébe logó hajtincsét, ami hirtelen lesokkolt. Gyönyörű fehér bőre kiemelte a szeme alatti liluló, szinte már sárga foltot. Meghűlt bennem a vér, el se tudtam képzelni, hogy mégis mi történhetett vele. Észrevehette, hogy bámulom mivel szemei hirtelen nőttek tányér nagyságúra, ezzel  egyaránt pedig elkapta fejét tőlem. Hajtincsei  ugyan olyan helyzetben álltak, mint eddig. Arckifejezésemre teljesen kiült a pánik. Eddig sosem láttam ilyennek, nem tudtam, hogy miért csinálja ezt és főleg azt nem, hogy ki akarna ilyet tenni vele. A testemet átjárta a féltés. Beszélni fogok vele ez nem kérdés.

- SunHee! Az irodába. Most. - Kezemmel az ajtó felé böktem, szigorúan Sun szemébe nézve, aki félve pillantott vissza rám. Most már nem bújsz el előlem Im SunHee.